;

KSH;GKI;átlagbér;

- Trükkös számtan

Amikor az a kérdés, hány külföldön munkát vállaló magyar tér haza, a statisztikusok mondanak egy számot, ami nagyjából 40 százalékban fals adat. Csak azt vizsgálják, hányan adták le a TAJ kártyájukat vagy kérték vissza, miközben ezt legfeljebb azok teszik meg, akik hosszabb időre rendezkednek be egy másik országban. Mindenki tudja, hogy rossz a szám, de mindenki csak legyint rá és hagyja.

Amikor az IPOSZ elnöke a lakossági szolgáltatások jövőjéről beszél, azt mondja, ha manapság egy 45 év feletti ács-tetőfedő vagy lakatos a háta mögé néz, nem lát ott senkit, nincs utánpótlás, lassan elfogy a szakma. A szakiskolák és a gyakorlati helynek használt nagyvállalatok részfeladatokra tanítják a fiatalokat, de egyetlen végzős tanuló sem látott minden munkafázist. Nemrég a miniszterelnök elment egy szakképzési fesztiválra, ahol azt találta mondani: az újabb kétharmadhoz hozzájárult a hazai szakképzés sikeres átalakítása is. Nemcsak a dolgozókat hiába kereső kisvállalkozók tudják, hogy ez nem igaz, mégsem teszi már helyre senki a valóságtól egyre távolabb kerülő vezetőt.

Amikor a hangosbemondó úton-útfélen azt harsogja egy Szijjártó Péteréhez hasonlító hangon, hogy mindenféle válságok és járványok, meg háborúk ellenére a rendszerváltás óta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint éppen most, abban valamivel több igazság van, mint az előzőekben, de azért a NER sminkmesterei itt is jól bekenték púderrel a statisztika orrát. A hazai foglalkoztatási adatokba beszámítják a most éppen 79 ezer közmunkást - ők máshol szociális foglalkoztatottak -, ugyanígy idesorolják az állítólag 88 ezer egy évnél nem régebben külföldön dolgozót – ennek a hitelességét lásd fent -, és alkalmazottnak veszik a 142 ezer gyesen, gyeden lévő kismamát is.

A hazai foglalkoztatásról szóló bombasztikus bejelentéseknél csak a kereseti viszonyainkat bemutató statisztikák érdekesebbek, hiszen amint egy független elemzőműhely vizsgálja ugyanazokat a számokat, máris halványabban pislákol a dicsfény Orbán és kormánytagjai feje fölött. A héten a GKI Gazdaságkutató elégelte meg a közvélemény félrevezetését a magas átlagkeresetekkel – nem először és nyilván nem utoljára. Egyszer már megígérte a hivatal, hogy isten bizony, mostantól beleszámítja az átlagba az öt főnél kisebb vállalkozások alkalmazottainak bérét is, ha már a vállalkozási szférában foglalkoztatottak majdnem kétharmada ebben a körben dolgozik, de valami mindig visszatartja a nemzet statisztikusait ettől a lépéstől. Így aztán egyötöddel jobb adatok jönnek ki, 210 ezer forint helyett 268 ezer forintos nettó átlagbér. A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy miként a csúcsvezetők sokmilliós fizetései is felfelé húzzák az átlagot, úgy Budapest, Pest megye és Győr környékének magas kereseti adatai is emelik azt, holott a települések 87 százalékában kevesebbet kerestek az emberek az országos átlagnál. Vagyis az átlagbér háromszorosan is torzított adat. 

Mindent egybevetve, nálunk a statisztikai trükkök ugyanolyan makacs dolgok, mint a tények, amiket elfednek velük.