Az élelmiszer-, illetve a háztartásienergia-költések (rezsi) jelentették az elmúlt évtizedben is a legnagyobb kiadási részt a háztartásoknál. Az élelmiszerek drasztikus árnövekedése és a rezsiköltségek emelkedése azt jelenti, hogy ez a kiadási tétel arányaiban tovább növekszik, és logikusan más háztartási kiadásokat szorít majd ki, vagy sorol hátrébb a fogyasztói kosáron belül. Ennek a pszichológiai hatását nehéz túlbecsülni, mivel egyre több embert napi szinten foglalkoztat, hogy mennyi lesz a fűtés- és a villanyszámlája – hangzott el az Új Egyenlőség friss podcastjában, ahol Lakner Zoltán politológus és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elemezte a helyzetet.
Mint elhangzott, azért is jelent mindez politikai kihívást a kormány számára, mert a középosztályt is eléri a krízis, amely – még ha nem is érzi ezt önmagán – politikai érdekérvényesítő erővel bír, és képes kiállni sérelmei miatt.
A rezsi növekedése furcsa politikai stratégiát hozott elő a Fideszből. Úgy néz ki, hogy a kormány részéről semmilyen rákészülés nem volt szociálpolitikai szempontból erre a helyzetre. Jó példa erre a tűzifával fűtők támogatásának kérdése. A Habitat for Humanity felmérése alapján 180 ezer háztartás kap szociális tűzifa támogatást. Ennek összege nagyjából 5 milliárd forint. Amennyiben megduplázódott volna az erre szánt összeg, még akkor sem kellett volna a teljes költségvetéshez viszonyítva hatalmas összeget ebbe beletenni. Az is látszik, hogy politikai térképet nézve ezek a családok főként azokon a településeken élnek, ahol az átlagnál nagyobb a Fidesz támogatottsága. Ennek ellenére a kormány nem lépett még ezen a területen sem.
Az egyik olvasata ennek a politikai stratégiának az, hogy már a 2011-2012-es recesszió idején is képesek voltak nagyobb társadalmi konfliktus nélkül túl lenni egy ilyen válságon, ezért úgy érezhetik, hogy kezelhető a helyzet. Valószínű, hogy tesztelik a társadalom ellenálló képességét, és nézik, hogy mikor kell egyáltalán valamilyen jóléti intézkedéssel beavatkozni.
Az előző évtized elejéhez képest azonban van egy változás. A mostani lépések közvetlenül több embert érintenek, mint amikor például az oktatási rendszerből vett ki forrást a kormány. Az ugyanis nem a mindennapokat érintette, és a politikai eszköztár megvolt a probléma relativizálására. Ezenkívül most érdemi reálbércsökkenéssel kell szembenézni, amely simán elérheti az egyhavi összeget. Azaz a korábbi 12 havi fizetés 11 havi vásárlóértéknek felel majd meg. De a társadalom egyes csoportjai ennél is magasabb inflációt érzékelhetnek.
Politikailag a kormány abban bízhat, hogy leginkább 2026-ra kell optimalizálnia. Azaz a mostani támogatottságvesztést elég a ciklus második felében visszaszereznie, addig pedig az a feladata, hogy gyorsan túl legyen ezen a válságon. Kérdés, hogy ennyire egyszerű-e ez a politikai képlet, vagy sokkal inkább a 2006-2010 időszak következik be, amely folyamatos válságokat jelentett.