Több mint ezer alkalommal kezdeményeztek 2010 óta különböző ügyekben népszavazást a kormány ellenében, de egyetlen egy sem jutott el addig, hogy mi mindannyian megmondhassunk, mit szeretnénk. Állandóan a népre, a népakaratra hivatkoznak, de semmilyen kérdésben nem engedik meg a véleménynyilvánítást azok, akik egy álságos népszavazásnak köszönhetik a hatalmukat.
Ennek érdekében most beletettek még egy csavart a törvénybe. Eddig a népszavazás kapcsán csak lehetőség volt az Alkotmánybírósághoz fordulni, de nem volt kötelező elem. Most már csak úgy lehet népszavaz(tat)ni, hogy előtte kötelező egy kört futni az Alkotmánybíróságnak is. Az indoklás szerint még az aláírásgyűjtés megkezdése előtt el kell dönteni a felmerülő jogvitákat. Mondván, nem szabad kitenni a választópolgárokat annak, hogy csak utólag, az aláírásgyűjtés befejezése után derüljön ki: a kérdést nem a törvény által megkövetelt módon fogalmazták meg, vagy más okból nem lehet megtartani a népszavazást.
Ez az indoklás azért fals és hamis, mert éppen azért kell előzetesen megfuttatni a feltenni kívánt kérdést a választási bizottság, majd a bíróság előtt, hogy kiszűrjék – többek között – azokat a szempontokat, amelyek miatt a népszavazás nem megtartható. Hiszen csak így lehetséges az aláírások gyűjtése.
Az Alkotmánybíróság viszont a népszavazási ügyekben a tapasztalatok szerint sok mindent vizsgál, speciel pont az alkotmányosságot nem. Számára a kiinduló alap a hatalom aktuálisan fennálló érdeke, és ehhez viszonyítja a népszavazás tárgyát, nem az alaptörvényhez. A nehézségeket valójában saját maga képezi önmaga számára, amikor is szinte megerőszakolja az alkotmányos jogelveket, csak hogy az jöjjön ki belőle a végén, ami az elvárás. Nem véletlen, hogy időnként képesek az alaptörvény sorai közül olyasmit is kiolvasni, ami valójában nincs is benne.
Ugyanakkor rendkívül figyelemreméltó, hogy a saját érveiket, érvrendszerüket mennyire önellentmondásosan alkalmazzák annak függvényében, hogy ki a kezdeményező és a kormány az ügy melyik végén áll. Ugyanazok az érvek másként számítanak, ha a kormány a kezdeményező, mint akkor, ha egy a kormánnyal szembenálló erő nyújt be népszavazási kezdeményezést. Például a kvótanépszavazás nemzetközi jogokba ütközött, a gyermekvédelmi népszavazás pedig az egyértelműség hiányába, az okafogyottságba. De mindez akkor nem számított.
És bár rendre deklarálják, hogy ők nem negyedfokú bíróság, mégis újra és újra olyan jogkérdésekben foglalnak állást a népszavazások kapcsán is, amelyek éppenséggel a rendes bíróságokra tartoznak. De nem foglalkoznak az adott ügy alapját képező jogszabályok alkotmányosságával sem, pedig lenne mit tenniük ezt illetően. 2010 óta szinte minden fontosabb törvényünk esetében kijátszották a jogalkotás szabályait, de ez a legkevésbé sem csípte az Alkotmánybíróság szemét. Mint ahogy az sem, hogy a jogalkotásunk rendszere - ideértve a népszavazás szabályozását is – hemzseg az alkotmányosság követelményeinek nem megfelelő és egyre gyakrabban egymásnak is ellentmondó előírásoktól.
Ezeken viszont nagyvonalúan átlép az Alkotmánybíróság. Jó példa erre, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel az első intézkedések egyike volt az országos és helyi érdekű népszavazások megtartásának megtiltása. Az indokolás szerint a választási és népszavazási eljárások során valamennyi választópolgár személyes részvétele válna szükségessé, ezért az a humánjárvány megelőzését, illetve következményeinek elhárítását súlyosan veszélyeztetné. Aztán a kormány lényegében beismerte, hogy ez az érvelésük egy nagy hazugság. Mert míg a törvény a járványveszélyre tekintettel kimondta, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, addig ezt a kormány felülírta azzal, hogy a törvényi rendelkezés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy országos népszavazás kezdeményezhető.
