Múlt héten egy rövid pillanatra ismét odafigyelt a világ Mianmarra. A nemzetközi sajtó felkapta a fejét a négy demokráciapárti aktivista felakasztásának hírére, a kivégzéseket António Guterres ENSZ-főtitkár, több nyugati ország tisztségviselője és emberi jogi szervezetek is elítélték, néhány napig a globális közvélemény újra szembesülhetett a mianmari katonai junta kegyetlenségével, és a demokráciapárti ellenállás elkeseredett küzdelmével. A délkelet-ázsiai ország azóta lényegében megint lekerült a napirendről, amit Mí Mí Kan mianmari költő, aktivista kifejezetten bántónak érez.
“Mintha csak akkor érdekelnénk a világot, ha meghal egy bizonyos számú ember, híresebb személyt gyilkolnak meg, vagy valami igazán szörnyű dolog történik. Valójában Mianmarban minden nap borzasztó visszaélések és jogtiprások történnek, a junta újabb és újabb mélypontra süllyed, ám hiányoznak a tudósítások vagy a médiafigyelem. Emiatt a döntéshozók részéről nincs politikai akarat, hogy bármit is tegyenek. Láthatatlannak és elfeledettnek érezzük magunkat” - panaszkodott lapunknak az Egyesült Államokban élő demokráciapárti aktivista. Emlékeztetett: a világ 2016-17 között sem figyelt oda Mianmarra, amikor elkezdődött a főként muszlim rohingyák elleni népirtás. “Fennáll a veszélye annak, hogy a történelem megismétlődik más, a társadalom peremére szorult és kiszolgáltatott mianmari csoportok számára” - tette hozzá Mí Mí Kan.
Mianmarban a hadsereg tavaly februárban ragadta magához a hatalmat. A puccs ellen széleskörű lakossági ellenállás bontakozott ki, amelyet a fegyveres erők brutális módszerekkel próbáltak elfojtani: fejbe lőttek, halálra kínoztak, élve elégettek békés tüntetőket. A kemény megtorlások következtében a polgári engedetlenség fegyveres ellenállássá változott, a demokrciapárti árnyékkormány (NUG) szövetséget kötött különböző, entikai alapon szerveződött milíciákkal, majd tavaly szeptemberben általános népfelkelésre szólított fel. A mianmariak szabadságharcukban magukra maradtak, a Nyugat még annyit sem tett értük, hogy elismeri a NUG-ot az ország legitim kormányaként, miközben a junta láthatóan Oroszország és Kína támogatását is élvezi.
Eleinte egymást követték a szankciók az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről, sőt még a külpolitikailag jellemzően súlytalan regionális csoportosulás, az ASEAN is határozottan kiállt a politikai rendezés szükségessége mellett, bár később kiderült, hogy a szervezet csak szavakban vált erőssé. Időközben a médiaérdeklődés is lanyhult és ez a döntéshozók lelkesedését is mérsékelte a további büntetőintézkedések iránt. Az Ukrajna elleni orosz invázió pedig teljesen szinte kiszorította a hírekből Mianmart. Mindez a nyugati cégek és befektetők hozzáállását is rossz irányba befolyásolja.
A brit Shell, a francia TotalEnergies és az amerikai Chevron energetikai óriásvállalatok idén januárban még azt jelentették be, hogy a romló humanitárius helyzet miatt demonstratíve kivonulnak Mianmarból. A gesztus nagy publicitást kapott, márciusban azonban kiderült, hogy Chevron mégis marad, mitöbb: felvásárolja a ToltalEnergies részesedését egy közös gázkitermelési projektben.
A külföldi cégek Mianmarban maradása azért is aggályos, mert tőkéjükkel közvetve a junta háborús törekvéseit támogatják, illetve nem tudják megakadályozni, hogy érdekeltségeikben jogsértésekre kerüljön sor. Az Üzleti és Emberi Jogi Erőforrás Központ (BHRRC) nevű emberi jogi szervezet friss jelentésében rendszerszintű visszaélésekről számolt be a nemzetközi divatmárkák beszállítóinál: előfordult, hogy a ruhagyárak dolgozói nem kapták meg a nekik járó bér egészét, kifizetetlen túlórára kötelezték és szexuálisan zaklatták őket, a puccs ellen tiltakozó munkásokat pedig különböző módokon megfélemlítik. A BHRRC szerint a jogsértésben többek között az Adidas, a Lidl, a Primark, valamint az Inditex (a Bershka és Zara márkák tulajdonosa) beszállítói érintettek.
Mí Mí Kan sérelmezte, hogy a nemzetközi közösség nyomásgyakorlás helyett még támogatja is a mianmari hadsereget, köztük olyan demokratikus országok is, mint például Japán. “Jelenleg minden erőkkel arra kell összpontosítanunk, hogy ordítsunk a világgal, hogy ne tartsanak fel kapcsolatot a mianmari juntával. Amennyiben a sajtó eleget tenne kötelességeinek - felemelné a hangját és számon kérné a világ kormányait -, akkor jobban tudnánk arra koncentrálni, hogy segítsünk Mianmarban a támogatásra szoruló embereken és közösségeken” - hangsúlyozta a Népszavának az aktivista.
