Jó hír, az Együtt kezdtük van annyira érdekes mű, hogy az ember felbosszantsa magát rajta. Az mindenképpen siker, ha egy „nyári bulifilmként” tálalt produkció nem akar megragadni a szimpla szórakoztatás szintjén. Kerékgyártó Yvonne második egészestés rendezése túllép a sokat ittunk és ennek kínos következményei szcenárión. Pedig, valójában, igen komoly dramaturgiai szinten minden az alkohol körül forog.
A történet 2011-ben kezdődik, amikor egy gimnáziumi osztály kirepül a nagyvilágba. De még ott az utolsó este, a ballagás utáni parti, ahol valahogy el kell varrni, ne adj Isten elvágni a szálakat. Tucatnyi fiatalt látunk, akik valamhogyan viszonyulnak egymáshoz, legyen szó a plátói vágyódástól a gyereknemző magatartásig. Marci hiába udvarol Franciskának, ezért bánatában Londonba költözik. A főcím után is vele vagyunk, aki immár piszok menő pultos, akiben benne van az érzékeny lírai visszavágyódás, de inkább a sikeresség álarca mögé bújik. Egészen addig, míg balhés haverja, Ádi meg nem győzi, hogy most – 2021-ben – haza kell jönni, mert nem csak évforduló, hanem egy esküvő is lesz a Balaton felvidéken.
Az Együtt kezdtük játékidejének zöme az esküvőn játszódik, ahol ismét lehet azon pörögni, hogy a sok alkoholnál már csak a rengeteg a jobb és hogy manapság is poén, ha valakit a rosszullétig itatunk. Fontos megemlíteni, hogy nagy erénye a műnek, hogy eddig nem látott fiatalokra bízták a szerepeket, akik bizonyítanak is. Az egyetlen jelentős idősebb alakítás emellett Mucsi Zoltáné, aki annyira tenyérbemászó tud lenni néha, hogy megérdemelne egy sallert.
Persze, ennél sokkal érdekesebb, hogy Kerékgyártó Ivonne-t szemmel láthatóan inkább az emóciók és a mögötte lévő lelki sérülések érdeklik, így lassan – azon túl – hogy tényleg egy nyári vígjátékot látunk, egyre több a veszekedés, a vita és a karakterek közti feszültség. Lassan pedig kiderül, hogy aki tíz évvel korábban szerelmes volt, az még mindig az – így lesz az Együtt kezdtük afféle óda az első és örökké tartó szerelemről. Nem is lenne nagy baj, ha a film ezen a bátor ösvényen, az alkotói oldal pedig a kevesebb több elvnél maradt volna.
Azonban vannak az Együtt kezdtük-ben a mű integritását szétverő tények is. Ilyen Boros István, Szengyörgyi Bálint és Maruszki Balázs forgatókönyve, mely azt a benyomást kelti a vásznon, mintha a három szerző különböző agendával nyúlt volna hozzá az alapanyaghoz. Volt, akit a dráma érdekelt, volt, aki a Másnaposok és az Amerikai pite harsányságát akarta belevinni, de még az is elfogadható, ha ez direkt lenne, hogy crossover zsánerű és stílusú filmet készítsenek. Az biztos, hogy sokat segített volna, ha rendezőként a kifejezetten atmoszferikusan gondolkodó Kerékgyártó Ivonne még inkább saját magára formálta volna az alapanyagot, elvégre a FOMO – Megosztod és uralkodsz társ-forgatókönyvírójaként bizonyította, hogy sokkal inkább képben van a fiatalok szlengjével kapcsolatban, mint ahogy az az Együtt kezdtük jeleneteiből visszaköszön.
Bármennyire is jóindulatúak vagyunk, és örülünk, hogy készülnek értékelhető zsánerművek, nem lehet szó nélkül elmenni azonban az Együtt kezdtük epilógusa mellett. A mintegy tíz perces, az addig látottaktól szervesen különböző lezárás szinte minden elért eredményt elhomályosít. Persze, én értem, hogy a hosszas képsorok, melyben Marci hazaköltözik, leporolja nagyapja traktorát és európai szintű borász lesz még a szerelmet is meghozza (magától!) a mindenek feletti boldogság manifesztuma, a mindent elsöprő happy end, de nem tudok neheztelni azokra sem, akik a NER eszmeiségét látták bele a képsorokba. Mert, ugyebár, mindig a nézőnek van igaza.
Együtt kezdtük
Bemutatja az InterCom