Világos, ugye? Amely törvényi előírás szerint országos népszavazást kezdeményezni tilos, azt azzal a kormányrendeleti eltéréssel kell alkalmazni, hogy szabad. És az Alkotmánybíróságnak egy szava sem volt erre. Pedig ez nyilvánvalóan önkényes, diszkriminatív, egyaránt sérti a normavilágosság és a kiszámíthatóság követelményeit.
Jogállamban a világ legtermészetesebb dolga, hogy az Alkotmánybíróság még egy jogerős bírói döntést is megsemmisít, ha az valóban alkotmányos jogokat sért. De nálunk nincs jogállam, éppen ezért ez is fordítva működik. Az Alkotmánybíróság azért semmisít meg bírósági döntéseket, hogy ezáltal az alkotmányos vagy emberi jogok érvényesülését megakadályozza. Az egyik döntésükben ugyanakkor kifejtették, hogy a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon. Aztán mégis rendre megteszik ezt, és a bíróság felülbírálati jogköréhez tartozó törvényértelmezési kérdésekben hozott bírói döntéseket rendre megsemmisítik. Sajátságos értelmezése ez a tartózkodásnak.
Mint ahogy az egyáltalán nem alkotmányossági szempontnak minősülő érintettség kérdése is: az Alkotmánybíróság annak függvényében mérlegeli, hogy az indítványozónak van-e vagy nincs személyes érintettsége, hogy az éppen hogyan szolgálja a népszavazási kérdés elutasíthatóságát. Az elutasíthatósággal való manipuláció ugyancsak eklatáns példája, amikor azzal dobják vissza a népszavazási kezdeményezést, hogy az a költségvetést érinti. De ezen az alapon semmilyen népszavazást nem lehetne tartani, hiszen már önmagában a népszavazás megtartása is érinti a költségvetést.
Ugyanilyen gumiindoklás, amikor azzal érvelnek, hogy "nem egyértelmű". A kormány legutóbbi, propagandacélokat szolgáló népszavazása kapcsán az Alkotmánybíróság nem tartotta problémásnak a többértelmű és potenciálisan alapjogokat sértő kérdéseket sem. Kimondta ugyanis: ha létezik olyan értelmezése egy kérdésnek, ami nem alaptörvény-ellenes, akkor az már feltehető a népszavazáson. Ezzel pedig az Alkotmánybíróság elhomályosította a hitelesítési eljárás nyújtotta garanciákat is, hiszen így biztosan nem lehet egyértelmű a feltett kérdés. (Hiszen ezek szerint lehet más értelmezés is.) Ugyanezt a logikát azonban nem alkalmazta azon esetek egyikében sem, amikor ellenzéki kezdeményezésről kellett dönteni.
Amiről az jut eszembe, hogy 2016. november 8-án, az elnökválasztással egyidőben jó néhány helyi népszavazást is tartottak az USA-ban. Colorado államban többek között ezt a kérdést is népszavazásra bocsájtották: „Emelkedjenek-e az állam adóbevételei évente 315,7 millió dollárral azáltal, hogy a coloradói alkotmány emeli a dohányáruk adóját, és ezzel összefüggésben 2017 január elsejétől 8,75 centtel emelkedjék-e a cigaretta szálankénti adója (ami 1,75 dolláros emelkedést jelent csomagonként a 20 szálat tartalmazó dobozok esetében), és az egyéb dohánytermékek esetében 22 százalékkal emelkedjék-e az adó a termelői árakhoz viszonyítva; és az itt felsorolt új, dohányt érintő adóbevételeket fordítsák-e egészségügyi programokra és a dohányzásról szóló oktatásra és megelőzésre, illetve a jelenleg futó, a dohánytermékek adójából finanszírozott programok bővítésére; illetve az itt felsorolt új, dohányt érintő adóbevételeket fordítsák-e továbbá dohányzással kapcsolatos egészségügyi kutatásokra, veteránokat támogató programokra, gyermekek és felnőttek egészséges életmódját népszerűsítő programokra, a minősített egészségügyi szolgáltatók technológiai fejlesztésére és építkezéseire, az egészségügyben tanulók diákhitelére az állam ritkábban lakott és rosszul ellátott területein, és egészségügyi dolgozók képzéseire?”
Vajon egy ilyen kérdéshez mit szólt volna a saját hazai választási bizottságunk, a bíróság vagy éppen az Alkotmánybíróság? Amerikában ez nem okozott problémát. Sem a szerveknek, sem a népszavazó állampolgároknak. Megértették a kérdést és szavaztak. 53 százaléknyian nemmel, 47 százaléknyian igennel. Vagyis a kérdés elbukott, a cigaretta adóját nem emelték fel.