A kutya most nem értett semmit, pedig már egészen tűrhetően boldogult. Amikor elkerült a menhelyről, még kicsi volt, csak arra emlékszik, hogy már majdnem megbízott a lányban meg a fiúban, akik magukkal vitték, amikor ugyanők bevitték egy fehér szobába, ahol tűket szurkáltak belé, berakták egy kennelbe, és onnantól alig emlékszik valamire, mert lázas lett.
Napok teltek el, mire a fiú meg a lány megint magukkal vitték. Kicsit aggódott, hogy ennek a vége is egy másik fehér szoba lesz, tűkkel és elzárással, de ehelyett beköltözhetett a fiú meg a lány lakásába. Mindent szabad volt, csak a konyhába nem mehetett be. Az előszoba utolsó centijére kuporodott, onnan bámulta, hogyan készülnek azok az illatok, amelyek magas falú fazekakból dőltek ki, megcélozva a küszöbre fektetett orrát. Csak a konyha volt tilos, minden más neki is ugyanúgy járt, mint a fiúnak meg a lánynak. Boldogan ugrált ágyról le, kanapéra föl, hempergett, és bármit megevett, amit a földön talált, legyen az hosszú, zöld fásli, leharcolt fülű kisplüss vagy műanyagba csomagolt orvosság. Emiatt előfordult, hogy az éjszakát megint csak egy fehér szobában kezdte, ahol tűket szúrtak belé, hánytatták és kennelbe dugták. Másnap a fiú meg a lány újra érte jöttek.
Szeret autózni is, mert leszámítva ezeket a fehér szobás alkalmakat, az utazás kirándulást, ottalvást, rohangálást jelent. Néha átviszik a szomszédba, otthagyják. Olyankor az ottani kutyával bandázik. Van két macska, akik nyávognak, és azoktól fél. Különben sem nagyon bátor. Ez van.
De ezt a kicsi lényt most nem érti. Már azt sem, hogy került a lakásba. Nem látta érkezni az ajtón, nem is hozta senki.
Tíz napja, egy zaklatott és nyugtalan éjszakán a lány körül a fiú és jószagú, idegen nők tevékenykedtek, miközben a lány olyan hangosan ordított, hogy ő jobbnak látta, ha meghúzódik az előszobaficakban, és mire reggeledett, döbbenten látta, hogy egy nyávogó nemmacska van az ágyon a fiú meg a lány között. Akkor rájött, hogy ő a nemmacskától is fél. A jószagú, segítő nők elmentek, a lény maradt, és kicsit ugyan megszagolhatta, meg is böködhette az orrával, de nem talált rá magyarázatot. Azóta nem ugorhat föl az ágy közepére, nem ülhet a lány ölébe, mert a lény folyton a kezében van, nem csavarognak a fiúval a Duna-parton, mert sietnek, és őt is siettetik, ha pisil. Nincs rá idejük, néha már úgy érzi magát, mint egy hidroglóbusz.
A nemmacska nem megy el. Marad. Most már kevésbé fél tőle, az mindenesetre szerencse, hogy csak az ágy közepét foglalja el. Jól is nézne ki, ha elkezdene közlekedni, mint ő. Lábon! Bár, ahogy megjelent a semmiből, kitelik tőle bármi. A kutya erősen gondolkodik, elmélyülnek a ráncok a szeme között. Nem győzte meg magát. Az ösztönei titkos mélyéből valami azt súgja, hogy a lény még tartogat meglepetéseket, és ez nagyon nem a vége, hanem talán az eleje a történetnek. Ráadásul a lény éppen a szigorúan tilos konyhában van egy műanyag dobozban. Neki mér lehet? Végére fog ennek járni – gondolja, és gondterhelten nyalogatni kezdi a küszöbre fröccsent olajcseppeket.