Tört
milyen folyó az amelyik nem sodor
a tajtékban ismerem csak fel magam
váltott lovain a reggel elhagy
búzamezők nem takarnak
nyitott tenyered iránytű
északon dél vagy
délen elrontott hajtűkanyar
milyen örvény az amelyikbe nem lépsz
bodzaszüret a hajnali völgyben
felhő ami mindent kiöklendez
milyen néma vagy
amikor a tetőn napozol nélkülem
combod csíkjaiban árkok
az éhes szavakat másnak tartogatod
Lazúr
A visszapillantóban láttam meg a medvét,
azóta nem hiszel nekem.
Inkább a hátsó ülésre fekszem.
Még elérhetjük a napfogyatkozást.
Ez egyszer már megtörtént,
csak a kontinens neve más.
Egy albumban elférnénk:
én és az első hal,
amit a napon hagytam.
Az összetört váza, amit a szekrénybe rejtettem.
A telefon, amit a ravatalnál
nem adtam át anyámnak.
Innentől vakfoltok és orchideák,
mindig eggyel több szék az asztalnál.
Ez elment a savakkal,
ez mind megette testvéreit,
ez sosem volt ott, ahol lenni akart,
de ez a végén fogta magát,
és felgyújtotta a vár egyetlen tornyát.
Háromszor kiáltsd, hogy tűz van,
egyikre sem fog jönni senki.
Egy macskát mégis megmentesz,
elalszik, mielőtt tejet adnál neki.
Jó, akkor mostantól meséld így.
Az ablaknak feszítem a talpam.
Fent vagyok egy ideje,
csak elfelejtettem szólni.
Belenézek a fénybe.
Szemüveget elfelejtettem hozni.
De amúgy sem látnék semmit,
csak egy égitestet,
ami kitakar minden mást.
És nem felel, ha kérdezik,
csak kisípol, mielőtt megszólalnál,
és megismétli a hangposta válaszát.
Akvamarin
Tudod, mi nyílik lapockacsontodon.
Sóvirágot taposol le a szobában,
és becsukod az ablakokat.
Azt gondolod, biztonságban vagy,
a magad ura, ha dacból megtagadod
az ezüstkanalat és visszatolod a tálakat.
Ha a felszakadt szálakat mindig te varrod össze.
Tegnap költözött be a vihar hozzánk,
a kamrában dombokat hordott össze a sötét.
Két lánya van az éjszakának, az egyiket
felismered, a másik gránátalmát kér.
Veled ülnek egy szobában, ágyadnál mező,
kiszáradt kévék. Miért alszol el mindig,
ha torkodig ér a tompa kérdés? Nem vág át
a bőrön, csak húzz magadra valami hideget,
takarót énekekből és fakó pipacsokból,
hogy végre aludni tudj a súlytól,
amit izmaidba fontál.
