Gerillák ellen indultak harcba a dél-vietnami hadsereg alakulatai: 40 kilométerre a fővárostól, Saigontól, Trang Bang településről akarták visszaszorítani a Vietkong harcosait 1972. június 8-án. A légierő egyik légcsavaros Skyraidere rosszul választott célpontot, azt szórta meg napalmmal.
A hírhedt gyújtóbomba az amerikaiak és helyi szövetségeseik legfélelmetesebb fegyvere volt. Robbanáskor kocsonyás, gyúlékony anyagot szór szét, amely ráragad mindenre, közben igen magas hőmérsékleten, mintegy 1000 Celsius-fokon ég. Iszonyatos sérüléseket okoz, égést, fulladást, hőgutát és/vagy szén-monoxid-mérgezést. Ezt a szörnyű bombát dobták le egy kaodaista szentélyre (sajátosan vietnami monoteista vallás – A szerk.), ám az épületben nem kommunista ellenség rejtőzött, hanem a pilóta déli bajtársai és környékbeli parasztok.
Terror és hazugság
A katonákkal együtt haditudósítók értek a helyszínre, az országúton kis csoport rohant velük szembe, a lángok közül menekülőké. Az AP hírügynökség fotóriportere, a 21 éves Nick Ut egyből előrántotta a gépét. Így kapta le őket: középen egy anyaszült meztelen kislány, baloldalt eltorzult arcú fiú, még három kisgyerek – ketten egymás kezét fogva –, mögöttük katonák, a háttérben füstfelhő. Az eredeti kép jobb szélén áll néhány egyenruhás riporter is, de ők nem kerültek be a New York Timesba. A fotó már másnap megjelent a tekintélyes napilap címoldalán. A szerkesztők úgy döntöttek, közölniük kell a brutális képet, mert az megrendítő erővel ábrázolja a pusztítást és szenvedést.
A felvétel A háború rettenete (The Terror of the War) címmel bejárta a világot, az év sajtófotója lett, készítője Pulitzer-díjat kapott.Csakhamar háborúellenes szimbólummá vált, és nagy hatása volt az amerikai közvéleményre. Többen állítják a mai napig, az általa kiváltott sokk okozta a döntő fordulatot Vietnam megítélésében. Láttán milliók fogták fel, hogy a politikusok hazudnak: a kommunista veszély feltartóztatására hirdetett, állítólag hősies misszió valójában agresszió kiszolgáltatott civilek ellen, gyilkos vérontás. Richard Nixont – évtizedekkel később nyilvánosságra hozott fehér házi dokumentumok tanúsága szerint – feldühítette a felvétel. Szűk körben az elnök hangot adott a gyanújának, hogy a kép „beállított”. Nixon beteges nárcizmusára jellemző, hogy ezt a jelenetet nézve önmagát tartotta áldozatnak. Nick Ut úgy fogalmaz, a kép ennél valóságosabb nem is lehetne, „olyan igazi, mint amilyen igazi volt maga a vietnami háború”.
Napalm-lány kínjai
Mialatt a kép megrendítette a világot, hőse, a Napalm-lányként (Napalm Girl) elhíresült gyerek élet-halál között vergődött. A kilencéves Phan Thi Kim Phúc kétségbeesésében tépte le magáról a ruhát, hogy szabaduljon a rátapadt, izzó napalmtól. Fájdalmában azt kiáltozta, Nóng quá! (nagyon forró). Válla, háta, mellkasa összeégett, eszméletét vesztette. A riporterek előbb vízzel próbálták hűteni, majd sürgetésükre fél órán belül katonai autón kórházba vitték. Harmadfokú, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, de sikerült rábeszélni a túlterhelt orvosokat, ne mondjanak le a reménytelennek látszó betegről. Az elvétett támadás négy falubelit ölt meg, köztük a lány két unokatestvérét; Nick Ut sorozatának másik drámai kockáján a nagymama tartja karjában egyik halott unokáját. Mindnyájan egyszerű emberek voltak, csak békés életre vágytak.
