…és nem kevésbé: önfeledt bolondozás. A Pitymalló Kesely alkotópárosa ezúttal sem bújt ki a bőréből – holott a komédiájuk alcíme: bőre menő játék –, kacagtató mókázásuk, szótréfás poénáradatuk magával sodró-ragadó, miközben intellektuális és elsősorban (dráma)nyelvi megközelítésükbe karakánul belefér az altesti vaskos vásári humor is. Az akasztófa árnyékában akár.
Ez az idén nyár közepén megjelent, igazán tenyérbe simuló kötet ott folytatja, már a kinézetével is, ahol az előző, a 2021-ben kiadott Hamlear abbahagyta. Ám míg a dán királyfiból lett brit király tragédiájában a Hamlet, a Lear király és a Bánk bán tükröződik egymásban (lásd interjúnkat a szerzőkkel: „Idegen udvarba tévedt magyar főúr”, Nyitott mondat, 2021. november 5.), addig ebben a Kőszegi Várszínház 40 éves jubileumára készülő, víg farsangi atrocitásban az avoni hattyú utolsó vígjátéka, a Vízkereszt, vagy amit akartok került átírásra. (Az utószó kedélyes fikciója szerint jelen farce-nak valójában bizonyos Pozaka Pál a szerzője, a XVI. század elején élt adószedő, akinek a művei – köztük ez az 1532-ből való is –, ki tudja, mi módon, Angolhonba kerültek, s akinek tehetségéből aztán világhírt fabrikált magának ez a bizonyos Dárdarázó Vilmos.)
A Gritti valójában az átírásról, vagy az átíratásról, a(z ön)cenzúráról, a művészi szabadságról, végeredményben a művészet és hatalom furcsa viszonyáról mesél egy színpadra állított előadás keretében. Színház a színházban módjára, és mivel színház az egész világ…
Öt és fél év telt el a mohácsi vész óta, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János egyként királykodik, ám a háttérben a szálakat ténylegesen Szulejmán szultán mozgatja, s megbízottja, a velencei dózse balkézről származó kalandor gyermeke, a Budán székelő Lodovico Gritti kormányzó nem éppen a lakosság széles köreiben való népszerűségéről híres. A konstantinápolyi dolgait intéző, ezért távollévő korrupt méltóság ellen a hon maradt (hasonló kvalitású) Nádasdy Tamás kormányzóhelyettes próbál művészetpropagandista-manipulatív aknamunkát végezni, azzal, hogy a farsangi előadásra szánt költői színdarabot újra meg újra átíratja a szerzőjével a saját céljai szerint, a közönség elégedetlenségét remélve felhergelni ezzel. Így lesz többek között a tenger habjai ölelte szigetből al-dunai partszegély, a belévetett rózsából pedig romlott sáfrány, amivel Gritti elárasztotta a piacot. A prozódia pedig nem elsődleges szempont, elég, ha minden sor a politikai ellenfelet sarazza.
A „költői lelkületű adószedő”, a „szende cemende”, a „szakácsnőnek öltözött szultán, aki mindemellett írnok és segédszínész” mellett aztán feltűnik egy szalmabáb is a szénapadláson, és Gritti is a maga vérbő itáliai temperamentumával, hogy aztán az igazságos János király vágja el a gordiuszi csomót a tekintetben, ki kihez menjen végül feleségül…
Már-már burleszkbe hajló vérbő komédia ez, sok (nyelvi és szándékolt) csetlés-botlással, idézekkel-utalásokkal mind a shakespeare-i, mind a magyar költészet időtálló remekműveinek repertoárjából. Vagy akár a jelen kevésbé szavatos csirke far-hát rendeletéből.
Ha valaki ezen parádés ludus magnus és az augusztus végén Bödőcs Tibor által Orfűn előadott zeneipari főispáni beszéd között kultúrpolitikai és humorban gazdag rokonságot, ugyanazon kritikai korszellemtől való kísértettséget vizionál, ne hívja azonnal a szellemirtókat! (Gondolat Kiadó – Kőszegi Várszínház, Budapest–Kőszeg, 2022, 84 o.)
A bőre menő játékot
(azaz a víg farsangi atrocitást) Őze Áron rendezésében legközelebb a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban láthatják október 19-én, 19 órai kezdettel.
