A The Atlantic című magazinban vasárnap megjelent cikkében a szerző felidézi a Harkivi területen indított ukrán ellentámadás váratlan sikerét, az orosz csapatok megfutamítását. Applebaum szerint végre számítani kezdett, hogy az országuk létéért küzdő ukránok sokkal motiváltabbak. Ez persze nem biztos, hogy elegendő, „sok szörnyű lehetőség áll még nyitva egy olyan Oroszország előtt is, amelynek katonái nem fognak harcolni” – teszi hozzá, utalva a zaporizzsjai atomerőmű körüli harcok veszélyeire és az orosz propagandisták atomfegyverekkel való fenyegetéseire.
Névjegy
Anne Applebaum 58 éves amerikai újságíró és történész. 1988 és 1991 között az Economist brit üzleti magazin és az Independent brit liberális napilap varsói tudósítója. Dolgozott a Spectator című brit konzervatív hetilapban, 2002-től 2006-ig tagja volt az amerikai Washington Post szerkesztőbizottságának. Jelenleg az amerikai the Atlantic munkatársa. 2004-ben Pulitzer-díjat kapott a Gulag története I–II. című könyvéért. A Johns Hopkins Egyetem Felsőfokú Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának, az Agora Intézetnek a vezető munkatársa. "Vörös éhínség: Sztálin háborúja Ukrajna ellen" címmel 2017-ben, "A demokrácia alkonya" címmel pedig 2020-ban jelent meg könyve. Férje Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter, az Európai Parlament néppárti taaagja.
Az elmúlt napokban mindazonáltal új valóság alakult ki: az ukránok megnyerhetik ezt a háborút. De vajon a Nyugat felkészült-e arra, hogy ez milyen változásokat hozhat? – veti fel a kelet-európai térség történetének ismert kutatója. „Kijevben tegnap láttam, amint Olekszij Reznyikov védelmi miniszter azt mondta hallgatóságának, hogy a győzelemhez most már nemcsak az 1991-es ukrán határok visszaállítása kell hozzátartozzon (…), hanem a jóvátételek és a háborús bűnök ügyében eljáró bíróságok is, hogy az áldozatok némi igazságtételt kapjanak.”
Ezek a követelések Applebaum szerint nem tekinthetők szélsőségeseknek. „Végül is ez kezdettől nem csupán területszerző háború volt...” Az orosz erők a megszállt területeken civileket kínoztak és gyilkoltak meg, százezreket deportáltak, színházakat, múzeumokat, iskolákat, kórházakat romboltak le - sorolja. „Mégis, nehéz elképzelni, Oroszország miképp teljesíthetné Ukrajna bármelyik követelését (…), amíg hatalmon van jelenlegi elnöke, aki az önálló Ukrajna elpusztítását helyezte politikájának középpontjába”, miközben az állami propaganda egy „új korszak” nyitányáról, Oroszország egységének helyreállításáról cikkezett.
„Ez a küldetés azóta kudarcot vallott. A Szovjetunió nem fog újjáéledni. És amikor az orosz elit végre ráébred, hogy Putyin birodalomépítő terve (…) erkölcsi, politikai és gazdasági katasztrófát okozott az egész országnak, (…) akkor elolvad majd az az igénye, hogy Oroszország legitim uralkodója legyen.” A jelenlegi orosz politikai rendszerből teljesen hiányzik az elnök utódlásának mechanizmusa – írja. „Mégis elképzelhetetlennek tartom, hogy Putyin továbbra is hatalmon tudjon maradni, miközben legitimitásának központi eleme – a Szovjetunió újjáépítésének ígérete – nem csak lehetetlennek, de nevetségesnek is bizonyul”.
Applebaum óva int mindenféle beavatkozási kísérlettől a moszkvai politikába, mivel azok bizonyosan visszafelé sülnének el. De a háború lezárásának módján gondolkodó nyugati vezetőknek az sem lehet a céljuk, hogy meghagyják Putyin önértékelését és az orosz nagyságot a múltból eredeztető világképét. „Egyáltalán nem szabadna az ő feltételei szerint tárgyalni, mert végül lehet, hogy valaki mással kell majd megállapodniuk” – hangsúlyozza.
Az elmúlt napok eseményei, még ha múlandónak is bizonyulnak, megváltoztatják ennek a háborúnak a természetét. „Kezdetben mindenki a stabilitáshoz való visszatérést akarta. (…) Most azonban itt az ideje, hogy magának Oroszországnak a stabilitását is megkérdőjelezzük. (…) Bár sokakat megrémít, hogy a nukleáris hatalom Oroszország instabillá válhat, de lehet, hogy ez most már elkerülhetetlen. És ha ez a helyzet, akkor számolnunk kell vele (…) a lehetőségeivel és a veszélyeivel egyaránt” - írja Anne Applebaum.
„Megtanultuk, hogy ne féljünk” - idézi végül Reznyikov szombaton elhangzott szavait. - „Most arra kérjük a többieket, hogy ők se féljenek.”
