Az ország egyik legjobban író képzőművészeti kritikusától búcsúzunk. Egészen különleges érzéke volt ahhoz, hogy a legelvontabb és legbonyolultabb művészeti kérdésekről is közérthetően írjon, segítve ezzel egy-egy mű befogadását, vagy éppen elutasítását. A magánéletben lehetett harsány - az volt -, de ahhoz a kritikusi korosztályhoz tartozott, aki "párhuzamos hivatása" - a napilapírás és a műkritika - gyakorlásában nem tűrte még az elütéseket sem, nemhogy a homályos maszatolást. Érvelése egy-egy alkotás megítélésében kíméletlen volt - de nem kegyetlen -, s mert kristálytisztán gondolkodott, hát úgy is írt, érvelt. "Könnyen" tehette, elképesztően művelt volt.
1959-1964 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet-magyar szakos hallgatója volt. 1964-től húsz évig a Népszabadság képzőművészeti kritikusa; cikkeket, tanulmányokat, esszéket publikált folyóiratokban és kötetekben a modern egyetemes és a kortárs magyar művészet tárgykörében. Egyetemeken tanított. 1971 és 1985 között a Kritika képzőművészeti rovatvezetője is volt. 1985-1992 között a Magyar Iparművészeti Múzeum főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti bizottságának tagja. 1992 és 2004 között a Népszabadság lapigazgatója is volt. A lap felszámolása után a Népszava hasábjain publikált.
