Egy, csak egy legényt ismer a hadtörténet, aki született amerikai létére a szovjet hadseregben (is) harcolt a hitleri Németország ellen. Joseph Beyrle (1923–2004), a második világháború nyugat- és kelet-európai frontján egyaránt helytálló bátor katona kivívta Zsukov marsall tiszteletét. Az ötvenedik évfordulón Jelcin orosz elnök kitüntette a veterán ejtőernyőst, becenevén Jumping Joe-t, aki visszatért a halálból.
A valószerűtlen hős felmenői éppen német földről tántorogtak ki a korlátlan lehetőségek országába, még a XIX. században. Ám a nagy gazdasági válság idején az apát kitették a gyárból, a hétgyermekes család tönkrement. Nyomorogtak. Kilakoltatták őket michigani otthonukból, a közeli nagyszülőknél húzták meg magukat. Joe meghatározó gyerekkori emléke volt, hogy az apjával sorba állnak az utcán, ételosztáskor.
Amint felnőtt, jelentkezett a hadseregbe. Híradósnak és robbantónak képezték ki az 506. Ejtőernyős Gyalogsági Ezrednél. Az Egyesült Államok hadba lépése után alakulatával Angliába hajózták, előkészíteni a partraszállást. Az ifjú őrmester 1944 tavaszán két vakmerő küldetést hajtott végre megszállt francia területen: aranyat és kommunikációs eszközöket vitt az ellenállásnak. Ám a D-napon csapatszállító gépük ágyútűzbe került a normandiai partoknál, kénytelen volt vészesen alacsonyan, 120 méterről kiugrani.
Túlélte a nyaktörő mutatványt, de közben elvesztette társait. Magányosan bujkált az ellenséges vonalak mögött, pár nap múlva elfogták a visszavonuló németek. Ezután hét hónap alatt hét börtönben és fogolytáborban fordult meg. Többször is szökni próbált. Másodjára, miután elkapták, a Gestapón összeverték. Agyon akarták lőni, de az érkező német katonák nem engedték. A pribékek fogcsikorgatva beletörődtek, hogy hadifogoly fölött nincs joguk ítélkezni, a kivégzés elmaradt.
Végül harmadik kísérletre, 1945 legelején sikerült meglépnie az Odera menti Alt-Drewitz (ma Drzewice, Lengyelország) lágeréből. Keletnek tartott, a közelítő szövetségesek elé. Leintette az első szovjet tankot, kézzel-lábbal magyarázta, ki ő, hogyan kerül oda. Megint nem lőtték le, cigarettával kínálták. A harckocsizó zászlóalj parancsnoka megengedte, hogy velük menjen a frontra. A harcban, közös nyelv híján, robbantási szakértelme beszélt helyette. Már Berlin határában jártak, amikor Joe megsebesült.
Zsukov a landsbergi katonai kórházban figyelt fel rá, és különleges ukázzal Moszkvába küldte. A tűzvonalban bajtárs volt, a hátországban gyanús idegen. Újra és újra kihallgatták orosz, majd amerikai kémelhárítók, annyira hihetetlenül hangzott a sztorija. Április végén térhetett haza, éppen a legjobbkor, hogy családjával ünnepelje a német kapitulációt. Csodát láttak a rokonok, hiszen már elsiratták: miután Normandiában nyoma veszett, hivatalosan hősi halottá nyilvánították, a helyi újság is közölte nekrológját.
Jumping Joe 1946. szeptember 14-én az oltár elé vezette szerelmét, JoAnne Hollowellt. Ugyanabban a templomban, ugyanaz a pap eskette meg, aki előzőleg a gyászmisét mondta érte.