Az amerikai és az európai vezetők a héten a G7-ek németországi csúcstalálkozójára tartanak, és úgy tűnik, politikai felhatalmazásuk van arra, hogy szigorítsák az orosz agresszióval szemben bevezetett gazdasági intézkedéseket, valamint hogy nagyobb szintű együttműködést eszközöljenek annak érdekében, hogy korlátozzák Putyin erőforrásait az ukrajnai háború folytatásához.
A jelek szerint a választók az Atlanti-óceán mindkét partján megértik – és elfogadják –: gazdasági árat kell fizetniük azért, hogy megvédjék Ukrajna szuverenitását és a tágabb értelemben vett nemzetközi, bizonyos szabályokon alapuló rendet. De három hónappal a konfliktus kezdete után, látva, hogy a politikájuk költségei még mindig nem térültek meg, a politikai vezetőknek fel kell készülniük arra, hogy ez a felhatalmazás gyengülni fog.
A G7-ek számára ez tehát egy egyedülálló és potenciálisan rövid ideig elérhető lehetőséget kínál arra, hogy új életet leheljenek a nyugati szövetségbe. Vlagyimir Putyin számításai, miszerint képes lesz visszaszorítani a NATO-t a keleti határaitól, és éket verhet a tagországok közé, eddig látványos kudarcot vallott. Ahelyett, hogy megosztotta volna a Nyugatot, inkább egységet kovácsolt. Intézkedései új lendületet adtak a NATO-szövetségesek közötti együttműködésnek, példátlan szankciók bevezetését eredményezték, és a 2000-es évek eleje óta nem látott céltudatosságot idéztek elő a transzatlanti szövetségben. Az Ukrajna elleni támadás paradox módon megerősítette Európa védelmét is, mivel Svédországot és Finnországot is arra késztette, hogy csatlakozási kérelmet nyújtsanak be a NATO-hoz, ami végső soron közelebb hozza a szövetséget Oroszország határaihoz. A NATO távol áll attól, hogy „agyhalott” legyen, és most úgy tűnik, hogy megfelel a célnak, amelyért létrehozták.
Az amerikai Chicago Council on Global Affairs (Globális Ügyek Chicagói Tanácsa) és a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) megbízásából készült új közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az európaiak és az amerikaiak hasonlóan látják az ukrajnai konfliktust, és azt is, hogy milyen válaszlépéseket hajlandók támogatni.
Mindkét felmérés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a közvélemény hatalmas mértékben támogatja Ukrajnát, és hisz abban, hogy az ország a Nyugat szerves része. A nagy tét és az eszkaláció lehetősége ellenére azt találtuk,
az európaiak fele és az amerikaiak háromnegyede támogatja, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba. Az európaiak körében egyértelmű többség támogatta Ukrajna uniós csatlakozási kérelmét is.
Úgy tűnik, az amerikaiak és az európaiak is hajlandók elviselni a pénzügyi költségeit annak, hogy országuk támogatást nyújt Ukrajnának. A megkérdezett országok mindegyikében erős többség fejezte ki azt a véleményét, hogy az Oroszországgal szembeni gazdasági és diplomáciai szankciók szigorítása (az Egyesült Államokban 77 százalék, míg Európa-szerte 70 százalék) indokolt, csakúgy, mint az Ukrajnának küldött gazdasági és katonai segélyek. Az Egyesült Államokban a megkérdezettek 36 százaléka, Európában pedig átlagosan 30 százalék támogatja azt is, hogy csapatokat küldjenek Ukrajna védelmére.
Ez felbátoríthatja Ukrajna politikai vezetését és polgárait. Ez a közhangulat azonban nem valószínű, hogy kitart, ha a háború elhúzódik, és a szankciók gazdasági költségei továbbra is fájdalmasak lesznek.
Az ECFR felmérése szerint a megkérdezettek 35 százaléka – a legnagyobb csoport – már most a „béketáborba” tartozik, akik a háború mielőbbi befejezését szeretnék, még akkor is, ha ez engedményeket jelent Putyin számára. Az Egyesült Államokban pedig egy nemrégiben végzett felmérés szerint az amerikaiak egyre inkább a saját gazdaságukat érő károk enyhítését helyezik előtérbe azzal szemben, hogy a lehető leghatékonyabban szankcionálják Oroszországot az ukrajnai megszállás miatt.
Az e hét végén kezdődő G7 találkozót ezért egyszeri lehetőségnek kell tekinteni arra, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek tovább növelik a tétet Putyin számára egy elhúzódó konfliktus esetén. Az Ukrajna által vívott ádáz küzdelem elismerése és a nemzetközi szankciók által kifejtett gazdasági nyomásgyakorlás érdekében a G7-eknek fokozniuk kell a katonai támogatást és szigorítaniuk kell a szankciócsomagot. Egy szilárd transzatlanti szövetség önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy mozgósítsa a nemzetközi rendszert és felelősségre vonja Oroszországot az Ukrajnával kapcsolatos tetteiért – de szilárd alapot biztosíthat, amelyre építkezve más globális partnereket is arra lehet ösztönözni, hogy csatlakozzanak, és tartsák életben a béke lehetőségét, némi igazságszolgáltatással együtt.
