Az Egyesült Államok nemrég megszüntette az abortuszhoz való alkotmányos jogot, és a tagállamok döntésére bízta a szigorítást. Azok nagy része azonnal korlátozta a művi terhességmegszakításokat. Lengyelországban két éve gyakorlatilag teljes abortusztilalmat vezettek be. Írországban is szigorítottak, a terhességmegszakítás csak akkor engedélyezhető, ha a magzat kihordása veszélyt jelent az anya életére. Nemi erőszak vagy súlyosan beteg magzat esetén nincs rá lehetőség.
Gyerek: menő és jövő
Itthon egyelőre nincs szigorítás, bár a kommunikáció kétértelmű. Az Alaptörvény szerint a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Orbán Viktor miniszterelnök néhány hónapja arról beszélt, hogy „semmi nem számít, csak hogy van-e gyerek, meg hogy mennyi van. Nem érdekes, hogy mekkora a ház, hogy mekkora az autó. Semmi. Egészséges-e, megvan-e. És minél több, annál jobb. Nincs gyerek, nincs jövő.” Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke pedig egy bölcsődeavatáson elmélkedett arról, hogy „egy nemzet életereje a demográfiai mutatóiban tükröződik a legélesebben. A demográfia becsaphatatlan, szigorú, de igazságos tudomány, amely nem fogad el mentőkörülményeket, történelmi magyarázatokat, ideológiai mellébeszéléseket, csak idősíkokat és tényszámokat ismer, az élet és a halál tényszámait.”
Les Krisztina, a Patent Egyesület szociális munkás, nőjogi aktivista munkatársa szerint az lenne a normális, ha ez a téma az adott nőre és azokra tartozna, akiket ő be akar avatni a döntésébe. „A magukat életvédőnek nevező politikusok ritkán beszélnek arról, hogy Magyarországon áldatlan körülmények vannak egyes kórházakban, nem ritka a szülészeti erőszak és megalázás. Sok helyen nincs gyerekorvos, a fogyatékkal élő gyermekek szülei magukra maradnak, kevés a pedagógus, a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakemberek kiégnek, olyan sok gyereket látnak el, miközben rendkívül alacsony a fizetésük. És a lista itt nem ér véget – tette hozzá. – Ha egy politikus valóban az életet védi, annak a megszületett gyereknek a sorsa is fontos. Egyelőre ez kevésbé látszik.” Mindezek ellenére vitathatatlan, hogy csökken az abortuszok száma, legalábbis ezt mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai.
Les Krisztina szerint viszont ez csak a látszat. Csökkenő tendenciát mutat ugyan a regisztrált terhességmegszakítások száma, de ennek nem csak örömteli okai vannak. Egyre többen választanak a hazainál jobb, biztonságosabb körülményeket biztosító külföldi kórházat, és a rajtuk elvégzett beavatkozás nem kerül be a hazai regisztrációba. Látható, és a demográfusok által alátámasztott tendencia az is, hogy kitolódik a gyermekvállalás időszaka, egyre idősebb korban szülik meg első gyermeküket a nők, akik erős egzisztenciát teremtenek maguknak, így akár egyedül is bevállalhatnak egy nem várt gyermekáldást. Az sem elhanyagolható, hogy a szülőképes korú nők létszáma évről évre csökken, 2020-ban 21 ezerrel lett kevesebb.
Megoldás Nyugatról
Tévhit – mondta az aktivista –, hogy az abortusz szigorításával nő a gyermekvállalási kedv, és javulnak a demográfiai mutatók. Sőt, az abortuszhoz való korlátozott hozzáférés veszélybe sodorja a nőket. Akinek nincs rá lehetősége biztonságos keretek között, arra kényszerül, hogy alternatív megoldásokat keressen. A szerencsésebbek egy másik országban fizetnek a beavatkozásért, rosszabb esetben valamilyen egészséget, sőt életet veszélyeztető beavatkozás mellett döntenek. A megoldás szerinte sokkal inkább az olcsó és jó minőségű fogamzásgátló szerekhez való széles körű hozzáférés, az iskolai felvilágosítás lenne, és a gyerekek megtanítása az egyenlőségen alapuló párkapcsolatra, és közben fejleszteni kellene a gyerekneveléshez köthető területeket is. Fontos lenne, hogy minden nő a lakóhelyéhez közel, felesleges emberek bevonása nélkül, biztonságos körülmények között férhessen hozzá a terhességmegszakításhoz.
