;

üzemanyag;infláció;háború;Baranya vármegye;kata;pandémia;

- „Annyira lekötött a kata változása, hogy nem is érdekelt semmi, csak dühöngtem. A gáz meg az áram?! Ezt nem hiszem el!!”

Korábban nem tapasztalt sokkhatások érték az embereket az elmúlt két évben: koronavírus, gyorsuló infláció, háború, energiaínség, a rezsiharc bukása. Arról kérdeztük a baranyaikat, hogyan küzdenek a változások és a szorongások ellen.

– Költözünk a nyár végén – avatott be családjának terveibe a pécsi Kovács Tamara. A másfél éves kislányával gyesen lévő asszony hozzátette, hogy mindenképp elköltöztek volna Soltra, férje nagyanyjának házába, mert Pécsen albérletben laknak, és saját otthont akartak. Párja január óta a nagyi házának felújításán munkálkodik. Mivel látják, hogy az infláció megállíthatatlan, s a jövő hónaptól a gáz sokszorosára emelkedik, úgy vélik, jól döntöttek. A ház fűthető fával, s a kertben égethető hulladék bőven lesz. A 83 éves nagymama megtermeli a zöldségeket és a gyümölcsöket, mostantól ebbe ők is beszállnak. Tamara szerint tavaly elég volt hármójuknak 150 ezer forint konyhapénz, jelenleg 250 is kevés. A költségeiket drágítja, hogy gluténmentes konyhát kell vezessenek. A szülés előtt gyógypedagógusként dolgozó asszony januárra várja gyermekét, vagyis még évekig a CNC forgácsolóként dolgozó férje keresetéből élnek, akinek viszont a jövedelmét a kata megváltoztatása 70 ezer forinttal csökkenti. Ezért kénytelenek lesznek tyúkokat is tartani. Tamara megjegyezte: nem örülnek neki, fertőzést okozhatnak, féltik a gyerekeket, de ezzel is spórolhatnak.

Attól viszont az asszony nem tart, hogy a háború eléri Magyarországot is. A pandémia feltámadásától viszont szorong Tamara:

– Az apósomat ősszel bevitték Coviddal a dunaújvárosi kórházba, és ott pár nap alatt sztrókot kapott. Belehalt. 56 éves, örökké mozgó, egészséges ember volt. Nem szabad megbetegedni, az egészségügy válságban van. És az oktatás is. Ha lejár a gyes, nem megyek vissza tanítani, magánvállalkozóként leszek gyógypedagógus, vagy mást csinálok.

Tamarával az egyik pécsi játszótéren beszélgettem, ahová kislányával érkezett. Őt és még több tucat, a pécsi utcákon időző embert az elmúlt napokban arról kérdeztem, hogy a fent említett sokkoló változások hatását miképp igyekeznek tompítani.

– Nem tudom, ne is kérdezzen! – hárította el érdeklődésemet egy középkorú, a férjével egy gyermeket nevelő, görcsönyi asszony. – Engem a kata megszüntetése tönkre vág. Közgazdászként dolgozom egy nyomdacégnek, katás vagyok, és havi 300 ezer forintot bukok.

Ez a beszélgetés a gáz és áramdíj áremelkedését bejelentő kormányinfó másnapján zajlott, ezért megkérdeztem az asszonyt, hogy mindez őket mennyire érinti? Sokáig nem értette a kérdést:

– Hét-nyolcszoros lesz az áram meg a gáz? – nézett rám elképedve. – Én ezt nem hallottam! Annyira lekötött a kata változása, hogy nem is érdekelt semmi, csak dühöngtem. A gáz meg az áram?! Ezt nem hiszem el!!

Lajos Kittinek is a kata változása húzta át terveit. A huszonéves asszony egyéves kisfiával van otthon, férje közterületfelügyelő. Kitti arra készült, hogy katás műkörmösként kezd majd újra dolgozni, amiképp férje is fodrászként, merthogy ez volt az eredeti szakmája. Ám mostantól csak főállásban lehet valaki katás, és ezt a kockázatot a pár nem meri vállalni, hisz a vendégkör összeálláshoz egy-másfél év kell.

– Addig miből éljünk? – szegezte nekem a kérdést Kitti. – Főleg, hogy a rezsi emelkedése 100 ezer forinttal drágítja meg a költségeinket. Nem tudom, mit tegyünk.

A nagydobszai Vukó Attilát és feleségét, Andreát az infláció készteti óvatosságra:

– Halasztunk minden fejlesztést – árulta el saját stratégiáját a mezőgazdaságban alkalmazottként dolgozó negyvenes férfi. – Kellene új autó, nem veszünk, a házon is lenne javítanivaló, azzal is várunk. Tavaly új konyhát csináltattunk, kijött egymillióból, most ugyanaz kétmilliónál se állna meg. A gázáremelkedés nem érint minket, fával tüzelünk, igaz, azt is duplaáron szerezzük be, immár félmillióba kerül a tüzelés. Szerencsére, a két gyerek megnőtt, a nagyobb autószerelő, a kisebb az agráriumban dolgozik. A lényeg, hogy legyen mindig munka, akkor nem kell félni.

Az infláció ellen speciális fegyvert talált egy pécsi tanárnő:

– A férjemmel három édesszájú gyereket nevelünk – kezdte az Évaként bemutatkozó, 42 éves asszony. – Vettünk egy kicsi mélyhűtőt 65 ezer forintért, s azt folyamatosan feltöltjük akciós jégkrémmel. Ha a család elmegy egy cukrászdába, akkor 5-6 ezer forintot fizetünk a fagyiért, most ez belefér ezer-ezerötszázba. A frigó ára három hónap alatt visszajön. De máson egyelőre nem tudunk sokat megtakarítani, pedig állandóan azt nézem, mit áraztak le.

