Előre kell bocsátani, hogy az infláció nem új jelenség, sőt végigkísérte az emberi történelmet. Mi több, az úgynevezett hiperinflációk, amikor a pénzromlás havonta legalább 50 százalékot ér el, időnként ugyancsak felütötték fejüket, mióta a pénz használatba került.
Az elsők között említhető az egyiptomi infláció, mely időszámítás előtt 210-ben, IV. Ptolemaiosz uralma alatt, a szíriai háborúk nyomán keletkezett. Egy másik pusztító infláció az időszámítás utáni 200 és 300 között a Római Birodalom bukásához járult hozzá. A modern kor a francia forradalom éveiben rendkívüli inflációval köszöntött be. Mivel a gazdaság úgyszólván megbénult, az állami bevételek összeomlottak, ugyanakkor a forradalmi háborúk költségei megugrottak: ezt az egyre értéktelenedő papírpénzzel finanszírozták, ami megállíthatatlan pénzromlásra vezetett. A forgalomban lévő pénz mennyisége 1791 nyarán még nem érte el az egymilliárdot, de 1796 nyarán már meghaladta a 45 milliárdot.
Hogy egy nagyot ugorva az időben a XXI. század első nagy inflációit említsem: a Zimbabwét sújtó 2013 évi infláció idején naponta megkétszereződtek az árak, és Venezuelát is elöntötte az infláció. A múlt pénzromásait említve természetesen nem lehet kihagyni, hogy a világrekordot a mai napig az 1938-1946 közötti magyar infláció tartja. A háborús kiadások nyomán megindult infláció 1945-ben szabadult el, mivel az újjáépítés hatalmas költségeit a kormányok a pénznyomda működtetésével finanszírozták, ami végül száguldó dráguláshoz, az árak 15 óránkénti megkétszereződéséhez vezetett. Az 1946 augusztusi stabilizáció idején a bevezetett új pénz, egy új forint négyszázezer kvadrillió (400 + huszonhét nulla) elértéktelenedett pengővel volt egyenértékű!
Az infláció oka az ókortól napjainkig ugyanaz: a kereslet és kínálat egyensúlyának megbomlása. Ha a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet, az felhajtja az árakat. Háborúk és tragédiák idején a növekvő kiadásokat a kormányok papírpénz nyomtatással fedezik, ami pénzromlásra vezet. Maynard Keynes felismerése nyomán az 1930-as évek óta gyakorlattá vált a modern államok tevékenységében, hogy a pénz változatlan értéken tartása helyett egy „egészséges” enyhe inflációs politikát folytatnak, ami évente 2-3 százalékos stimuláló inflációval a gazdasági növekedés egyik ösztönzője. Ezt már nem is nevezzük inflációnak.
Ma ismét súlyosbodó infláció öntötte el a világot. A folyamat 2020-ban indult el, amikor a világ átlagában 3,2 százalékos pénzromlás volt, de 2021-re ez már 4,4, 2022-re pedig 7,4 százalékra emelkedett. Az újabb infláció kiváltó okát a Covid-19 világjárvány gazdaságot bénító hatásában jelölhetjük meg. Ezt követően azután 2022 februárjában az agresszív Oroszország által kirobbantott ukrajnai háború és az ezt követő, Oroszország elleni nyugati restrikciók növelték az inflációt. A járvány idején a gazdaság súlyosan visszaesett, hiszen 2020-ban az Egyesült Államok gazdasága közel 4, az Európai Unió gazdasága pedig egészében 6 százalékkal rosszabb eredményt nyújtott. Ugyanakkor számos kormány milliárdokat fordított a szegény lakossági rétegek megsegítésére. Ezzel jellegzetes inflációs helyzet bontakozott ki: a csökkenő kínálat mellett a növekvő pénzmennyiség árfelhajtó hatása.
