- Bábok nem csak gyerekeknek

A színház belső terét szedett-vedett varázsbolt kopottas bája helyett tudatosan kialakított, hívogató dizájn jellemzi. Nemcsak a nézők számára készült az innováció, a változatos faldekorációk folytatódnak a kulisszarészen is, minderről Kiss Ágnes így nyilatkozik: „Fontos volt számunkra, hogy a közönség olyan fogadótérbe érkezzen, ami beszippant, ami elvarázsolja őket. A ruhatárat is kiszedettük, hogy a gyerekek maguk akasszák föl a kabátjukat, ahogyan az óvodában. Amikor igazgató lettem, körbelátogattam az összes Szegedhez tartozó óvodát, egyrészt, hogy bemutatkozzam, másrészt, hogy felmérjem a pedagógusok igényeit. Egyfajta belső megújulásként az egész hátsó rész, az irodák, az öltözők, a folyosók is új dizájnt kaptak. Roppant lényeges, hogy jó közegben dolgozzunk, valamint – én ezt a pályázatomba is beleírtam – láthatatlannak éreztem a bábszínházat. Első és legfontosabb lépésnek tekintettem ezt: láthatónak lenni és láttatni, hogy Szeged kulturális életében egy üde színfolt legyünk. Ebben a színház tagjaival nagyon sok munkánk van, de lesz is még, hiszen nagyon nehéz alapokkal indultunk" - mesélte Kiss  Ágnes.

"Az előző igazgató évtizedeken keresztül a színházalapító Kövér Béla fia, Kövér László volt egészen 2020 júniusáig, ekkor ment nyugdíjba. Kövér László az apja amatőr bábszínházát önkormányzati intézménnyé fejlesztette, és életben tartotta. Fontos tevékenység volt ez részéről, viszont nem volt elegendő szakmai rálátása a műfajra. Talán egyik legnagyobb akadálya a fejlődésnek a művészeti vezető hiánya volt. Ezt a helyzetet fel kellett ismerni, így hoztam egy művészeti vezetőt Schneider Jankó személyében, aki szerintem a báb műfaj egyik fenegyereke. Nagyon hasonló a világunk, egyforma a humorunk, amik voltaképp ennek a műfajnak az alapját képezik: a világalkotás, mellyel bevonzod a nézőt, és a humor, mellyel megtartod, hiszen a báb esetén nem beszélhetünk realitásról, minden az élet végtelen számú és módú absztrakt leképezése, és hát ehhez humor kell” - részletezte az igazgató. Nem volt egyszerű az újjászerveződés. „Schneider Jankóval manufaktúrában gondolkodunk, hiszen mi nem vagyunk nagy intézmény, nincs például ügyelőnk, a színészek kellékeznek, akár díszleteznek is, vagy vezetik a színház mikrobuszát. Mondhatnám úgy: sokkal sűrítettebben történik itt minden, hiszen a legkisebb színpad és nézőtér a miénk. Ez gondot is okoz, hiszen egy adott produkció bekerülési költsége szinte ugyanannyi, mint egy nagyobb színpadon, de az előadást nekünk háromszor kell lejátszanunk, hogy ugyanazt a nézőszámot elérjük, mint egy nagyobb térben egy hasonló előadás" - írta le munkájukat.

Felmerül a kérdés, hogy gondolkodtak-e a társulat átszervezésében is. „Nem akartunk első körben új embereket hívni, mert úgy gondoltuk, hogy esélyt kell adni a társulatnak, hogy meg tudja mutatni magát az új vezetők mellett, hogy a rájuk szabott szerepek által kiteljesedhessenek. Azt is tudtuk, hogy nem lehetnek nagy elvárásaink úgy, hogy nem adunk semmit cserébe, ezért az első évben 6 szakmai workshopot szerveztünk a társulatnak, és elutaztunk egy háromnapos csapatépítésre. Ezalatt lehetőségük volt elgyászolni a múltat és egy közös alapot képezni az induláshoz.” A Kövér Béla Bábszínház nézőtere paravános bábelőadásokhoz készült, mivel a színházterem építésekor szinte kizárólag ezt a technikát alkalmazták, érdeklődöm, hogy van-e lehetőségük a költözésre. „Mikor kineveztek igazgatónak, szinte azonnal fölmerült, hogy új helyre költözünk. Bár a belvárosban vagyunk, frekventált helyen, a tér adottságai több szempontból is problémát okoznak. Alig tudunk vendégprodukciókat fogadni, mert nem férnek be; ha pedig mi játszunk máshol, akkor az előadásaink szinte miniatűrként hatnak a nagy térben. Szinte minden vidéki bábszínháznak nagy színpada van, a győri Vaskakas Bábszínháznak, a kecskeméti Cirókának, a pécsi Bóbitának és még sorolhatnám” - indokolja a szándékot.

Ahogy említi az intézményneveket, óhatatlanul előkerül az az általános probléma, amivel a bábszakma küzd, miszerint sokan még mindig úgy gondolják, a bábszínház csak gyerekeknek szól. „Igen, nagy vágyunk visszavenni a régi nevet, és mint Szegedi Bábszínház működni, mert a név meghatároz, meghatározza a közönség életkorát is. Mottónk: »A báb nem csak gyerekjáték!« is erre utal, nyitni az életkori ollót. A sztereotípiák falát nehéz átütni, minden felnőtteknek szóló bábelőadás egy kísérlet, ezáltal lutri, főleg vidéken, de mindenki próbálkozik, fontos ez a szakmának. Az utóbbi időben például a fesztiválokra a szakma olyan zsűritagokat kért föl, akik nem bábszínházi emberek, például Novák Esztert, Schilling Árpádot vagy Tasnádi Istvánt. Mindez azért is történik, hogy megmutassuk: mi egy érvényes színházi műfaj vagyunk, nem kizárólag gyerekműfaj. Kíváncsiak vagyunk, megmutatjuk magunkat, kapcsolódunk. Visszatérve a kísérletezésre, a legjobb lenne, ha például a felnőtt bábelőadásokra külön keret lenne a költségvetésben, hogy a szakmai fejlődésnek ne a pénz legyen az akadálya.”

A színház idén 75 éves, remek alkalom az ünneplésre. „Az ország legrégebbi bábszínháza vagyunk, a pontosabban: legrégebbi, terében legkisebb és legalulfinanszírozottabb. Ettől függetlenül szervezünk egy ünnepséget nyáron, ami egy nagy halászléfőző verseny lesz »Na ez halászlé!« címmel, ahova minden bábszínházat meghívunk. Felkértünk két színikritikust, hogy írjanak az elkészülő étkekről halászlékritikát, mintha előadásról írnának. Emellett ünnepélyes keretek között átadnánk a színház 75 évéről szóló könyvet, melyet Kollár Árpád ír és Grela Alexandra illusztrál. Sajnos úgy alakult, hogy nem nyertünk pénzt a fesztiválra, csak a tervezett költség tizedét, úgyhogy most elkezdtünk támogatókat keresni, nehéz lesz, de mindenképpen szeretnénk, hogy létrejöjjön.”