„Nincs semmilyen ok arra, hogy az Elgin-márványokat, az antik világ legbecsesebb, legszebb ránk hagyott emlékeit ne küldhetné azonnal vissza származási helyükre a British Múzeum” – írta Boris Johnson, a bökkenő csak az, hogy e sorokat 1986-ban vetette papírra még oxfordi egyetemistaként. Ma a Downing Street-ről másként látja, igaz, a felelősségvállalástól elzárkózik, múzeológusokra hárítva a döntést, akiket viszont egy negyvenéves törvény köt gúzsba, nem rendelkezhetnek szabadon gyűjteményeik sorsáról.
Margaret Thatcher "szofista, hajthatatlan" és "művelt emberek számára elviselhetetlen"- ostorozta levélben, az akkori miniszterelnök hozzáállását a napokban lemondott brit kormányfő.
Az Oxfordi Egyetem könyvtárában két írást talált a Ta Nea görög napilap londoni tudósítója, tartalmukat a napokban hozták nyilvánosságra, néhány fotóval is turbózva az érdeklődést. Ezeken a frízek visszaadása mellett kampányoló egyetemi diákszövetség (Oxford Union) elnökeként, Boris Johnson Melina Mercouri közelségében pózol. A színészként világhírre szert tett Mercouri, akkori görög kulturális miniszter 1983-tól követelte egyre hangosabban a faragványokat. A görög kormány azóta is folyamatos erőfeszítéseit világszerte tudósok, művészek és nemzetközi szervezetek támogatják. A Brexit némi reményt hozott, hogy bekerül a tárgyalási csomagba az ügy, ám Brüsszel végül kifarolt. Azóta újra és újra elutasításokkal szembesültek a görögök, az Unesco fáradozása, hogy össze hozza a feleket, hiába valónak bizonyult. A szervezet közelmúltbeli Párizsban tartott ülésén résztvevő 20 államból 18 támogatta a Athént, az utóbbiak nem szavaztak, a brit kormányt képviselő, kulturális, média és sportügyekért felelős miniszter pedig nemes egyszerűséggel azt mondta, a „kormány nem illetékes a Parthenon márványok ügyének rendezésében.” És a hajdan művészettörténetet hallgató mai Boris Johnson - bár az elmúlt hónapokban késznek mutatkozott, hogy újra vizsgálja az Akropolisz-dossziét - immár nem először bejelentette, a British Múzeumra testálja a feladatot. A kép ezzel kitisztult, az intézmény ugyanis, amióta világ a világ, ellenáll mindenféle restituciós kísérletnek, és nem csak a frízek esetében. Amúgy pedig a hatályos törvények szerint nem is dönthet a faragványok visszaadásáról.
A skót Thomas Bruce, azaz Lord Elgin, brit követ, a török hatalommal kötött üzleti megállapodással támogatva, 1801-ben látott munkához az Akropoliszon. Évekig tartott a megbízottak által végzett szisztematikus kopasztás, a díszítőelemek mintegy a felét leválasztották, egyes táblaelemeket szétfűrészeltek, hogy el lehessen szállítani. 1802-ben a munkában közreműködő Giovanni Battista Lusieri nápolyi tájfestő írta Elginnek: „My Lord, örömmel jelentem, a nyolcadik metopét (tábla) is birtokba vettük, a kentaurt nővel, meg kell vallanom, sok nehézséget okozott, kissé barbár voltam, de kényszerűségből”. A kincsek előbb a lord angliai rezidenciájába kerültek, majd 1816-ban, a parlament jóváhagyásával, a brit kormány, megvásárolta a kollekciót 35 ezer fontért, és a British Múzeumra bízta örökös őrzésre.
Nagy Britanniában azért van akit zavar a róka fogta csuka állapot, a legutóbbi közvélemény kutatás szerint 59 százalék pártolná a restituciót, ennek tüntetésekkel is hangot adtak, és a múzeológusi körben is kicsapta a biztosítékot a kormány magatartása. Hogy is fogalmazott hajdan Johnson Thatcher szofista megnyilvánulásairól? Valószínűleg maga sem emlékezett rá akkor, amikor azt üzente az Unesco gyűlésén megjelenteknek, hogy a faragványok javát a „szemétből kotorászta ki" lord Elgin, ezért szó nincs lopásról, a derék brit nem tolvaj, hanem megmentő volt. Ez azért elgondolkodtatta a szakmát, amelynek bőséges irodalom áll rendelkezésére, hogy valós képet állítson össze a lord hajdani akcióiról.