Az országokat az infláció mértéke szerint ma három csoportra oszthatjuk. Az első csoportot a kivételes országok képviselik, ahol nincs infláció (mint Japán vagy Kína a 2,5 százalékos, ma normálisnak tekintett pénzromlással). A másik végletet képviselő csoportba sorolhatók a száguldó infláció országai: ez napjainkban a nagyobb országok közül Törökországot, Indiát, Iránt és Argentínát jellemzi, ahol évente 50-80 százalékos a pénzromlás. Ezt a szintet is jóval meghaladja néhány gazdasági csődbe került ország, mint Szudán, Venezuela vagy Libanon a maga 200-260 százalékos, súlyos inflációjával. A két szélsőség között a középső csoportba azok az országok tartoznak, melyekben még viszonylag mérsékelt, többségében egyszámjegyű infláció a jellemző. Ide sorolható mindenekelőtt Anglia és az Egyesült Államok ma 9,1 százalékos inflációs rátájával, valamint az Európai Unió is a 27 tagország átlagosan 8,6 százalékos inflációjával.
Ez utóbbi átlag azonban elég nagy különbségeket takar, hiszen Németországot 7,6 százalékos pénzromlás sújtja, míg Magyarországot 12 százalékos infláció. Az Unió súlyosabb inflációtól sújtott országai között találjuk Csehországot, Szlovákiát és Romániát is. Az államok egy csoportja tehát már kiszaladt a mérsékelt, egy-számjegyű inflációt képviselő országok közül, és kétszámjegyű inflációjuk a pénzromlás elszabadulásával fenyeget. Braziliában 12 százalékos infláció van, de Oroszország mutatja legvilágosabban e tendenciát a mára már 18 százalékos inflációjával.
Ami Magyarországot illeti, a veszély már nem jelentéktelen. A választások előtt a kormány, mint a Financial Times is beszámolt róla, minden eddiginél bőkezűbben osztogatott. Valóban, az idősebb, fontos választó réteget képviselő generációnak 13. havi nyugdíjat adott, fenntartotta a rezsicsökkentést, egyes foglalkoztatási csoportokban béremelést hirdetett meg. A Nemzeti Bank néhány hónapja csak 8-10 százalék körüli inflációval számolt, de ez 2022 májusában már majd' 11 százalék volt, és a pénzromlás az őszi-téli hónapokra a hivatalos előrejelzések szerint is elérheti a 16 százalékot. Az élelmiszerárak is már 23 százalékkal emelkedtek. A gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megtisztított maginflációs ráta immár eléri a 20 százalékot. Ez a fogyasztási színt csökkenését vonta maga után, ami mára az Európai Unió országai között a legalacsonyabbak közé tartozik. A magyarénál az Unión belül csak Lettország és Horvátország fogyasztási szintje alacsonyabb. Egyidejűleg az államadósság a nemzeti jövedelem több mint 80 százalékára ugrott.
A csak rövid távban gondolkodó politika növekvő inflációs nyomás alá helyezte a magyar gazdaságot. A forint árfolyamromlása az import útján táplálja az inflációt. Hasonló hatásuk van az újabb adóintézkedéseknek is.
Az úgynevezett rezsicsökkentési intézkedések és az árbefagyasztások már bejelentett megszüntetése robbanásszerű áremelkedéshez fog vezetni. A gáz és villany árakat a kormány eddig a piaci ár felében szabta meg. A benzin ára 480 forint volt, ami most legalább a másfélszeresére ugrik. A választások előtt az alacsony árak megvédését ígérték, de erről most már nincs szó.
Mindezt részletes elemzés alapján kiválóan mutatta be Békesi László volt pénzügyminiszter két nyilvános blogjában – „Az infláció és az államháztartás állapota közötti kapcsolat” és „Inflációs időkben” –, arra a következtetésre jutva, hogy a 2023-ra jósolt infláció csökkentés csak vágyálom, és fenyegető, hogy latin-amerikai pályára sodródik a magyar gazdaság. Egy másik kiváló közgazdász, Csaba László így fogalmazott a HVG-360-nak adott interjúban: minél jobban rájátszott a kormánypárt arra, hogy megvédi az emberek anyagi helyzetét, annál durvább lesz az ébredés 2022 őszén.
A nemzetközi előrejelzések szerint világszerte feltehetően 2023-ban sikerülhet az infláció megfékezése. Reméljük, hogy a háború nem terjed tovább, s hogy az energiaválságra sikeres választ adnak majd az orosz energiaforrásokról lemondó országok, és a mai infláció valóban a végéhez érhet. Sajnos azonban nem valószínű, hogy ez a ma hiperinflációtól sújtott országokra, sőt az infláció elszabadulásának szélén álló országokra - közöttük Magyarországra - is igaz.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.