A 2020 szeptemberében indult iskolaőri program a rendőrség és a kormány szerint is nagy siker, azokban az intézményekben, ahol megjelentek a gumibotos egyenruhások, nőtt a pedagógusok, diákok biztonságérzete.
Fontos különbség: a biztonságérzet, nem pedig a biztonság. Merthogy az iskolaőrök jelenléte, még ha megnyugvást is adhat egyeseknek, magát az iskolai erőszakot nem tudja megakadályozni. A rendszer nem foglalkozik sem a konfliktusok okaival, sem pedig a következményeivel. Az iskolai erőszak az esetek nagy többségében - 60-70 százalékában - nem verekedésben, fizikai bántalmazásban jelenik meg, hanem verbális agresszió formájában, valamint az online térben. Ezek az erőszakesetek teljesen láthatatlanok maradnak az iskolaőrök számára is.
A kormány szerint nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedő nálunk az iskolai szóbeli vagy fizikai agresszió szintje. Ez elsősorban nem azért van, mert ennyire jó a helyzet, vagy mert ennyire jól teljesít az iskolaőrség, hanem azért, mert szinte senki nem foglalkozik vele, hogy az eseteket felderítse. Alig vannak pedagógiai asszisztensek, iskolapszichológusok, szociális és gyermekvédelmi szakemberek az intézmények környékén, az érzékenyítő, felvilágosító, megelőző programokat kidolgozó civil szervezeteket is igyekeznek minél jobban eltiltani az iskoláktól.
Az iskolaőrök jelenléte látványos, de nem érdemi segítség. Arról nem is beszélve, hogy a több ezerből alig ötszáz intézményben vannak jelen. Ha a fizikai bántalmazásos esetek száma látszólag csökkent is azokban az iskolákban, ahol ilyenek gyakrabban előfordultak, sajnos az sem azért van, mert az agresszió megszűnt. Hanem azért, mert más helyszínre, az iskolán kívülre tevődött át. Hogy ott mi történik, az a bántalmazottokon kívül már senkit nem izgat.