Ha az ember meg akar halni, nehéz hitelesen átadni az élményt. Halálra vágyni élve - paradoxon. Félelmet kelt. Következetlenséget, önsajnálatot, kósza segélykiáltást, hiteltelenséget jelenthet a művészetben és az életben egyaránt. A történelem és a keresztény kultúra számos esetben egyenesen bűnként jegyzi. Nem egyszerű eszközt találni plasztikus ábrázolására, a valódi tét súlyának meghatározására. A depresszió statikus, emlékezet és koncentrációs problémáktól, és motiváció hiánytól hemzseg. Nehéz kiélesíteni, megosztani, kifejezni. Néma, aki így él és felejt.
Kis doboz
Plath irodalmi hatása mai napig megmozdít alkotókat. 2021-ben Ellin Cullhed Eufória címmel megjelent regényének előszava a következő: “Az Eufória szépirodalmi szöveg Sylvia Plathról, nem életrajzként olvasandó. A könyvben ábrázolt események és szereplők, bár mutathatnak átfedést a valósággal, a regény cselekményében az irodalmi képzelet világába helyeződnek át. Sylvia Plath ily módon egy fiktív személlyé válik a műben.” A mű életrajzi és stiláris eszközökkel is kapcsolódik az írónőhöz, idézi hangulatát. Bátor vállalkozás lényegében az írónő utolsó egy évének megértéséhez. A regényt magyarul Papolczy Péter fordításában az Európa Könyvkiadó gondozta.
Sylvia Plath Bostonban született, harminc évet élt, ezalatt költeményeket, gyerekkönyveket és prózai műveket is írt. Első dokumentált öngyilkossági kísérletét tizenkilenc éves egyetemistaként követte el. Ő volt az egyik első nő, és az egyik legnépszerűbb író, aki pontos dramaturgiával és képekkel tudott mesélni az állapotról. Fentről lefelé. Legemblematikusabb munkája önéletrajzi regénye, Az üvegbura. Először álnéven, majd sikeres öngyilkossága előtt a saját nevén jelent meg a hatvanas években. A mű egyik legélesebb jegye az izoláció. A tizenkilenc éves főhős, Esther a szereplőkkel való viszonya olykor a teljes idegenségig redukálódik. Mivel majdnem minden ember környezetén, rokonain, embertársain keresztül éli életét, érzéseit, ennek az állapotnak átadása a legjellegzetesebb a műben. Ellentmondásos, olykor kegyetlen hangvételben mesél a regény. Az ember, aki magán kívül van és emiatt nem lát senkit - akár önzőnek, empátia-vesztettnek tűnhet. Problémája nehezen értelmezhető az emberi élet mikéntjeiből, motivációiból adódó más problémák között. Plath tehetséggel őrzi meg a történet eleganciáját, legyen szó csimbókos hajról, embergyűlöletről, üres agyvelőről. Nem ventillál, okádik, pontos, nem tolakszik és nem ejt zavarba. Azaz épp azzal ejt mégis, hogy a legtermészetesebben írja meg a leírhatatlant. A regény adagol. Az először kiváltságosnak tűnő főszereplő (tehetséges írópalánta) kívülállónak érzi magát egy közepesen rossz buliban, vagy bebújna egy novelláskötet betűi közé. Ilyesmi bárkivel megeshet olykor, egy rosszabb napon. A következő fejezetben már nem tud mosolyogni a csoportképen. Majd egész hamar eljutunk az öngyilkossági kísérletek, az álmatlan éjszakák sorozatáig, a katatón pszichiátriai életig.
A történetvezetés az állapotromlással párhuzamosan darabossá, szaggatottá válik - ezáltal a múlt idő kissé mégis jelenné. Sylvia Plath közérthető, pontos képei, hasonlatai kifejezőek, legyen szó akár a címről, mely szintén depresszió-definíció. “ Ha valaki történetesen egy világkörüli utazással ajándékozna meg, az sem változtatna semmin, mert bárhol üljek is - mindig ugyanaz az üvegbura borul rám, mindig a saját áporodott levegőmet szívom.” Másutt így számol be mentális állapotáról. “Mintha beleolvadnék a többi árnyak közé, akár egy soha életemben nem látott valakinek a negatívja.” “Úgy éreztem, icipici fekete ponttá zsugorodom a tömérdek piros és fehér takaró meg a fenyőfa borítású felületek között. Mintha csak egy lyuk volnék a padlón.”
A szereplő jelenetek, szobák, ruhák, ételek és emberek sorát szemléli kívülállóként, egyre fáradtabban - a mindennapokban való működése szintén beszédes. A képek mellett ezek az egyszerű cselekmény- és cselekedetleírások is találóak. “Visszamásztam az ágyba, fejemre húztam a takarót. De még így sem tudtam kirekeszteni a fényt, ezért aztán a párna sötétje alá ástam be a fejem, és úgy tettem, mintha éjszaka lenne. Semmi okot nem láttam felkelésre.”
Mindezek ellenére Esther élesnyelvű, virtuózan gondolkodik az élet zajlásáról. Erős véleményeket fogalmaz meg, sokat viccel a regényben, sikereiről mesél. Sylvia Plath pszichiáter-pszichiátria leírásai, elbeszélései a kezelésekről, önmaga és a környezete megítélésének megírása is tabudöntő erejű volt.