A gyógyszeres abortusz is elvárás lenne: ez egy olyan módszer, amelyet sok nyugat-európai országban széleskörűen használnak a nők, és biztonságosan megszakíthatják vele terhességüket akár a saját otthonukban is. „Magyarországon erre nincs lehetőség, a nyugat-európai országokban igen. Itthon nagyon drágák a fogamzásgátló eszközök, és nincs szexuális felvilágosítás sem. Gondoljunk csak egy vidéki iskolára, ahol több korosztály összevontan tanul. Egy ilyen helyzetben lehetetlen a szexről, a nemiséggel kapcsolatos témákról beszélni. De nem kell csak kistelepülésekre gondolni, a nagyvárosokban sem mindig tudják a fiatalok, hogyan lehet hatékonyan védekezni – vetette föl Les Krisztina.
– A lányokat nem tanítják meg a testük működésére, fogalmuk sincs, mi az ovuláció. Arra pedig egyáltalán nem fektet hangsúlyt az oktatás, hogy a fogamzásgátlás közös felelősség. A lányok, nők többségében magukra maradnak a problémával, ez az ő felelősségük lesz. De ne feledkezzünk el azokról a nőkről sem, akik bántalmazó párkapcsolatban élnek. Azt azért tudni lehet, hogy a bántalmazás egyik eszköze a reprodukciós erőszak. Van, akit a magzat kihordására kényszerítenek, másokat az abortuszra, de az sem ritka, hogy a férfi tiltja meg a fogamzásgátló használatát.” A nőjogi aktivista jó példaként Hollandiát említette, ahol a nálunk hiányzó feltételek adottak, és az eredmény magáért beszél. Évek óta nagyon kevesen választják az abortuszt. Idehaza négy esetben engedélyezik a beavatkozást: bűncselekmény, életveszély, élettel össze nem egyeztethető magzati betegség vagy a terhes nő válsághelyzete miatt. Legtöbben ez utóbbira hivatkozva kérnek beavatkozást. A Patent Egyesülethez befutó jelzések szerint nem éppen támogató közeg vár a nőkre.
„A 12. hétig van lehetősége terhességmegszakításra. A nőgyógyász igazolásával a családvédelmi szolgálatnál kell jelentkezni, ahol két konzultáció következik, legalább három nap köztes idővel. Az első találkozó a törvényben előírtak szerint a magzat megtartására irányul. Egyre több nő panaszkodik arra, hogy nem vagy csak sokára kap időpontot, esetleg hiába hívogatja a szolgálatot. Az első alkalommal nem írják be a következő találkozó idejét, újra telefonálni kell. Közben telnek a napok, hetek, a terhes nő meg kifut az időből. Ez egy egészen sajátos, ellehetetlenítő módszer” – fogalmazott. Akinek mégis sikerül az összes procedúrát végigjárnia, annak nyolc napja van arra, hogy megjelenjen a kórházban, ahol altatásban végzik a rövid beavatkozást.
Szabad a szex, akad a szó
„Nem abortuszpártiak, hanem döntéspártiak vannak” – erről már Szél Dávid pszichológus az Apapara című blog szerzője beszélt. Szerinte sem előremutató a tiltás, sokkal inkább a tájékoztatás, a tudatosítás és a mindenki számára elérhető fogamzásgátlás hozhat eredményt az abortuszszám csökkentésében. Úgy véli, még a legtájékozottabb és legtudatosabb nő is lehet akaratán kívül várandós.
„Ekkor még mindig dönthet úgy, hogy megtartja a gyereket, így a nem kívánt terhességből kívánt, tervezett várandósság és kívánt, tervezett gyerek lesz. Ha viszont úgy dönt, hogy nem szeretné megtartani a magzatot, de meg kell, mert abortusztilalom van, akkor az abortuszt tiltó rendszer erőszakot követ el vele szemben. Ehhez a súlyos, tartós és hosszú távú következményekkel járó erőszakhoz pedig senkinek sincs joga – fogalmazott, hozzátéve: nem tud olyan embert elképzelni, aki jókedvében dönt az abortusz mellett. – Lehet, hogy mások szemében rosszul dönt, amikor nem tartja meg a gyerekét, de ez akkor is az élete, az ő teste. Az orvosoknak és a politikának sem szabad beleszólnia, ugyanakkor a felvilágosítás, az edukáció, a fogamzásgátlás széles körű hozzáférésének biztosítása viszont az ő dolguk lenne.”
