Hajdú B. István barátom ennyi időt még nem töltött az uszodában. Vasárnap délután fél egykor már a mikrofon mögött ült, a férfi vízilabda-válogatott ugyanis egykor szállt vízbe, hogy a hetedik helyért játsszon a világbajnokságon. Egykor nem így volt, de most jó ebédhez szólt a póló, harmad ház ásított a Szigeten álmos Újpest–Vasas Izzó fílinggel a hetvenes évekből, Sárosi labdaművész úr nélkül, a szomszédos Casinóban az esti esztrád próbáival. Meg néhány mostani átkapcsolással a cseh Bouzková és a francia Garcia női nyolcaddöntőjére Wimbledonba, hogy nézzünk már valami olyat is, ami tétre megy.
Kettőre – azt nem mondhatni, hogy egykettőre – meglett a hetedik hely. Majd Märcz kapitány azt találta mondani: „Ebben a tizenhárom játékosban benne a volt a lehetősége annak, hogy megnyerjük a vb-t.” Hetedik mennyországnak nem nevezhető bukás esetén akkor sem ildomos ilyesmit emlegetni, ha ez igaz lenne, de ahogyan a csapat sem hasonlít az etalonokra, talán a szakvezető sem Rusorán-, Gyarmati-, Kemény-, sőt két Kemény-formátumú.
Este újabb attak következett, a döntő után átadták a külön díjakat. Szólították a gólkirályt, bejött az amerikai Alex Bowen. A fickót már láttuk, az ötödik-nyolcadik helyért vívott kis kör első fordulójában dobálta a labdát a magyarok hálójába. „Zacskó” volt az amcsiktól is, igaz, csak ötméteresekkel. Még szép, hogy nem öt góllal!
Aztán a pódiumra kérték a legjobb kapust, besétált a spanyol Unai Aguirre. Hívták a legjobb mezőnyjátékost, a dobogóra ballagott Aguirre honfitársa, Felipe Perrone. Ez is ötmétereseken múlt. Ha a 9:9-et követő ráadáspárbajt az olaszok nyerik, akkor a kapus díját alighanem Marco del Lungo viszi el – jóllehet az aranyéremért vívott csúcstalálkozón Gianmarco Nicosia húzta le a rolót –, a mezőnyjátékosokét meg Francesco di Fulvio. Vagy Vincenzo Dolce. S bizony még sokan kerülnek képbe, mielőtt az első magyar észbe jut, ha felötlik egyáltalán. De jól jönne nekünk például egy Alvaro Granados, nem igaz?
A döntő amúgy nagyszerű volt, a bennünket a vízben elporoló olaszok három negyeden át nem tudtak mit kezdeni a grandokkal, ám az utolsó szakaszban bámulatosan pólóztak, és mínusz háromról egyenlítettek. Presciutti a hajdani úttörőstadion környékéről vágta be a kilencediket, majd még az itáliaiak álltak közelebb a diadalhoz, ám a spanyol kapus bebizonyította, olykor Di Fulvio lövését is védeni lehet. Szegény Vogel ezt hiába próbálta, nem tudta igazolni...
A magyar kimaradás a zárónap érdemi részéről annyira szívszorító volt, hogy még a tévéstúdió sem úszott a nyálban. Pedig abban cukrozták a mézet szépen – igaz, nem a férfi meccsek alkalmával, mert Madaras Norbert komolyabb ember annál, mint hogy égesse magát, ha tűz a nap, ha nem –, főként az uszodai és nyílt vízi versenyek, valamint a női póló idején. Mindenki csodálatos, fantasztikus, szenzációs volt, a szédítő Milák Kristóf ugyanúgy, mint a hetedik, nyolcadik, tizenkilencedik helyezett. Dúlt a manapság kötelező művi mámor, s ez kiváltképp abszurddá vált akkor, amikor néhány döntős vagy döntőn kívüli csalódottan állt a mikrofon elé, majd a váratlan tömjénezéstől nézett, mint a moziban.
Abban a pillanatban egyikük sem gondolta át: a földig érő nyelv valójában nem neki lóg. Hanem a megfelelésnek. Azzal pedig az igazodás parti bajnokai nem törődnek, hogy ha mindenki varázslatos, akkor senki sem az. De szerencsére zseniken nem fog a kiszolgáló személyzeti úzus, a spiccen lévő és Spitzet idéző Milák értékét sem karcolta a pszeudo gyönyör.
A lefetyelő fejek a korszellem részei. Az úszóelnök úgy fényezte magát egy interjúban, hogy már szebben ragyogott, mint egy nullkilométeres kabrió. Szavait a stúdió szolgai bűvölete kísérte. Déja vu – gondolta a néző, hiszen Haylong O. Hédi, Lihegi Lilla, Gazsula Géza vagy Szer Vili nem mai találmány, de manapság is mutatkozik igény rá. A stréberek meg lekövetik, hogy újból kegyelmes idők járnak, hamarosan megint úri osztály lehet a felső tízezerből. Gázszerelőből, gázkamrázóból. Móricz és Gábor Andor érdeklődve nézi fentről: visszatér a rokonok meg a dr. Schenk I.-k világa. Sőt. Ha megfelelő fülbevalót hordasz, mostanság nem pusztán főispán, de köztársasági elnök is lehetsz.
A folyamat legyűrűzik. Lógunk még bőven a Szeren.
