;

film;Anna Frank;

- Jelen a múlt szelleme

A legismertebb izraeli filmes, Ari Folman legújabb alkotásában a saját képregényadaptációjához visszanyúlva meséli újra Anne Frank naplóját.

Ari Folman minden bizonnyal jelenleg a legismertebb izraeli rendező, aki a Libanoni keringővel megteremtette saját filmnyelvét, melyet animált dokumentumfilmnek nevezett el. Izrael 1982-től 1985-ig zajló libanoni megszállását, azon belül a még ma is tabutémának számító shatilai és sabrai palesztin menekülttáborokban a keresztény militánsok által végrehajtott mészárlás következményeit, illetve azok hiányát dolgozta fel. Az innovatív mű az álom, a valóság és a tények roppant izgalmas, az animáció segítségével elmesélt elegye. Lévén, hogy a filmben nyilatkozó túlélők beszámolóit tovább gondolta, ha úgy tetszik, lírásítottá azokat, lévén, hogy a valós traumák csak és kizárólag így ábrázolhatók művészeti szinten. egészen a végső jelenetekig, melyben a helyszín megelevenedik és a valós képes dokumentarizmusa felerősíti a korábban látottakat. Miért beszélek ennyit a Libanoni keringőről? Mert Ari Folman egy fikciós filmben is „bedobta” a módszert és a Hol van Anne Frank? című mozgókép esetében is működött – igaz egészen más módon. (És visszatért A futurológiai kongresszus zavaros digitális világából, mely se a közönségnek, sem a szakmának, sem a kritikusoknak sem tetszett.)

Az egyik legismertebb könyv a holokauszt témájában az Anne Frank naplója. A tizenöt éves lány 1945-ben halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban, naplóját édesapja rendezte sajtó alá. Az első – részben hiányos – változat 1947-ben látott napvilágot, és mára több mint hatvan nyelven olvashatók a kamaszlány őszinte sorai. Tökéletes alapanyag volt Folman számára, aki 2018-ban a napló képregény formában dolgozta fel David Polonsky-val közösen. A képregény sűrített formában adja vissza az eredeti napló szellemiségét, csakúgy, mint most a mozikba került film is. Nagy hangsúlyt kapnak Anne érzelmei, félelmei, szorongásai, amelyeket álomszerű képek illusztrálnak. Képileg nagyon szemléletesen jeleníti meg Ari Folman és David Polonsky az Anne és testvére Margot közötti különbségeket, amit egy Munch és egy Klimt festménnyel illusztráltak. De nem is ez a film leginkább lehengerlő része, hanem annak fantasztikus, időutazós volta: megjeleníti Anne Frank meg nem élt életének képeit is. Hogyan? Talán nem árulok el túl sokat, hiszen ezt már sok helyen elhintett információ volt: egy varázslatos esemény következtében Anne Frank szellemként tér vissza az otthonába, ahol éveken keresztül bujkált a holokauszt alatt. Újra átéli naplójának az eseményeit és miután rájön, hogyan tud elszabadulni a házból, nem győz rácsodálkozni a szép új világra, mely elvileg mentes mindenféle gyűlölettől, rasszizmustól és önmagát civilizáltnak és kulturáltnak tartja. Hangsúlyozom. elvileg.

A mű lezárásában Folman – ahogy korábban említettem – bedobja a dokumentarizmust – ám most már nem az a kemény alkotó, mint volt. Mintha csak előbújt volna belőle az idealista álmodozó. Amit mutat az szájbarágós? Hogyne lenne az. Szükség van ma erre az artisztikus módszerre? Határozottan. Persze, lehet kőkemény cinizmussal hozzáállni a folmani módszertanhoz, azt hatásvadászatnak tartani. Sőt, lehet bolondnak is őt, mint alkotót tartani, hogy olyan elvek mellett igyekszik érvelni, melyek manapság (újfent) ideje múltnak tűnnek. Kiknek ajánlom tehát ezt a mesébe ágyazott Anne Frankot? Akik még hisznek a csodákban és vallják, hogy a remény hal meg utoljára. Van ott még valaki?

Infó:

Hol van Anne Frank?

Bemutatja a Cirko Film

Nagyszabású installációval képviseli hazánkat Keresztes Zsófia az 59. Velencei Biennálén. A kiállítás témája az önmegismerés.