Megrohamozta a tömeg az üzbegisztáni Fergana-völgy egyik kenyérboltját május végén - itt ugyanis nem emelték a kenyér árát, amely máshol egyik napról a másikra alaposan megugrott. A kenyér – pár hete magam is tapasztaltam – központi helyet foglal el a helyiek asztalán. Az üzbég piacokon külön kenyérbazár van, sokszor helyben is sütik a nagy kerek, fehér, foszlós lepényt, gyakran látni az út mentén üldögélő asszonyokat, akik kosárból árulják a házi sütésű árut. Hazai mértékkel fillérekbe került a kenyér április közepén, a taskenti piacon 2000 som körül volt az ára, ami kevesebb, mint hetven forint. Ez a kenyér azóta a negyedével drágult meg. Az orosz szóval buhánkának nevezett, nem egészen félkilós vekni 1600 somról 2800-ra, hetven százalékkal drágult. (Most egy forint harminc üzbég somot ér. Az alacsony árak ne tévesszenek meg senkit – a jövedelmek is igen-igen alacsonyak.
Az áremelkedést az váltotta ki, hogy a szomszédos Kazahsztán gabonakiviteli tilalmat vezetett be, követve az oroszok hasonló intézkedését. Az összes többi közép-ázsiai állam gabonaimportra szorul, leginkább Kirgizisztán és Tádzsikisztán, de az üzbégek sem önellátók búzából. A közép-ázsiai kenyérmizéria az Ukrajna elleni orosz agresszió következménye, épp úgy mint a közel-keleti és afrikai élelmiszerválság: a háború miatt elmaradtak az ukrajnai és oroszországi szállítások, miközben a térségben ez a két ország vezeti a gabonaimportőrök listáját. Putyin kalandorsága éhínséggel fenyeget sok olyan országban, ahol az éhezést eddig is csak úgy tudták enyhíteni, hogy a segélyszervezetek kelet-európai gabonát vettek és vittek oda. Közép-Ázsia ebből a szempontból is a harmadik világ nélkülöző államaihoz hasonló helyzetben van.
Az oroszok ukrajnai háborúja meglepetésként érte a volt szovjet államok többségét, azokat is, amelyek Oroszország gazdasági és katonai szövetségi rendszerének tagjai, Belaruszt, Örményországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt. A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (orosz rövidítéssel ODKB) május közepén tartott Moszkvában jóval korábban betervezett csúcsértekezletet. E tanácskozás után kiderült, hogy Putyin nyilvánvaló szorgalmazása dacára a szervezet nem azonosult az Ukrajna elleni támadással. Az oroszok mellett csak Lukasenko belarusz vezető próbálta a partnereket a „kollektív Nyugattal” szembeni közös fellépésre bíztatni – eredménytelenül. Az utólagos közlésekből, üzengetésekből lehet tudni, hogy például Tokajev kazah elnök nem köszönte meg az ODKB tagtársaknak, hogy januárban békefenntartó csapatok küldésével segítették ki, amikor lázongás tört ki az országban, s hatalmát puccs fenyegette. Kazahsztán idegesen figyeli az orosz nacionalizmus gerjedését. Duma képviselők és rezsimpublicisták sorra emlékeztetnek rá, hogy ott is sok orosz honfitárs él, akik hátrányos elbánásban részesülnek. Kétségbe vonják a kazah államiságot és területi revíziót követelnek - pont mint Ukrajna esetében.
Kiderült az is, hogy az örmények elégedetlenek az orosz katonai támogatással, amelyet a karabahi konfliktus idején kaptak, s feltehetően ismét arra hajlanak, hogy nyugati közvetítéssel rendezzék a válságot. Szinte nincs olyan ODKB-tag, amely ne tarthatna attól, hogy az ukrajnai területrablás az ő állami integritásuk szempontjából is veszélyes precedens. Oroszország ukrajnai háborúja miatt a közép-ázsiai országok félnek, hogy nem jut nekik orosz katonai védelem az Afganisztán felőli fenyegetés elhárítására. Ez különösen a tádzsikokat nyugtalanítja.
A Szovjetunió utódállamaiban az elitek joggal aggódnak, hogy az oroszok vágya a birodalom feltámasztására nem áll meg Ukrajnában. Ráadásul többségük tengeri kijárat nélküli állam, s hagyományosan az oroszországi útvonalakat használva kereskednek, esetleg olyan országokkal határosak, mint Irán vagy Afganisztán, ami szintén nem könnyíti meg a nyugati kapcsolattartást. Kína egyre fontosabb, de óvatos szereplő, inkább csak tranzit útvonalként és biztonsági övezetként tekint a térségre. A régiót gazdaságilag súlyosan érinti, hogy nem jut árukhoz az eddigi oroszországi tranzittal, s oda sem tud eladni. A világgazdasághoz erősebben kötődő Kazahsztán és Üzbegisztán érzékeltette: nem engedik meg, hogy rajtuk keresztül játszák ki a nyugati szankciókat.
A Covid alatt is 2,5 millió közép-ázsiai dolgozott Oroszországban. A kirgiz és a tádzsik nemzeti jövedelemhez mintegy harminc százalékkal járultak hozzá a hazautalások, s még a jóval robusztusabb üzbég GDP-nek is 11 százalékát adták ezek a rendszeres pénzek. Most ez is megcsappant, miközben Oroszország továbbra is nyomást gyakorolhat szövetségeseire azzal, hogy lemond a közép-ázsiai vendégmunkásokról.
Az egykori szovjetköztársaságokból kialakult államok sokszoros csapdában vannak. Erősen függenek Oroszországtól, miközben nem akarnak konfrontációt a Nyugattal sem. Az orosz agresszió mellé nem akarnak állni, mert államiságuk fiatal, a nemzetté válás kezdeti szakaszában vannak, s tartanak az orosz birodalmi ambícióktól. De legalább ennyire veszélyes számukra a belső nacionalista, iszlám vallási elégedetlenség kirobbanása. A januári lázongás Kazahsztánban megerősítette ezt a lehetőséget. Több feszültségforrás létezik az üzbegisztáni Fergána-völgyben és a tádzsikisztáni Pamír hegység nemzetiségei között is.
