Személyes interjút legutóbb – jónéhány éve, még a Népszabadság színeiben – a Duna mellett készítettem vele arról, hogy rövid távon is mekkora csodák történnek egy vízparttal, ha kiszabadítják a beton alól. Utána már csak telefonon beszéltünk, jobbára a Balatonról. Rengeteg cikkhez adott szakmai háttérinformációkat – utoljára a Paks II tervezett helyszíne alatt húzódó geológiai törésvonalról beszéltünk. Amennyire közel három évtizedes ismeretségünk alatt meg tudtam állapítani, ez a három szenvedélye volt: a Duna, a Balaton és a geológia. Geofizikus volt, de az ökológiához is értett, és képes volt valamire, amire azok közül is csak kevesen, akik évtizedekkel később szereztek diplomát: hogy egységben lássa a környezet élő és élettelen elemeit; hogy élő rendszerekben gondolkozzon.
Utolsó éveinek szakmai és szellemi közege, a Nők a Balatonért Egyesület képviseletében fáradhatatlanul küzdött a tó körbeépítésének, a vizet tisztán tartó berkek elpusztításának, a nádasok feltöltésének, a szabálytalan kikötőépítések elburjánzásának megakadályozásáért. Mindig harcolt valami ellen. Az ő generációjában mindazoknak, akiknek fontosak a környezeti értékek, ez jutott: a csatatér egy folyó, egy tó, egy hegy, néhány négyzetkilométernyi élet – az egyik oldalon maroknyi elszánt civil és tudós, a másikon legtöbbször a mindenkori kormány. Ellenfelei (ezzel a mentalitással könnyebb volt ellenfeleket vagy akár ellenségeket szerezni, mint barátokat), ma is buzgón papírtigriseznek a neve hallatán, fölemlegetve, hogy harminc éve akkori szervezete, a Duna Kör azt az álláspontot képviselte: Csehszlovákia nem meri elterelni a bősi Dunát, az épülő vízmű csak egy politikai játszma díszlete. Tény, hogy Gabcikovót sokan benézték – jóval több információval rendelkező politikusok is, nem csak a tudomány és a civil szféra emberei –, de a környezeti következményeket Hajósy Adrienne ítélte meg pontosan. Évtizedeken keresztül dolgozott a Szigetköz környezeti monitoringján, csak akkor hagyta abba, amikor az Orbán-kormány pénzügyileg ellehetetlenítette a munkát, megakadályozva, hogy a Magyarországot ért ökológiai károkat Szlovákiával szemben bizonyítani lehessen. Azon a kudarcon, a politika érthetetlen, értelmetlen rosszindulatán soha nem tette túl magát teljesen.
Nem adta föl, csak visszavonult: talán úgy gondolta, legalább a Balatonból megpróbál megmenteni még annyit, amennyi menthető. Mostantól, nélküle sokkal nehezebb lesz.
