Váratlan helyről érkezett elismerés a magyar oknyomozó újságíróknak: a Szijjártó Péter által vezetett külgazdasági és külügyi tárca egyértelművé tette, hogy a magyar újságírók az égegyadta világon semmilyen veszélyt nem jelentenek a nemzetbiztonságra. Ha valaki a nemzetbiztonságra veszélyt jelent, azzal külföldön az Információs Hivatal (IH) foglalkozik. Ha viszont nem foglalkozik, akkor az annyit jelent, hogy ha valakit esetleg meg is néztek - előfordul - nem találtak semmi problémásat a munkájában, kapcsolatrendszerében, ergo nem volt miről jelentést írniuk, mentek a dolgukra, kémekkel, szervezett bűnözőkkel harcolni.
Így történhetett, hogy az IH-t felügyelő Szijjártó Péter vezette külügy kénytelen volt saját nagyköveteit utasítani arra, hogy tartsák szemmel a kint szakmai úton vendégeskedő magyar újságírókat. Mert a pártvezetés csak jobban tudja, hogy ki a valódi ellenség, mint a cirka évi 30 milliárdból fenntartott polgári hírszerzői-elhárítói szakembergárda. Az más kérdés, hogy a futsal-nagykövetekből lett botcsinálta kémek nem értettek a szakmához, így pillanatok alatt lebuktak, nemcsak a célszemélyek tudták meg az egészet, az is kiderült, hogy a magyar diplomaták „informálisan is érdeklődtek” újságíróik után a fogadó országok nagykövetségén. Más szóval haverilag információkat szedtek ki az EU-s kollégákból, majd jelentést írogattak belőle. (Amit aztán a magyar külügy gépein éppen vígan szörfölő oroszok is olvasgattak.) És mi derült ki a jelentésekből? Csak az, amit bárki megtudhat, ha elolvassa az érintett újságírók cikkeit, beszámolóit. Meg még valami: a világ megint képet kaphatott arról, hogy a magyar rezsim vezetői kukacos lelkű, paranoiás őrültek, akik rettegnek a valódi vitától, minden ellenvélemény, kritika mögött ármányt látnak, minden sarokban szemmel tartandó ellenséget.