Ehelyett a fogamzásgátlás pénzkérdés lett, és gyenge lábakon áll a szexuális nevelés is, a társadalomban, a politikában ellentmondásos és prűd szemlélet uralkodik – véli a pszichológus. Sőt, komoly politikai döntés nyomán a felvilágosítás leginkább a szülők feladata és joga lett. Azoké a szülőké, akiknek többsége nem nagyon tudja, hogyan is kell erről beszélni. A helyzetet elég tragikusnak látja Szél Dávid. Példaként említette, hogy egy társaságban nem feltétlenül pozitívan beszélnek arról a lányról, aki elővigyázatosságból óvszert hord magánál. Ám, ha ugyanez a fiatal 16 éves korától hormongyógyszert szed, az rendben van. A törvény szerint élhet szexuális életet egy 12 éves gyerek, de felvilágosítást nem kaphat, fogamzásgátló eszközhöz nem fér hozzá, és szexshopba még évekig nem mehet be.
„És akkor még nem beszéltünk a vallásról. A legtöbb egyház tanítása szerint házasság előtt nem lehet szexelni, de kihez forduljon az a fiatal, aki mégis megtette és teherbe esett? Nem biztos, hogy a szüleinek képes lesz beszélni róla. Ilyen közegben az sem biztos, hogy egy lány tisztában van azzal, hogy a terhesség 12. hetéig lépni kell. Sok-sok feltétel hiányzik tehát a tudatos nemi élethez. Az abortusz rossz, de bizonyos helyzetekben szükségszerű, ez aligha vitatható. Ezért sem lehet ítélkezni egy abortusz mellett döntő nő felett, épp elég nehéz neki egyébként is.”
„Nem akartuk, hogy sérülten kezdje az életet”
„Első gyermekünket vártuk, kétszer is várandós lett a feleségem. Az orvos az elsőnél közölte, a magzat nem rendesen fejlődik, a hasüregében valami nem rendesen nőtt össze. Ha megszületik, azonnal hasi műtétre lesz szükség, ami vagy elég lesz, vagy további beavatkozások várnak rá. Nem vállaltuk be, hogy a babára műtétek sorozata várjon. Így, hogy tudtuk, vélhetően nem lesz egészséges, sérülten kezdi az életét, miatta és magunk miatt is az abortusz mellett döntöttünk. A második magzatnál még súlyosabb problémák voltak, ő olyan rosszul tapadt meg, hogy meg kellett szülni. Egyik állami intézményben sem vállaltak minket, végül egy magánklinikán egy elég speciális és fájdalmas beavatkozás után végül egészséges lányunk született.”
Zoltán, 47 éves, Budapest
Rosszabb, mintha legyilkosoznak”
„Várandós lettem, de az akkori partnerem, aki ma már a férjem, azt mondta, nem tudna mellettem maradni, és segíteni a gyereknevelésben. Döntöttem, egyedül nem vállalom a babát. Így utólag nem is tudom, hogy eléggé akartam-e a gyermeket 23 évesen, mindenesetre elég könnyen beleegyeztem a javasolt procedúrába. Elmentem az orvoshoz, aki nagyon kedves volt velem, de lelki támogatást nem kaptam senkitől. Sem a védőnőtől, akitől az engedélyező papírt kaptam, sem a páromtól. Túl voltam a beavatkozáson, de utána sokáig nagyon rossz volt. Esténként, amikor aludni mentünk, sírtam, és azt mondogattam a páromnak, milyen önző dolog volt ez tőle. Ő pedig megmagyarázta, miért is volt ez egy jó döntés. Sok évvel később egyszer azt mondta, ha tudta volna, hogy ez ekkora bánatot okozott nekem, inkább nem kért volna rá. És mit gondolok most, 23 évvel a műtét után? Hogy soha, senki nem jó dolgában dönt egy abortusz mellett. Bár nem állok le vitázni erről senkivel, mert szégyellem, hogy gyenge voltam, de mérges vagyok, ha emberek pálcát törnek afölött, aki ezt az utat választja. Mérhetetlen haragot érzek azok iránt, akik azzal jönnek, hogy persze ők megértenek engem, de azért ők sosem tennének ilyet. Talán jobban bánt, mint amikor valaki azonnal legyilkosoz.”
Viktória, 46 éves, Pécs