De túl ezen, mintha lázadás előszele érte volna el a múzeumi köröket. A napokban a Victoria & Albert Múzeum igazgatója kijelentette, eljött az idő, hogy új törvényeket hozzanak a jelenlegi helyett, ami meggátolja a múzeumokat abban, hogy rendelkezzenek saját gyűjteményeikkel. Tristram Hunt legkésőbb a jövő évben érdemi párbeszédet szeretne a jogalkotókkal, „megérett a helyzet, néhány tárgy sorsának rendezésére” – idézte szavait a sajtó. A törvény, a National Heritage Act 1983-ban született, idejét múlt, megköti a múzeumirányítók kezét, a gyűjtemények érinthetetlenek, néhány kivételes esettől eltekintve, tilos a tételek értékesítése, ahogy a kétes eredetű tárgyak visszaszolgáltatása is. Kormányzati szerepvállalás kellene, a múzeumok rettenetesen sok anyagot őriznek, szelektálni kellene, eladni, esetleg megsemmisíteni, de erre nincs szabadságunk - nyilatkozta a BBC-nek.
Benini bronzok a világ minden táján
Elemzők szerint az afrikai kulturális örökséget reprezentáló tárgyak 99 százaléka a földrészen kívül található, részben múzeumokban, részben magángyűjtők kezében. A műtárgyak jó részét a gyarmatosítók, gyakorlatilag tulajdonosként menekítették ki a földrészről, majd mielőtt végleg kivonultak volna, kisöpörték a maradékot. Bosszúálló katonai akciókra is sor került, így volt ez 1897-ben, amikor a brit hadsereg kifosztotta Benin Cityben (a mai Nigéria területén) a királyi palotát. Páratlan afrikai műalkotások, bronzszobrok, fafaragványok, elefántcsont műtárgyak ezrei szóródtak szét a világban, a legértékesebb darabok ma a világ legtekintélyesebb múzeumainak gyűjteményét gazdagítják. Összességükben Benin Bronzes (Benini bronzok) néven kerültek a figyelem középpontjába.
Az Akropolisz díszei lehet hogy végleg Londonban maradnak, Afrika és kelet irányába azért van némi elmozdulás világszerte. A nyitottságát a törvénymódosítási kezdeményezéssel is bizonyító Victoria & Albert Múzeum (V&A) visszaadott Törökországnak egy görög istenfejet, amelyet 90 esztendeje őriztek az angolok. Az Erost a napokban egyesítették a hozzá tartozó szarkofággal az isztanbuli régészeti múzeumban (lásd keretes írásunk). Néhány nappal ezelőtt Berlinben írtak alá történelmi megállapodást, Németország több mint 1100 antik tárgyat ad vissza Nigériának. A berlini etnológiai múzeum kollekciójában 400 benini tárgy található, ennél többet, csaknem 900-at csak a British Múzeum őriz. Év elején a washingtoni Smithsonian Institution is Benin-bronzok visszaadására kötelezte el magát, ezt megelőzően a Metropolitan Múzeum of Art három tárgyat adott vissza Afrikának. Február elején a kölni Rautenstrauch-Joest Múzeum jelentette be, hogy visszaad Nigériának 96 darab benini udvari műkincset.
Az állóvizet egyébként néhány évvel ezelőtt Emmanuel Macron Burkina Faso-ban tett látogatásakor kavarta fel, itt ígéretet tett több francia múzeumban őrzött afrikai értékek jogviszonyának kivizsgálására, hogy azután 2020-ban megszülessen a törvény, amely lehetőséget ad az országba illegálisan került benini kincsek visszaszolgáltatására. Párizsban 90 ezer szubszaharai eredetű műtárgyat tartottak akkortájt nyilván. Patrice Talon, Benin elnöke, nemrég nyitotta meg Cotonou-ban a Franciaországból elsők között vissza kapott, 26 tárgyat bemutató kiállítást. Nigériában épül az Edo Museum of African Art, amelynek átadását 2025-re tervezik, remények szerint nem maradnak üresen a tárlók.
Charles Wilson brit katonai konzul 1882-ben Anatóliában talált rá a gazdagon díszített szarkofágra, amelyről úgy gondolta, méltó arra, hogy Angliába kerüljön. Óvatos volt, és csak az Erost megjelenítő életnagyságú gyermekfejet vitte magával, a lelet többi részét gondosan vissza temette. A temetkezési maradványokat helyi régészek 1898-ban ásták újra elő, majd Isztambulba szállították. Wilson 1883-ban kölcsönadta az istenfejet a Victoria & Albert Múzeumnak egy levél kíséretében, amelyben azt írta, „Angliában helyeztem biztonságba, és szeretném ha a fejet, bárhol is van, egyesítenék az általam visszatemetett kőkoporsóval”. Leánya 1933-ban végleg ajándékba adta az akkor South Kensington Múzeum néven ismert intézménynek, amely már 1934-ben fontolóra vette, hogy cserébe egy bizánci márványszoborért, visszaadja a fejet Törökországnak. A kormány elvileg áldását adta az ügyletre, ám végül, csak egy gipsz másolat utazott Isztambulba, az eredeti a szigetországban maradt.
