A Nemzetek Ligája nyilván nem hasonlítható az Európa-, pláne nem a világbajnoksághoz, ám az eredmény így is felfoghatatlan, mert Németország és Anglia legjobbjait megelőzte, sőt a brit együttest valósággal lekörözte a magyar csapat, amelyből, ha tehetnék, vajon hány futballistát válogatnának be Rómában, Berlinben, Londonban?
Teljes körű magyarázat erre a valószerűtlen felfutásra nincs. Egy évvel ezelőtt Marco Rossi megtörten mondta: „Olyan az edző, mint a szőlész, csak abból készíthet bort, amit szüretelni tud. Természetesen én meccselek, én cserélek, de a játékosállomány nem csak rajtam múlik.”
Ezek a szavak az albánoktól a vb-selejtezőkön elszenvedett második vereség után, 2021 októberében hangzottak el.
S 2022 októberében Rossi csapata előtt egyetlen ponttal Olaszország, mögötte Németország, Anglia.
Ilyen mélyről ilyen magasra jutni ennyire rövid idő alatt lehetetlen küldetés – mondtam volna nemrégiben. Az itáliai mester és magyar társulatának felemelkedése után viszont csak azt rögzíthetem: semmi sem lehetetlen.
Három adalékot tudok felsorolni, miként történhetett, ám egyik sem tisztázza a csudálatos rejtélyt. (Nemhogy külön-külön, még együtt sem.)
Az első, hogy Rossi csaknem kétszáz meccset játszott olyan klubokban, mint a Brescia vagy a Sampdoria, s aki Itáliában profi labdarúgó lesz, az valamivel egészen biztosan tisztában van: a taktikával. Ennek alapja a hagyományos olasz felfogás szerint a védekezés megszervezése. Kiváltképp fontos volt ez a jelenkori magyar csapat esetében, mert minálunk nem sereglettek a világsztárok, a játékfelfogást a korlátokhoz kellett igazítani. Húzódjunk hátra, ne hagyjunk területet, ha néha felmegyünk, nyomban zárkózzunk vissza, a saját térfélen mindig tízen legyünk a labda mögött, gátoljuk meg, hogy az ellenfél érvényesülni tudjon – ez az alapvetés, amelyet egyébként már a szintén a hanyatló Nyugatról hazahívott Dárdai Pál kapitánysága idején is tapasztaltunk. (Bár a visszarendeződés nem volt ennyire gyors.) Ehhez járult a küzdelem az elsőtől az utolsó percig, a nemegyszer az önfeláldozásig menő odaadás, valamint az utóbbi időben az önbizalom, amely abból a felismerésből fakadt, hogy a maximumhoz közeli összpontosítás esetén, lám, még a legjobbak sem jutnak át egykönnyen.
Már az Eb-n is látszott, a szisztéma működik, elvégre a francia, német, portugál csoport sem volt könnyebb az NL-négyesnél. Igaz, nyerni nem sikerült, de a két döntetlen éppen két ponttal jelentett többet a reálisan elvárhatónál. Aztán Albánia duplán feledtette a helytállást, és előhívta, hogy az Európa-bajnokságra csak sosem látott vigaszágon, az utolsó pillanatokban szerzett két góllal csúszott be a csapat. Majd a Nemzetek Ligája-rajt, az angolok elleni 1-0 az Eb-t idézte fel, a 4-0-lal pedig vitathatatlanná vált: bármi megeshet.
A másik tényező a Bundesliga-képviselet megszilárdulása. A Szalai-, Gulácsi-, Orbán-vonalhoz kapcsolódott a most hiányzó Sallai, valamint Schäfer előretörése. Ez már eléggé masszív vázat adott, kimerítő magyarázatot persze ez sem, mert a magyar válogatottba befért az angol másod-harmadosztályban szereplő játékos is, miközben a Premier League krémjét tömték ki honfitársaink Wolverhamptonban.
Az angol válogatott keret labdarúgóinak összértéke 1 milliárd 340 millió euró. A három csoporttársé együtt 2 milliárd 813 millió. A magyaré alig több mint 93 millió.
Tényleg szinte a csoda esett meg e 93 ezer négyzetkilométeren. A 14-szer, 8-szor drágább vetélytársak ellen három győzelem, egy döntetlen, Hüvelyk Matyi elbánt az óriásokkal.
Ebbe azért belejátszott, hogy a nagyok nem sokra tartják e tornát. Az olaszok, ha már nem lehetnek vb-résztvevők, rámentek ugyan a négyes döntőre, de ők is csak a hajrában, mert egészen ritkán fordul elő velük, hogy egy meccsen ötöt kapjanak, mégis 5-2-es csapást szenvedtek el a németekkel szemben. A hatalmasok közül nem csupán a németek és az angolok maradtak a vert mezőnyben, hanem a világbajnoki címvédő francia együttes is, amely e sorozat hat mérkőzésén egyetlen győzelmet aratott.
Wales egyet sem. Egyszer döntetlent ért el, ötször alulmaradt. S persze korántsem tartozik az osztályon felüli kategóriába. Viszont résztvevője a hamarosan kezdődő világbajnokságnak. A reveláció pillanataiban csöndesen kérdem: nem cserélnénk velük?
Ám most maradjunk annál, hogy a magyar válogatott nem egyszerűen kihozta magából a maximumot: alighanem felül is múlta önmagát. Ennél többet tényleg nem tehetett, teljes tisztelet érte. Gondoljuk meg, a legutóbbi Eb-selejtezőkön a negyedik helyen kötött ki csoportjában a csapat. Viszont, ha a fejlődés üteme töretlen marad, akkor nemhogy kötelező lesz az egyenes ági kijutás a nagy tornákra, hanem a legjobb négy közé kerülést kell megpályázni legalább az Európa-bajnokságon.
Elszaladt velem a ló? Ugyan már: 1. Olaszország 11 pont, 2. Magyarország 10, 3. Németország 7, 4. Anglia 3.
Nézzenek a táblára!
