Olykor úgy festett az atlétikai világbajnokság, mintha Egyesült Államok–A világ többi része viadalt rendeztek volna. Időnként meg úgy, mintha amerikai bajnokság zajlana. Néhány számban tiszta „amcsi” dobogó volt. Összességében pedig az USA Team harminchárom érmet szerzett; több mint háromszor annyit, mint bármely más ország, és többet, mint ahányat egyetlen ország versenyzői valaha is nyertek a vb-n.
Itthon akadt orgánum, amely fanyalgott, az ember már-már könnyekre fakadt a sportok királynőjének aggasztó oregoni sorsán. Kétségtelen, a tízből hét napon csak a jegyek legföljebb 75 százaléka kelt el a sportág eugene-i szentélyében. Ezzel együtt Michael Norman, a 400-on és 4x400-on is aranyérmes amerikai atléta azt mondta: „Különleges találkozó volt, lubickoltunk a rajongók szeretetében.” Sydney McLaughlin, a 400 méteres női gátfutás világcsúcsot (50,68) repesztő győztese hozzátette: „Az egész családom itt lehetett, ez nagy erőt adott nekem. S az is a hazai pálya előnyeihez tartozott, hogy ugyanabban az időzónában zajlottak a versenyek, amelyben mindig is edzünk.”
Tengerentúli lapvélemények szerint „az amerikai atléták történelmi teljesítményt produkáltak”. Magam hajnalban is a készülék elé ragadva úgy éreztem: olyan volt ez a vb, akár egy hazafutás.
Meg mint egy időutazás.
Magam előtt láttam Bob Hayest, Jim Hinest, Carl Lewist, Wilma Rudolphot, Wyomia Tyust, Edwin Mosest, Michael Johnsont vagy azt a David Wottle-t, aki az 1972-es olimpián húszméteres előnyt adott a mezőnynek 800-on, aztán az utolsó kétszáz méteren elporzott a riválisok mellett, hi boys... Felrémlett Dick Fosbury, és az, hogy dörzsöltük a szemünket: „figyu, ez hátrafele ugrik!”; Bob Beamon, akinek 890 centis távolba repülését így örökítette meg az Ez történt Mexikóban című sportkönyvpiaci alapmű: „890 centi, az annyi, mint ez a szoba meg az a másik és még a gang tekintélyes része”. John Carlos és Tommy Smith személyesen is megjelent Eugene-ben. Smith-ről mindjárt eszembe jutott, hogy 200-on 19,83 másodperces világcsúccsal elért olimpiai diadala után a talpán lévő sok szög miatt süncipőnek nevezett csukáról is faggatták annak idején Mexikóban. „Guys – mondta meglepő nyugalommal a sebes járású polgárjogi harcos –, maguk csak írják meg az eredményt, és higgyék el, aki azt elolvassa, tudja majd: láb is volt abban a cipőben.”
Világbajnokságon 1995-ben és 2007-ben jegyeztek a mostanit megközelítő amerikai dominanciát. Az előbbi vb-n az USA 19 érmet (12 aranyat, 2 ezüstöt, 5 bronzot) nyert, a második helyezett Fehéroroszország hetet (2, 3, 2). Tizenöt éve pedig 26 éremmel (14, 5, 7) vitte a prímet az Egyesült Államok az utána fele annyival következő Kenya (5, 3, 5) előtt.
Fehéroroszország és Oroszország most nem volt a mezőnyben. Ám aligha e miatt történt, hogy a 100, valamint a 200 méter eredményhirdetésekor csak amerikai férfi állt az oregoni emelvényen (Kerley, Bracy, Bromell, illetve Lyles, Bednarek, Knighton). A férfi súlylökés után szintén (Crouser, Kovacs, Awotunde. Legalább volt magyar származású érmes, a már Pennsylvaniában született Joe Kovacs, aki honfitárs papától származik. A Hayward Fielden negyvenöt nemzet nyert medált, a kétszemélyes válogatottal – vegyes párossal – felálló Magyarország nem került közéjük.)
McLaughlin szédítő száguldása mellett a legnagyobb bravúr mégis talán az volt, hogy az Államok 4x100-as női váltója is győzött, jóllehet a 100-as dobogón – amerikai módra – kizárólag jamaicaiak sorakoztak. A legjellemzőbbnek pedig a futófinálé tetszett. Azt követte a svéd Armand Duplantis nyerő 621-e, a rúdugrás tengeren és földön túli világrekordja. A 4x400-as távon az amerikai staféta mind a férfiak, mind a nők közt utcahosszal nyert, a nézőben az az érzés támadt, hogy az USA kvartettjei akkor is győznének, ha kizárólag nekik 4x410 métert kellene szaladniuk. A befutóként suhanó McLaughlin a humorát is csillogtatta, mert körbenézett társain, és azt mondta: „Mit tehetek, korelnök vagyok.” S valóban: Talitha Diggs, Abby Steiner, Britton Wilson egyaránt fiatalabb nála, mivel ő már nem kevesebb, mint huszonkét esztendős.
A lányok a junior világbajnokságon is elsöpörhettek volna.
Amilyen átütő, olyan fiatal a királynő Dream Teamje.
