Az évenként megrendezett, június végi programsorozat minden résztvevő számára a tétlen ácsorgás végét jelenti: a vitrinek mögé zárt történetek megelevenednek, az egész évben csöndes helyek egy napra zsúfolásig telnek élettel. Kirándulásra késztet a nagy felhozatal is, a fővárosban A-tól Z-ig, az Ady Múzeumtól a Zenetörténeti Múzeumig számos intézmény várta a látogatókat egész éjszaka. Az eseménysorozat lehetőséget ad a közönség kicserélődésére, bővülésére, sokan szombaton jártak először bizonyos múzeumokban, vagy először ismerték meg a karnyújtásnyira lévő kultúrtereket.
A Múzeumok Éjszakája egyik legkorábbi programjaként nyílt meg az Iparművészeti Múzeum új kiállítása, az Egy kis Bécs Budán a Ráth György-villában. Josef Hoffmann világhírű osztrák művész tervei alapján született Pikler-villa vérbeli szecessziós összművészeti alkotás. A villa belseje, külseje, de még a kertje is Josef Hoffmann munkáját dicséri, az alkotásban társa volt Wiener Werkstätte, iparművész. A Ráth-villa időszaki kiállítása a Museum für angewandte Kunst (MAK) archívumából és hazai magángyűjteményekből származó fotók és berendezési tárgyak segítségével idézi meg a magyarországi bécsi szecesszió hangulatát. A megnyitón a szecesszió legautentikusabb tánca, a szerpentintánc szerepelt, Németh Luca táncművész előadásában. Az új kiállítás csodálatos vizuális élmény, részletgazdag és igényes kivitelezésű tárlat, az élményhez hozzájárul a Ráth-villa különleges kialakítása.
A grandiózus terek mellett szombaton olyan parányi helyekkel találkozhattunk, mint a Teréz körúti Játékszerek Anno Kiállítóterem és Bolt. A szobaméretű üzlet az elmúlt évtizedek játékait őrzi, a klasszikus darabok közt szerepelnek porcelánbabák, kisautók, diafilmek, ólomkatonák, búgócsigák és társasjátékok. A hazai nosztalgia olyan elmeit is megtalálhatjuk, mint a Jáva építőjáték, a világhírű Rubik kocka, vagy a kutyaház-persely, ami – mint kiderült – a mai napig slágerdarab, a legtöbb gyerek megörökölte szüleitől. A Teréz körúti bolt előtt stílszerűen üveggolyó gurító versenyt tartottak, amelyhez egy szőnyegre helyezett akadálypályát is felállítottak a járdán. A versenynek mindig akadt új résztvevője.
A gyerekek aktivitására lehetett számítani a ELTE Természetrajzi Múzeumának Zoocsodák tárlatvezetésén is. A különböző bestiáriumokból származó mitikus egyedeket, valamint a létező állatokhoz fűződő legendákat, hiedelmeket ismerhettük meg. Meglepő volt, a gyerekek mennyire műveltek ez utóbbi téren: ismerték Medúza, a Callisto-csillagjegy történetét, az egyiptomi zoomorf isteneket, sőt a Nautilus csigaházas polip neve hallatán azonnal bekiabálták, hogy „az Nemo kapitány hajója”. A Zoocsodák előadásán kiderült, hogy a legtöbb mitikus lény sokáig szerepelt a biológiai gyűjteményekben, így a sárkányt először Carl von Linné száműzte a természettudományból a 18. században az unikornisokkal és a tengeri szarvasokkal együtt, addig a sárkányokat a hüllőkhöz sorolták. – A sárkányokról azt kell tudni, hogy csak a mesében van szárnyuk meg csak ott okádnak tüzet, a való életben ők nagy gyíkok – vág közbe egy 8 év körüli kisfiú. Végig ilyen kötetlenül szólaltak meg a program legfiatalabb résztvevői, akik a múzeum csontvázaitól, preparált állatitól és formalinban áztatott kisebb élőlényeitől sem riadtak vissza. A Természetrajzi Múzeum üvegvitrinjei kevés látogató esetén talán viszolygást keltenének, de a gyerekzsivajban és tumultusban inkább a felfedezés élménye hajt minket. Sokan a szombati programon hallottak először a kacsatermő fa történetéről: Skócia partjainál a középkorban nagy mennyiségben hevertek kacsakagylók, a különleges alakú rákok eredetét nem tudták meghatározni, így terjedt el a hiedelem, hogy valójában a közeli fák termése, melyből előbb-utóbb szárnyasok fejlődnek ki. A kacsatermő fa abszurd jelenség, de nemhiába „fedezték fel”, mivel a fa termése rendszertanilag növénynek számít, nem igaz rá a böjti hústilalom. A nyakatekert legenda segítségével ehettek húst böjt idején az skótok.
