- Por és púder

A bábszínházi alkotók körében gyakran emlegetett előadást, a Chaykát hívták meg Chiléből Budapestre, a produkciót hat alkalommal láthatta a közönség. A Chayka számos nemzetközi díjat nyert, 2018 óta előadásról-előadásra nyűgözi le a nagyérdeműt, szombaton Budapesten több néző állva tapsolt, ami bábszínházi produkció esetén ritkaságszámba megy.

A Belova-Iacobelli Társulat színdarabjában Chayka egy színésznő, aki a búcsúelőadásában még utoljára eljátszhatja Arkagyina szerepét Csehov Sirályában. Játéka azonban zavarossá válik, újra és újra a fiatal Nyina szövege jön a szájára, mintha nem tudná elfogadni az idősödő színésznő szerepét. Chayka számára – ahogy ez lenni szokott – egyszerre minden problémát jelent: nem megfelelő a díszlet, affektál a partner, rossz a fordítás. Csehov talán leglíraibb, az egyetemes színházművészet mérföldkövének számító darabja a fiatal alkotók és az őket gátló idős, „kanonizált” művészek szembenállásáról szól, ezáltal a Sirály mindig a színház aktuális helyzetéről tesz vallomást. A Chayka különleges atmoszférájában nem is a színház a színházban-helyzet valósul meg, hanem ennek tripla csavarja: egy Sirály-előadáson belül saját szerepe és a Sirályban eljátszott előadás problematikáját fejtegeti az Arkagyinát játszó alak.

A Chayka története remek dramaturgiájú és sokoldalú, de nem tudna kiteljesedni az érzékeny rendezés és a tűpontos színészi játék hiányában. A produkciót ketten jegyzik, Natacha Belova és a színpadra lépő Tita Iacobelli. Tita Iacobelli színésznő felel gyakorlatilag az egész előadásért, annak atmoszféráját Gabriela González tervezte. Fehér leplekkel letakart bútorok, hóesés és púderpor közé érkezik Chayka, az idősödő színésznő, aki egy kiméraszerű báb formájában jelenik meg, jobbját Tita Iacobelli irányítja, a lábát is ő adja. Amikor Chayka beszél, a mozgató színásznő elváltoztatott hangon szólal meg a különleges, egyszerre sokatmondó és hullaszerű arc mögül, mikor párbeszédbe elegyednek, Tita feje előbújik és társalog Chaykával. Az előadás akkor válik elképesztő erőpróbává, amikor a színen fölbukkanó Kosztya egy plüssmackó alakjában és Tita hangján veszekedni kezd az anyjával, Arkagyinával, miközben Nyina – aki rózsaszín fátyolként szintén Tita hangján elevenedik meg – Kosztya dekadensnek kikiáltott darabját szavalja. Ebben a jelenetben a Iacobelli művésznő négy szerepet játszik egyszerre, másodpercenként változtatva a beszédhangját, és nem egy ilyen pillanattal ajándékoz meg a chilei előadás. A profizmus viszont nem tűnik öncélú színészi fricskának, inkább egy aprólékosan megtervezett szerkezet működtetésének, melyben a technika uralása mellett Iacobelli művészileg is kiteljesedik. Nem beszélve arról, hogy Tita Iacobelli az előadást két verzióban, azaz két nyelven játssza, spanyolul és franciául.

A Chayka megértéssel fordul a művész, a nő, az ember azon élményéhez, amikor eljár felette az idő, ahogy a jól bevált tanok, Sztanyiszlavszkij mondatai („Nincs kis szerep, csak kis színész.”) vagy kiüresednek vagy épp húsbavágóan megigazulnak, és az alkotó úgy szembesül a saját tehetségével és testével, hogy a kettőt már aligha tudja egységgé gyúrni. A báb alakja ezen a metafizikai síkon teljesedik ki, mint például abban a jelenetben, amikor Chayka sminkelés közben észreveszi mozgatója szépségét és fiatalságát. Végül Chayka feloldozást kap: instruálja a fiatal színésznő Nyina-monológját, majd a tudás átadása után végre táncot lejt Rafael Hernández édesbús Pobre Gaviota című számára.

Az előadást Magyarországra hívó Vintage Beauty alapítója, Szakonyi Eszter úgy nyilatkozott: „amikor Belgiumban először láttam ezt a különleges bábjátékot, az energiája annyira magával ragadott, hogy a tapsrend alatt végig folytak a könnyeim. Rögtön tudtam, hogy ezt az élményt másokkal is meg szeretném osztani. Az előadás nem az öregedésről szól, hanem az elmúlás szépségéről.”