Bár a Velencei filmfesztivált a Covid egyszer sem tudta megállítani, az elmúlt két évben szigorú korlátozások, tesztelések és kapacitás csökkentések mellett rendezték meg a mustrát. A ma kezdődő hetvenkilencedik kiadásnál immár semmilyen korlátozás nem lesz, nem kötelező a maszk és annyian ülhetnek a vetítőtermekben, amennyien csak akarnak. Ami viszont megmaradt, az a koronavírus-járvány idején bevezetett online foglalási rendszer, így a tűző napon való sorbanállás és lökdösődés már végképp a múlté. Bár a fesztivál rendezőinek ígérete szerint a rendszer „behalások” miatt szolgáltatót váltott, de amikor vasárnap reggel beindult a sajtónak a jegyfoglalási rendszer, az oldal többször összeomlott, ami miatt később elnézést kértek. Egyszóval, azt az időt, ami korábban a sorban állásokkal, most a laptopok és egyéb eszközök nyomogatásával telt.
A hivatalos verseny, - ahogy megszokhattuk immár az utolsó évtizedben - az amerikai filmeknek kedvez és ad teret, így nem véletlen, hogy a tengerentúli stúdiók itt szeretik elindítani az Oscar versenyre szánt alkotásaikat. Rögtön nyitófilm is ilyen: Noah Baumbach rendezte White Noise (Fehér zaj), Adam Driverrel és Greta Gerwiggel a főszerepben. A Don DeLillo regényét feldolgozó mű a rendező elmondása szerint már az 1980-as években megihlette őt, akkor, amikor egyetemistaként olvasta at. Ahogy fogalmaz, amikor 2020-ban újra olvasta, megdöbbentette, hogy még aktuálisabbnak érezte a művet, erre lassan beköszöntött a Covid és át kellett értékelni az életünket, csakúgy, mint DeLillo hőseinek.
Visszatér a versenybe a nagy velencei kedvenc, többek között Jancsó tanítvány amerikai zseni, Darren Aronofsky is. A The Whale Sam D. Hunter drámaíró színpadi alkotását adaptálja, mely egy olyan apa története, aki korábban elvesztette a kontaktust a lányával, de utoljára mégis megpróbálja vele felvenni a kapcsolatot. Aronofsky szeret elveszettnek gondolt tehetségeket újra felkarolni, emlékezzünk csak Mickey Rourke alakítására A pankrátorban. Az újabb csodát a rég nem látott Brandon Frasertől várja mindenki, aki a rendező szerint olyan színész, aki rengeteg smink és maszk ellenére is tündököl a vászon.
Andrew Dominik rendező Blonde című filmjében Ana de Armas kelti életre Marilyn Monroe-t, a film olyan lesz a rendező szerint, mely senkivel nem lesz kegyes. Todd Field író-rendező Cate Blanchettnek írt egy életrajzi művet TÁR címmel, melyet, ha a színésznő nem vállal el, a bevallása szerint sosem forgatott volna le. Blanchett viszont igent mondott, így láthatjuk egy német karmesternő szerepében. A mustra legbotrányosabb filmje már most biztos, hogy a Don’t Worry Darling lesz, melynek kapcsán egyre több cikk is napvilágot látott, firtatva, hogy mi történhetett az alkotófolyamat során. Például, hogy miért váltotta le Harry Styles Shia LaBeoufot férfi főszereplőként. Miért mondja azt a rendező, az egykori modell Olivia Wilde, hogy Florence Pugh színésznő „épsége” miatt tette, miközben LaBeouf visszaszólt neki, hogy ő állt fel, mert Wilde dilettáns módon nem engedte a színészeket próbálni. Az is érdekes, hogy Pugh nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, és Velencébe is csak a kötelező köröket teszi meg, másban nem támogatja a produkciót. Remélem, a film legalább fele ennyire érdekes lesz.
Magyar film a hivatalos versenyben nincs, a Venice Days nevű párhuzamos szekcióban egy kisebbségi magyar koprodukció igen. A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors’ Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) program mindössze tíz filmből filmből álló, az „újítását és eredetiséget ünneplő” válogatásába meghívták az erdélyi Grosan Cristina (A legjobb dolgokon bőgni kell) második nagyjátékfilmjét, a cseh-magyar-olasz-szlovák magyar koprodukcióban magyar tehetségekkel készült Hétköznapi kudarcok (Ordinary Failures) című játékfilmet. A Kerekes Vica szereplésével és nagyrészt cseh színészekkel – Dana Sladká, Beáta Kanoková, Tatjana Medvecká –, cseh nyelven készült Hétköznapi kudarcok-ban megmagyarázhatatlan természeti jelenség szakítja félbe a különc tinédzser, a szorongó anya, és a nemrég megözvegyült nő átlagosnak induló napját. A film szinopszisa szerint miközben a környezetükben eluralkodik a káosz, a három nő próbálja átvészelni a napot, és megtalálni helyét a világban. „Lenyűgöztek minket ezek a nők, akik a hétköznapi kudarcok ellen lázadnak. Grosan Cristina disztópiája egy rejtélyes módon összeomló világra hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor arra késztet, hogy ne engedjünk az apokalipszis vertigójának, hanem álljunk ellen, és kössünk szövetséget embertársainkkal.” – kommentálta korábban a magyar koprodukció meghívását Gaia Furrer, a Giornate degli Autori művészeti igazgatója.
