Sri Lankán a katonaság kedd hajnali hadműveletben menekítette ki erőszakos tüntetők elől Mahinda Radzsapakszát, az ország hétfőn lemondott miniszterelnökét – írja a CNN. A katonaságot azután hívták ki, hogy a tüntetők az éjszaka folyamán kétszer is megpróbálták betörni magánlakását. Egy magasrangú biztonsági forrás szerint a támadóknak sikerült bejutniuk a rezidencia elé, ahova molotov-koktélokat dobtak, de az épületbe való bejutási kísérletüket meghiúsították, a katonaság könnygázt vetett be.
Mahinda Radzsapaksza nem sokkal azután mondott le tisztségéről, hogy országos kijárási tilalmat vezettek be a napok óta zajló erőszakos tüntetéshullám, valamint a kormányt támogatók, illetve ellenzők összecsapásai miatt. Az eddigi hatósági jelentések szerint heten meghaltak és 217-en megsérültek.
Televíziós felvételek szerint a kormány botokkal felfegyverzett támogatói a főváros, Colombo több pontján megverték az ellentüntetőket, lebontották és felgyújtották a sátraikat, ahogy szemtanúk szerint országszerte is több tucat ház lángba borult. Az összecsapásokban részt vevő egyik rendőr a helyszínen meghalt. A miniszterelnököt és családját ismeretlen helyre szállították. A 76 éves Radzsapaksza egyébként lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi válság legjobb megoldása egy „ideiglenes összpárti kormány” felállítása.




Sri Lanka elnöke, Gotabaja Radzsapaksza, a távozó miniszterelnök testvére a Twitteren közzétett bejegyzésében elítélte az erőszakot. Kedden a Human Rights Watch ermberi jogi szervezet dél-ázsiai igazgatója, Meenakshi Ganguly sürgette, hogy a kormány és a biztonsági erők tartsák tiszteletben a békés gyülekezéshez való jogot, és vonják felelősségre vonják az erőszak kirobbantóit. Srí Lanka a szigetország 1948-as függetlenné válása óta a legsúlyosabb gazdasági válsággal: élelmiszer-, üzemanyag-, gáz- és gyógyszerhiánnyal küzd, miközben az árak az egekbe szöktek.