Kim Phúc végül túlélte, de még sokáig kínokat élt át, ahányszor a nővérek mosdatták, vagy a kötéseit cserélték. 14 hónap és 17 operáció után hagyhatta el a kórházat. A fotós nem feledkezett meg róla, többször is meglátogatta lábadozás közben. A most 59 esztendős asszony a felvétel ötvenedik évfordulójára időzített videóüzenetében felidézte a támadás pillanatait. Ahogy közeledett a harci gépek zúgása, a velük rejtőzködő katonák rájuk kiabáltak, meneküljenek. Tudták, ha ellenségnek nézik őket, rájuk szabadul a tüzes pokol. „Felnéztem, láttam a repülőgépeket, és láttam négy bombát a földre hullani. És akkor, hirtelen tűz volt mindenhol, a ruhám meggyulladt. Abban a pillanatban senkit sem láttam magam körül, csak lángokat. Még emlékszem, mit gondoltam. Azt gondoltam, te jó ég, megégtem, csúnya leszek, és az emberek másképpen fognak rám nézni. Meg voltam rémülve.”
A megbocsátás hatalom
A háború az északiak, a Nemzeti Felszabadítási Front győzelmével ért véget, a Saigonból menekülők pánikszerűen kapaszkodtak fel az utolsó amerikai helikopterekre – azok is történelmi képek (1975). Kim Phúc megpróbáltatásai folytatódtak a kommunista Vietnamban. Testét, lelkét gyötörte a trauma, fájdalmaihoz depresszió társult. Hiába szeretett volna orvosnak tanulni, a rezsim propagandára használta. Eleven bábuként mutogatták külföldi vendégeknek, hogy szörnyű sérüléseivel illusztrálja a vietnami nép áldozatait, az imperializmus kegyetlenségét. Csak 23 éves korában engedélyezték neki, hogy Kubába menjen egyetemre. A karibi szigetországban összeházasodott egy diáktársával, a moszkvai nászútra tartva menedéket kértek egy kanadai repülőtéren (1992). A pár Torontóban telepedett le, két gyermekük született.
Tiltott ikon
A világhírű vietnami fotót kicenzúrázta a Facebook, Erna Solberg norvég miniszterelnök posztjával együtt törölték 2016 őszén. Álságosan a gyermekpornó tilalmára hivatkoztak, hasonlóan az álszent és bigottan háborúpárti lapokhoz, amelyek anno a meztelenség ürügyén tagadták meg a kép közlését az Egyesült Államokban. Napokba telt, mire felülbírálták a botrányos döntést. A kisebbik rossz, ha az algoritmus hibázott, merthogy milyen ember lehet az a moderátor, akinek a napalm elől menekülő gyerek csupaszsága erotikus látvány, abba jobb bele sem gondolni. Mindeközben pedig – a szólásszabadság nevében – zavartalanul terjedhettek a dezinformációk ugyanazon a platformon. Az óriáscég nemhogy megpróbálta volna feltartóztatni az álhírek áradatát, üzleti érdekből segítette azt. Adatokat bocsátott áruba, ezek révén személyre szabott konteókkal bombázták a felhasználókat. Alig két hónappal a kép letiltása után, az amerikai elnökválasztáson diadalt aratott az alternatív valóság.
Az egykori Napalm-lány ma már nem áldozatnak tartja magát, hanem túlélőnek, akinek kötelessége tanúságot tenni az átélt szenvedésről. Elfogadta az Egyesült Államokba szóló meghívást, a veteránok napján beszédet mondott a washingtoni háborús emlékműnél. Keresztény hitre tért, szavai szerint a jézusi tanítás segített rajta. „A megbocsátás megszabadított a gyűlölettől. Még sok sebhely van a testemen, szinte mindennap fájdalmat okoznak, de a szívem megtisztult. A napalm nagyon erős, ám a hit, a megbocsátás és a szeretet sokkal hatalmasabb. Nem lenne többé háború, ha mindenki megtanulná, hogyan élhet őszinte szeretettel, reménységgel és megbocsátással. Ha az a kislány a fotóról képes rá, kérdezd meg magadtól: te vajon képes vagy-e erre?”A világhírű felvétel – ez a nagy művek sorsa – önálló életre kelt. Vihart kavart néhány éve is, amikor a Facebook gyermekpornó ürügyén kicenzúrázta (lásd keretes írásunkat), pedig a látvány valójában a háború iszonyatos perverzitását ábrázolja. A múlt hónapban Phan Thi Kim Phúc és Nick Ut közösen adta át az ikonikus kép poszter nagyságú reprodukcióját a Vatikánban Ferenc pápának, aki a hadviselés embertelenségére figyelmeztetett az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdetén. A háború rettenete című fotó része lett egyetemes kultúránknak, mert a kislány néma sikolyával együtt a tanulságot is megörökítette: bármi legyen is az agresszor ideológiája, a háborúban mindig ártatlanok szenvednek, mindig olyanok, akik nem tehetnek róla.
