Nem tudhatjuk, az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács elnöke vajon blöffölt-e, amikor kijelentette: az Orbán-kabinet előre tudott Vlagyimir Putyin háborús terveiről. Olekszij Danyilov azt is tudni vélte, hogy Magyarország miniszterelnöke hullarablóként asszisztálna az orosz agresszióhoz, ugyanis a trianoni békeszerződésben hazánktól elszakított Kárpátalja visszaszerzését tűzte ki célul maga elé.
Különös, hogy a korábban kommunikációs bravúrjairól elhíresült Orbán Viktor ezúttal akarva-akaratlanul is erősítette mindennek gyanúját a nemzetközi közvéleményben. Legendás hiúsága folytán világpolitikai tényezőnek akarta volna magát láttatni a Vatikánban? Mindenesetre Orbán a bennfentesek jól értesültségével biztosította nemrégiben Ferenc pápát arról, hogy a Győzelem Napján, május 9-én véget fog érni az orosz despota által bő két hónapja kezdeményezett, genocídiumba torkolló hódító háború.
Lehet persze, hogy „minden oroszok cárja” a látszat ellenére sem kötötte a magyar kormányfő orrára nagyralátó terveit február elején, annál a bizonyos hosszú asztalnál. Hiszen Putyin tudhatta, hogy budapesti tárgyalópartnere nem éppen szavahihetőségéről ismert, adott esetben tehát a betyárbecsületet sem tartaná tiszteletben. Ha mégis folytatjuk a gondolatkísérletet, és feltételezzük, hogy a szóban forgó ukrán vádak helytállóak, akkor az április 3-án megtartott, hazai törvényhozási választások is mindjárt más fényben tündökölnek előttünk.
Annyi minden bizonnyal kijelenthető, hogy a transzatlanti egység bomlasztására törekvő moszkvai diktátor hangsúlyosan érdekelt Orbán Viktor hatalmon maradásában. Putyin emlékezhet Václav Havel szavaira, melyeket a néhai cseh államfő a 2002-ben megvert Orbánról mondott: „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de Európát is.” És valóban. Ez az örökös kerékkötő most éppen az olajembargó kapcsán akadályozza az öreg kontinens egységes fellépését a második világégés után kiépült nemzetközi rendet felrúgó háborús bűnös ellen. Propagandagépezete pedig újra meg újra koholt vádakkal illeti az élethalálharcot folytató ukránok elnökét.
Putyinnak már február elején, expanzív törekvéseinek tudatában égető szüksége volt Orbánra. Valakire, aki uniós kormányfőként sem szolidáris a majdan megtámadott féllel, s adott esetben a Moszkva ellen irányuló szankciókat is megtorpedózza.
Márki-Zay Pétertől ebben a tekintetben sem számíthatott volna semmi jóra. Ugyancsak ismeretes volt az orosz autokrata számára, hogy egy szomszédos államban kirobbanó konfliktus mindig a hivatalban lévő vezető (az úgynevezett inkumbens) népszerűségét növeli. Legalábbis életszerű, hogy mellékesen Orbán választási győzelmét is biztosítani akarta egy Ukrajna elleni támadás megindításával. Ha improvizatív miniszterelnökünk esetleg nem is tudott előre a készülő agresszióról, kampányát mindenesetre kihívójának „háborúpártiságára” építette, elsöprő sikerrel.
Azt viszont tényleg nem tudhatjuk, szóba került-e Putyin és Orbán között Kárpátalja.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.