A Természetrajzi Múzeumban a gyerekek szubjektív történetei, a Ludwig Múzeumban pedig az ott dolgozók személyes választása határozta meg a tárlatvezetést. Az Időgép kiállítás nem tudományos-fantasztikus szemszögből beszél az időutazásról, hanem a művészet és az idő viszonyát vizsgálja, a kiállított mű maga az időgép. A múzeum ez alapján a tematika alapján választott alkotásokat gyűjteményéből. Az elmúlt évek történései, a koronavírus járvány, a háború, a politikai helyzet egészen más látószögbe helyezte a 20. század alkotásait is. A tárlaton látható Lakner László Gyapotszedők Kazahsztánban című, 1972-es fotórealista alkotása, mely nagyszerűen festi le a társadalmi abszurditást. Az eredeti fénykép az Ogonyok szovjet hetilap egy számában szerepelt, mely a kazah gyapotszedő munkások vidám életéről szólt. A munkások hamis mosolya a Lakner-festményen elevenedik meg igazán. Valódi időutazó mű, Oláh Mara Kék-sorozata. A takarítónőből festőművésszé vált roma nő egyedi módon dokumentálta a saját és lánya életét. Oláh Mara sorozatát feliratokkal narrálta, személyes hangvétele mellett a roma szegregációról szól. Az Időgép kiállítás különleges darabja David Csicskan, ukrán képzőművész Történt, ami történt, de nem az, amit akartunk című alkotása. Csicskan művét Kijevben szélsőjobboldali csoportok rongálták meg, az esemény és a kép is valamelyest előrevetítette a mai konfliktust.
Éjjel az irodalom és a film tere lett a Károlyi-kert, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangos némafilm című programja zajlott. Íróinkat spontán, hétköznapi jelenetekben láthatjuk viszont eredeti, néma felvételeken, melyek a múzeum Médiatárából kerültek elő. A vetítés különlegessége, hogy kortárs szerzőket kértek föl a filmek hanganyagának megíráshoz, majd ezt színészekkel mondatták el. Kosztolányi Dezső Csankó Zoltán hangján szólal meg Cserna-Szabó András szövegével, a Szaniszló Judit által írt dialógusokban gasztronómiai tippeket ad Szabó Lőrinc és Móricz Zsigmond. A megszülető alkotások poénként kezelik a szerzői miliőket mellőzve mindenféle erőltetett tiszteletet. Talán a PIM ezen programja követte egyedül a Múzeumok Éjszakája szlogenjét. Újragombolt hagyományként miért ne lehetne pár percre viccet csinálni a már kanonizált szerzőinkből, talán nekik sem lenne ellenükre.
A 20. Múzeumok Éjszakája egyetlen „tanulsága”, hogy az esemény szlogenje gyakorlatilag felesleges. Az újragombolt hagyományok fogalompáros azt sugallja, hogy a múzeumi éra látogatóit új eszközökkel, új technikákkal igyekszik becsalogatni. De ezek a különlegességek – kiállítások, koncertek, interaktív játékok, rendhagyó tárlatvezetések, kézműves foglalkozások és gyerekprogramok – alkotják a Múzeumok Éjszakája programját a kezdetek óta. Formabontó változás idén nem történt, nem is kellett történnie: a rengeteg látogató nem a szlogen miatt, hanem magáért az eseményért indul el múzeumi túrájára, immáron húsz éve.
