Visszakapta végre a megszokott Kossuth-rádiós mikrofont a miniszterelnök, a hosszúra nyúlt nyári szünet – és szabadság – után. (Amúgy nagyon is helyesnek tartom, ha a kormányfő pihen, az mindig esély a regenerálódásra…) Ugyanakkor rossz jel, ha Orbán így szól a nemzethez; rossz jel, mert ilyenkor kontroll nélkül nyilatkozhat bármit, csúsztathat, állíthat valótlant – senki nem fog neki ellenállni. Pedig, maga a helyzet azt sugallná: ül a riporter helyén is valaki, vagyis még sem lehet sem füllenteni – ugye finom voltam? - sem ellentmondásba keveredni, hisz az a valaki – nevezzük csak az egyszerűség kedvéért riporternek, noha nem az – vissza fog kérdezni. Sőt: emlékezni fog arra, hogy néhány perccel korábban épp az ellenkezőjét hallhatták a beszélgetés (?) figyelői. Például egy ilyen szakembernek biztosan feltűnik, hogy ha az ország vezetője azt állítja, hogy júniusban vezették be az árstopokat – a brüsszeli szankciók hatására –, miközben maga is megemlíti az egy éve meghozott ársapkák jótékony hatását. És ez a mi képzeletbeli riporterünk amellett sem megy el szó nélkül, ha a Vezér azt állítja: ő nem szavazta meg a szankciókat.
Ez a riporter azonban tényleg csak a mi képzeletünkben létezik, a valóság teljesen más. Most egy ifjú embert ültettek oda arra a helyre, ahol egykoron Mester Ákos, vagy lapunk állandó szerzője, Bolgár György kezében volt a mikrofon. Ma az ilyen kaliberű embereknek – és sorolhatnék még neveket – nincs, nem lehet helyük az állami médiában, ott csak olyanok juthatnak feladathoz, akik befekszenek a hatalomnak, előre elkészített kérdéseket olvasnak fel, azt is olyan stílusban, mintha az ország egyetlen megmentőjével beszélnének. Készségesen taposnak bele az ellenzékbe, fogadnak el olyan jelzős szerkezeteket – dollárbaloldal, például –, amelyeknek nem lenne helyük egy ilyen interjúban. Egyáltalán nem lenne helyük a miniszterelnök szókészletében sem.
Ezek az álinterjúk, sajnos, nagyon is jól mutatják, hogy a magyar kormánynak esze ágában sincs megváltoztatni eddigi politikáját, és ha egy pillanatig is azt hittük, a baj, a pénzért futott verseny véget vet a kommunikációs kormányzásnak, akkor súlyosan tévedtünk. Hiába kéri, követeli, szabja feltételül a források elindítását a média kiegyensúlyozott működését is az Európai Bizottság, a sajtó szabadságát, egyenlő feltételeinek biztosítását ez a kabinet soha nem fogja megteremteni. Orbán előbb mond le az uniós pénzről – és keres más forrást, ahogy ezt hétfői beszédében mondta - , mintsem lehetőséget adjon az ellenzéknek az állami csatornák használatára. A kormányfő nagyon is tudatosan használja ezeket a felületeket; mostani visszatérése is annak köszönhető, hogy – saját, és felkészítő csapata szerint – megtalálták azokat a kommunikációs paneleket, amelyekkel operálni akarnak a nyilvánosság előtt. Visszatért Soros, mint az ukrajnai háború haszonélvezője, a külföldről pénzelt és ezért hiteltelen ellenzék, illetve azok az állítások, amelyek átrajzolják a valóságot, a jelent és múltat egyaránt.
A mesevilág ismét beborítja az állami kommunikációt, de ebben a mesében egyre többeknek jut a szegénylegény szerepe.