Mármint a magyar futballvalósággal. Legyen ennek alanya ezúttal a magyar bajnok Ferencváros, amelynek nemzetközi rangját beszédes mutatók jelzik.
Az elő-előselejtezők során négy párviadalon kell sikeresen túljutnia ahhoz, hogy a már jegyzett színvonalat jelentő, a Bajnokok Ligája csoportköréig, azaz az érdemi megméretés kapujáig eljusson. Ezzel a kihívással olyan társaságba került, mint a gibraltári Lincoln, a luxemburgi Dudelange, a Feröer-szigeteki Klaksvik, a makedon Shkupi, az örmény Pjunik.
Az első akadály, a kazah Tobol leküzdve, sőt, már a második lépcső, a Slovan Bratislava is letudva. Aktuálisan a nem éppen patinás futballmúlttal rendelkező azeri Quarabag kiejtése meredezik a zöld-fehér fiúk előtt. A Transzfermarkt kimutatása szerint a magyar együttes értéke háromszorosa ellenfelének. Az első mérkőzés döntetlenje nem ezt tükrözte.
Említést érdemel, hogy előkelő UEFA-ranglistás helyezésük alapján selejtező-mentességet élvező klubok játékosai a fentebb vázolt, kánikulai hőségben lebonyolított felvételi vizsgasorozaton való küszködés helyett eközben minden bizonnyal önfeledten nyaralnak valamelyik divatos tengerparton.
Azért ne lépjünk olyan gyorsan túl például a kazah csapat elleni továbbjutáson. A visszavágón a ferencvárosi együttesben tizenhat játékos lépett pályára. A magyarokat egyetlen futballista, az annak idején Pécsről átigazolt Dibusz Dénes kapus képviselte. A Fradiban tartósan képzett labdarúgó a messze távolban sem készülődött. Ezt olvasván biztosan sok magyar futballszurkolónak ötlik eszébe a magyar utánpótlásnevelés fontosságáról, a labdarúgó akadémiák kiemelt szerepéről folyamatosan puffogtatott számos frázis.
A máshol eredményesen működtetett projekt nálunk a pazarlás és a szakmai csőd szinonimájává vált. Az erre fordított anyagiak nagyságrendjét és a hasznosulásuk elmaradását okozó tényezőket régóta jótékony homály fedi. Egyszer azért nem ártana elszámolni - mondjuk - az utóbbi évtizedben erre fordított összegekkel. Miként edzőképzésünk színvonalával és hatékonyságával is.
Felhördülés helyett itt is a tények számbavételét javaslom. Például az elmúlt tíz évben mely nívós, külföldi együttesnél alkalmaztak magyar szakvezetőt, szerződtettek játékost az NB I-ből. De ne menjünk ilyen messzire. Hazai élcsapataink edzőinek névsora, oklevelének honossága, nemzetközi eredményessége is megérne egy elemzést legalább két fórumon, a Testnevelési Egyetemen és a Magyar Labdarúgó Szövetségben.,
Mint fentebb említettem, a szakmai színvonal másutt megszokott-elfogadott, beszédes mutatója az európai topbajnokságokban foglalkoztatott játékosok és edzők száma. Szerintem egy kezünk is sok a magyar érintettek felméréséhez. Önáltatásunk fenntartása érdekében tekintsünk el a sokkal viszontagságosabb környezetben kupálódott, mégis topbajnokságokban szereplő szerb és horvát játékosok névsorától. Miként ezen országokból kirajzó, nemzetközileg is elismert edzők listájától is.
Vegyünk be erős nyugtatót, mielőtt nyomozni kezdjük helyünket a kontinens klubfutballjának térképén. Nagyító szükséges hozzá. Éllovasunk, a Ferencváros a 98. helyezésével éppen csak befér a százas mezőnybe. Szívfájdításként: az FC Salzburg 23., a Dinamo Zágráb 33., a Slavia Prága 35., az APOEL Nicosia 57-60.. A zöldfehérek hazai riválisai pedig régóta a szóra sem érdemes zónában tanyáznak. A sport, főleg a labdarúgás olyan tevékenység, ahol a költések után nem lehet azonnal számon kérni az eredményeket. Viszont az sem szokásos jobb helyeken, hogy a tartós sikertelenség ellenére a sportág hosszú időre a részben felelős politika, politikusok kedvenc játékszerévé zülljön, személyi konzekvenciák nélkül maradjon. Ráadásul a főnökök szánalmasan amatőr módon űzött hobbijára a fedezetet nem saját zsebből, hanem az adófizetőktől származó forintmilliárdokból állják.
Ehhez képest diákcsínynek minősíthető, hogy egy kétezer lakossal sem rendelkező magyar község csili-vili, ötezres stadionjában működő profi csapat egyik légiósa állítólag - mint olvashattuk - havi huszonhét milláért fut ki a kék-sárga mezben a kezdésekhez. Hitelrontásért elsőként az eddig nem cáfolt hírforrást lenne célszerű perelni. Fogadni mernék, hogy ne bolygassuk az ügyet alapon, az érintettek hallgatni fognak.