Az egyik pécsi ékszerboltban eladóként dolgozó, három lányt nevelő Tímea is az inflációra panaszkodott:

– Mindent vissza kell fognunk. Nagyon tudatosan kell vásárolnunk, lisztből, cukorból, húsból, olajból bespájzoltunk. Az nagy érvágás lesz, ha benzin megdrágul: Hosszúhetényből járunk be, a nagylányom most készül a pécsi egyetemre, a 13 éves ikrek meg serdülő válogatott pingpongozók, őket kell edzésre hordani.

Tímea életét az nehezítette meg, hogy tavaly elvesztette a férjét. A 45 esztendős férfit pár nap alatt elvitte a koronavírus.

– Akkor se félünk a pandémiától! – jelentette ki az asszony. – Az nem lehet, hogy még egyszer minket sújtson! Egyébként a férjem nagyon kitalálta a házunkat: vegyestüzelésű kazán van és fűtőklíma, aminek a fogyasztását fedezi a napelem, így minket a gáz meg az áramdíjemelkedés nem érint.

A családi házban élők közül többen elmondták, hogy a rezsidíjemelkedés hírére tájékozódtak a napelem telepítésről, ám máris azzal szembesültek, hogy az e célra meghirdetett 50 százalékos kedvezményből kicsúsznak, mivel annyi a megrendelése a szolár-cégeknek, hogy december 31-ig a telepítés befejezhetetlen, s a pályázati támogatásnak ez lenne az egyik feltétele.

A falvakban fával tüzelő családok meg arról számoltak be, hogy hogy „házhoz mennek” a tüzelőért.

– Megegyezünk az erdőtulajdonosokkal, hogy kitermeljük náluk a télre szükséges tüzelőt – mondta a sámodi, méhész őstermelő, a 63 éves Madaras Gábor. – Persze ez is drágult, mert tavaly 150 ezret fizettünk, idén 300-at.

A falusi élet olcsóbbsága az eddiginél még vonzóbb lehet a vidéki életviteltől nem idegenkedő városiak számára. Hetényi Ádám és felesége, Annamari jelenleg Pécsett lakik, a férfi anyjának hegyoldali házában. Az egy gyermekes, ám Annamari áldott állapota okán két hét múlva négytagúra bővülő család augusztusban Bükkösdre költözik, ahol még tavaly vettek – a falusi csokot igénybe véve – egy 100 négyzetméteres házat 10 millióért. Ráfordítottak 15 milliót, ha kiköltöznek, csak két, klímával fűthető helyiséget tudnak majd lakni, az áram megdrágulása miatt. Később, ha kész lesz a fás kazán, az egész ház télen is lakható lesz. Ádám marketinges, ám nem titkolja, hogy váltani fog, mivel a házat övező 6 ezer négyzetméteres kertben meg akar termelni mindent a család számára.

– Amennyire csak lehet függetlenedni akarok a szolgáltatóktól és az áruházaktól – mondta a férfi. – Van a telken egy 140 négyzetméteres istálló, hat épített disznóól, ezeket is használom majd, de először a ház körül talált faanyagból összeszegezek annyi katrocot, hogy elférjen 4 ezer tyúk. Kapirgálós tyúkok lesznek, lesz rájuk vevő.

Amikor arról kérdeztem Hetényi Ádámot, hogy tart-e valamitől, háborútól, pandémiától, drágulástól, ő ennyit válaszolt:

– Nem. Vannak barátaim, akikre számíthatok. A csapások és a szorongás ellen legjobb védekezőeszköz az összetartó közösség.

Simon Zsolt sem tart semmitől. A 33 éves mohácsi mérnök és felesége Eszter hét gyermeket nevel, még sincs bennük bizonytalanság:

– Keresztények vagyunk, és ha hiszünk a teremtőben, akkor abban is bíznunk kell, hogy ő megvéd. Most nehezebb évek jönnek, de nem szabad félnünk, tenni kell a dolgunkat. Kis cseppek vagyunk, így arra, hogy ne legyen háború vagy infláció, nincs ráhatásunk, imádkozunk a békéért és a szeretetért.

Az uránvárosi lakótelepen, a Mecsek áruház előtti placcon, egy rögzített lábú asztal két padján öt nyugdíjas özvegyasszony: Éva, Erzsi, Mária és két Zsuzsa. A legidősebb 86 éves, a legifjabb 60. Őket is az infláció nyomja leginkább:

– Nem tudunk ellene védekezni – legyintett Mária, aki telefonközpontos volt. – Kevesebbet fordítunk magunkra. Kell maradjon az unokáknak. Azt mondják, a háború miatt van a drágaság. Butaság, anélkül is van, de azért sokan elhiszik.

A többiek bólogatnak. Amúgy a háborútól nem tartanak, a pandémiától sem. Csak attól, hogy ha megint kitör, nem merik látogatni őket a rokonok. A magány rosszabb a halálnál. Igaz, ők végülis nem magányosak, ha jó az idő, minden este fél héttől itt ülnek és beszélgetnek. Süldő banyák, meg vidám csajok asztaltársaságának hívják magukat. Néha vitáznak, de sosem vesznek össze. Ha valamelyikük beteg, segítenek neki. Aki süt valamit, az lehozza a többieknek. Este 8 és 9 között hazamennek, de van, hogy utána is felhívják egymást a neten, és éjjel kettőig csevegnek.

– Minket ez a társaság megvéd – vélte a fiatalabbik Zsuzsa, a 60 éves. – És megvéd a nevetés: soha még annyit nem nevettünk, mint itt. 

A nyugdíjasok is azt mondták, úgy érzik egy év alatt minden a duplájára drágult.

Vajk-sziget Általános Iskola nem árul zsákbamacskát.