Igen nagy bajban van a Kreml, ha már „vérprofi” külügyminisztere is csupán Kohn bácsit tudta előkapni érvként szorult helyzetében. Szergej Lavrov minden bizonnyal nem véletlenül szólta el magát egy olasz hírtelevízió azon kényelmetlen kérdésére válaszolva, hogy hogyan is beszélhet Ukrajna „nácítlanításáról” Vlagyimir Putyin, amikor Volodimir Zelenszkij, az ország demokratikusan megválasztott elnöke zsidó.
Lavrov nem kezdő és nem kispályás, ő pontosan tudja, milyen diplomáciai következményekkel jár azt állítani, hogy „úgy gondolja, Hitlerben is volt zsidó vér”, és különben is, „a legrosszabb antiszemiták közül néhány zsidó”. Lehet, hogy Lavrov arca is botoxolt, mint hűen (ki)szolgált elnökéé, de nála inkább szakmai ártalom, a szovjet diplomataiskola eredménye a mozdulatlan, érzelemmentes arc. Lavrov rossz célt és gazdát szolgál, de vállalt feladatát kiválóan végzi, aligha állítható róla az, hogy ne tudná, mit sugallt szavaival.
Lavrov tudja, hogy Európában sajnos mindmáig sokan vannak, akik hajlamosak a zsidókat hibáztatni a történelem legszörnyűbb bűnéért, a holokausztért is, hogy saját nemzetüket és a keresztény Európát mentesítsék a szőrnyű tett felelőssége alól. Ezért a Kreml most ugyanezt műveli, az áldozathibáztatás lett az elsődleges kommunikációs eszköze: az ukrán „nácik” miatt kényszerült háborúra Putyin elnök, Bucsában és a Kijev környéki településeken az ukránok önmagukat mészárolták le, a mariupoli szülészetet is ők bombázták le, hogy az oroszok ellen hergeljék a világot.
Nem sok jót ígér, hogy a Kreml a hadviselési újratervezés mellett diplomáciai újratervezésre is rákényszerült. Azt sugallja, Putyin elnöknek már közvetítőként sincs szüksége bármely demokratikus államra. Izrael békeközvetítő diplomáciai erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, potyára szegett sábátot Naftali Bennett miniszterelnök.