Az előző írásomban megidézett Kazinczy Ferencnek (1759-1831) három valódi költeménye is szerepel Weöres Sándor Psyché – Egy hajdani költőnő írásai (Magvető, 1972) című művében. Azért írom, hogy „valódi”, mert a kötetben közölt szövegek döntő részben nem Psyché, azaz Lónyay Erzsébet alkotásai, hanem Weöres saját művei. Kivéve épp Kazinczy, valamint Nárcisz, vagyis Ungvárnémeti Tóth László (1788-1820) és Goethe verseit.
Ők mindhárman szerepelnek is a műben: Kazinczy az egyik költői pártfogója a fiatal Psychének, Ungvárnémeti „Lackó” gyerekkori pajtása és szerelme, a nagy német mestert pedig egyik európai útja során keresi fel – nem mellesleg az elborult elméjű Hölderlint is meglátogatja Tübingában: „Göthe előtt méllyen meg-hódolok. De ama nyomorúlt eszelősnek Lyrája, tsak azt vágynám hallnom.” (Bódy Gábor Weöres műve nyomán készült, azonos című filmjében Kazinczyt, a magyar írófejedelmet Pilinszky János alakítja.)
Mit sem tudva arról, hogy a magyar lélek nem veszi be a „gendermicsodát”, Weöres tehát egy általa kitalált XIX. század eleji költőnővé, Psychévé, azaz Lónyay Erzsébetté, egy női érzelmekkel és női testtel rendelkező személlyé válik. Művétől amúgy nem idegen a szexualitás öncélú ábrázolása sem, hiszen Psychét „nem aszalta szikárrá a buzgó önmegtartóztatás”: „(...) az én Hymen fészkem jelesbb mint leg-több asszonyé, benn Priapust pulsálás fogadja, be-felé rángatón s szorossan gyürücskél, s a férfiú ettűl eszét veszíti, rajtam feküvén üressen mered reám, arcza mint ki-vájt dinnye héj, mellybe szát szemet metszettek. Rángásom még agy-velejit is ki-szívja, s ha csak eggy hétig vélem éldel, már is sáppadtan dőlöng s idvezűlten vigyorog, majd nem a szél kúszálja öszve lábait. Boldogittó s rontó varázslat imez (…)."
Sőt, Weöres a „fajkeveredés” bűnébe esik, hiszen „Psyché anyja egy cigánylány fattya, Nyíri Borcsa, kit az egyik Mailáth gróf saját gyermekének tekintett és örökbe fogadott, így lett belőle Mailáth Borbála grófnő; cigány részről állítólag Szindel cigánykirály leszármazottja, királykisasszony.” Psyché hároméves, amikor édesanyját megszökteti Bihari János (1764-1827), az „akkoriban leghíresebb cigány hegedűs”, és Miskolcra költöznek, ahol Bihari családja neveli. Felnőve egzotikus szépséggé válik; Bécsben „annyi ostromlója s kérője támadt, főtisztek, diplomaták, uralkodó herczegek, hogy nem lehetett nyugsága tőlök”.
Salvator Xavér, I. Ferenc császár/király unokaöccse, spanyol trónörökös is belehabarodik, s mindjárt feleségül kéri. Be is mutatja Ferencnek mint „Transsylvania fejedelemnőjét”, hiszen Psyché a „Rákócziak, Báthoryak, Bethlenek” leszármazottjának vallja magát. De Franciscust nem lehet becsapni: „A jánykát szemével felmérve, kijelenté ily alkalmakra tartogatott kedélyes Weanerisch dialectusával: – Ean ganz hibsches Zigaanerweibli aus Schadarada Huihei. Csinos czigány nőcske Sátoraljaújhelyről (...)”
Nos, az én feleségem, de a nővérem is Sátoraljaújhelyen született, igaz, a székvárosból – Psychével ellentétben – nem tiltattak ki.