A világgazdaságot - s benne természetesen a magyart is - az jellemzi, hogy a tankönyvek által leírt válságokat, azok kitörésének időpontját, hosszát, s a várható következményeit általában nem lehet előrejelezni. Így felkészülni rájuk is bajos, ugyanakkor az előző globális krízisek tanulságait érdemes kamatoztatni. A mostani, szinte az egész világot behálózó gazdasági visszaesésre viszont számítani lehetett, s az sem volt titok, hogy hatása, a háborúban álló Oroszországtól és Ukrajnától eltekintve, megfelelő intézkedéseket megtéve, mérsékelhető, még ha el nem is kerülhető.
Ugyanakkor a pandémia gazdasági következményeit mindenütt alábecsülték, s utólag sem ismerték fel, hogy a világjárvány hullámainak első időszakában alkalmazott gyárleállásoknak, az üzleti nyitvatartások korlátozásának, a kijárási tilalmaknak, a különböző mértékű határzáraknak érdemi befolyása a koronavírus terjedésére nem volt. Nálunk is figyelmen kívül hagyták a hazai cégek jelzéseit, hogy már egy hónapnyi termeléskiesés a feldolgozóipar, vendéglátóipar és az idegenforgalom egyes területein jóvátehetetlen károkat, tőkevesztességet okoz. Az Orbán-kormány - a tavaszi országgyűlési választások tanúsága szerint - eredményesen hitette el a lakossággal, azt a semmivel sem igazolható állítást, hogy a járványt jól kezelték. (Donald Trump volt amerikai elnöknek ez nem sikerült!) Az áldozatok már 50 ezerhez közelítő száma ennek drámai cáfolata.
A járvány időszakában az alapfeladatától eltávolodó jegybank pénzhígitásból eredő hitelekkel támogatta a vállalkozásokat, ezzel elsődlegesen megágyazott a jelenlegi, továbbra is megállíthatatlannak tűnő infláció növekedési ütemének. Amit tetéztek azzal, hogy lényegében válogatás nélkül felvásárolták a legnagyobb, egymilliárd forintnál nagyobb éves árbevételű cégek, - a pénzügyi szakma által bóvlinak tartott - vállalati kötvényeit. Ezáltal kétségtelenül segitetettek azok fizetőképességén, olyanokon amelyeket eddig is a kormány dédelgetett. Ráébredtek arra, hogy, ha a kkv-k számára nem nyújtanak valamilyen beruházástámogató programot, akkor a tömeges csődjük elkerülhetlen lesz. Azonban hiába hivatkoznak a versenyképesség növekedésének fontosságára, amikor az akcióban való részvételhez a munkahelyek megőrzése szükséges. Ez ugyan látszólag egy szociálisan érzékeny kormány elvárása, azonban a tények makacs dolgok. A lényegében kivégzett kata-adófizetési rendszer nyomán kétségtelenül érezhető némi átrendeződés a munkaerőpiacon, ám ez sem befolyásolja érdemben azt a tényt, hogy Magyarországon egyre nő a betöltetlen állások száma, s nem csak az iskolákban.
„Akkumulátor-nagyhatalommá” válásunk jórészt csak vendégmunkások tízezreinek (!) foglalkoztatása árán valósítható meg. A munkahelyek megőrzését előírni nem reális egy olyan időszakban, amikor a cégek a magasabb bérek ígéretével egymástól csábítják el a dolgozókat. 2022 és az ezt követő évek a furcsa válság esztendei lesznek: a visszaesés és a növekvő infláció jegyben járnak majd.
