A kisökrökkel az a baj, hogy túl gyakran képzelik magukat Jupiternek. Akinek mindent szabad, sőt még többet is. Villámot ugyan nem tudnak szórni, helyette a viszont annál veszettebbül rázzák a kolompot, jól felidegesítve mindenkit a szomszédságban. Ami azonban az egyes embernél mentális probléma, Magyarországon ismét kormánypolitika. Sajnos ezzel együtt a magyar jobboldal ismét besorolt egy velejéig erkölcstelen, várhatóan vesztes nagyhatalom utolsó csatlósává. Mert a önsajnálatban és a nagyzási hóbortban élő közösség szükségszerűen ilyen, mentálisan torzult vezetőt választ magának. Aki viszont becsvágyában a civilizált világ helyett inkább oda oldalog, ahol piros kárpitot gördítenek a trottyos gatyába bújtatott felfújt egója elé és nem törődik azzal, hogy nemzetét újra utálatossá teszi a világ előtt.
Jelzésértékű, hogy a napokban az amúgy még tapintatos osztrák közmédia egyik vezetőjéből is kifakadt, hogy a magyar miniszterelnök urat igazán elvihetné az ördög. A magyar közállapotokra jellemző, hogy míg ezért – amúgy jogosan – bekérették az osztrák követet, közben semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy az amúgy láthatóan mentális problémákkal rendelkező magyar házelnök szemrebbenés nélkül lehülyézze a hazájáért élet-halál harcot vívó Zelenszkij ukrán elnököt. Képzeljük csak el: mintha valaki 1956. november negyedikén Nagy Imrén gúnyolódna. Meg még valamit: az orosz hódításnak két törvényszerűsége van: mindig jönnek és mindig hazamennek. Nekünk pedig majd itt marad egy magyarhoz képest minimum tízszeres haderejű, bivalyerős Ukrajna, és körös-körül olyan államok, amelyek áruló muszkavezetőnek tekintenek bennünket. Napokban volt Trianon évfordulója. Annak a mementója is, hogy mi történik akkor, ha egy nép vezetői rendre rossz helyen keresik a nemzeti nagyságot és még rosszabb helyen próbál barátkozni.