Ma sem lenne egyszerű válaszolni Jedlik Ányosnak, a XIX. század talán legsokoldalúbb magyar tudósának és feltalálójának a kérdésére: "Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk?" A Magyar Nemzeti Bank szakértői, akik a jegybank kétévente megjelenő Termelékenységi jelentését összeállították, erre feltehetően annyit válaszolnának: "hatékonyság". Legalábbis ezt sugallja, hogy a bencés szerzetestől származik legfrissebb elemzésük mottója.
A vágtató infláció, a nyílt és álcázott adóemelések, a forint mélyrepülése és a kormányzat kapkodástól átitatott gazdaságpolitikája - még most is peregnek a "megvédjük a rezsicsökkentést" milliárdokkal megtámogatott hirdetésének képei az elektronikus médiában - és a látványosan kimerülő munkaerőtartalékok korában, már rövid távon is csak egy mentsvár lehetne számunkra: a munka termelékenységének látványos javulása. Fejlődünk, fejlődgetünk ugyan, de az Európai Unió 27 tagállamának rangsorában e tekintetben továbbra is a sereghajtók között található Magyarország. Még a felét sem érjük el az öt éllovas ország átlagának.
A formális logikának ugyanakkor ellentmond, hogy június 30-tól felfüggesztették az álláskeresők foglalkoztatásának elősegítésére szolgáló támogatásokat. De nem ám mindenhol, hanem kizárólag a kevésbé fejlett régiókban. Budapesten és Pest megyében minden maradt a régiben. Ami akár a csábítás, az elvándorlás sugalmazásának trükkje is lehetne: ha a kevésbé fejlett vidékeken munkaerőhiány keletkezik, az még akár jót is tehet a termelékenységnek, mert kevesebb ember állít elő - kedvező esetben - ugyanannyi terméket.
Ám korántsem ennyire rózsás a kép. A jegybanki szakértőknek is feltűnt, hogy lassacskán a digitalizációra és az innovációra fordított milliárdok nagyságrendjére akár büszkék is lehetnénk, ám ezek kihasználtságára már kevésbé. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a kormányfő holdudvarába tartozók is fantáziát látnak az ilyen címen felvett pénzek elköltésében, de a működtetésben - úgy tűnik - már kevésbé.
Az is hidegen hagyja a NER-lovagokat, hogy a termelékenység növekedése állítólag az infláció ellen hat. Viszont az energiaköltségek rendületlen emelkedése szinte néhány hónap alatt megdöntötte azt a tévhitet, hogy minél hatékonyabban termel egy cég, annál barátságosabbak lesznek az árai. Ezt jól példázza, hogy az élelmiszeripar termelése hiába vált 25 százalékkal hatékonyabbá, eközben az árai 85 százalékkal növekedtek. A kereskedelem azonban még ezt is képes volt felülmúlni, hiszen hiába értek el 45 százalékos termelékenység-javulást, ezt az árak mintegy 90 százalékos megugrása kísérte.
Nem kevés feszültséget szül ez a jelenség az agrárszektorban, hiszen a súlyos munkaerő-hiányt kompenzálandó a nemzetgazdaság második legfejlődőképesebb területévé vált, fénysebességgel fejleszt a feldolgozáshoz és a kereskedelemhez képest, miközben az árak – hosszú távon – nagyon stabilak. Ugyanakkor a vásárlók ennek semmi jelét nem tapasztalják, amiről korántsem a gazdálkodók tehetnek.