Mit tudhat egy irodalomtudós a politikáról? Érzékeny a szövegekre, meghallja a hamis hangokat, fájdalmas tűként szúr bele a manipuláció, ahogy a szavakat kicsavarják. Vagy a betűket.
Vegyük ezt a (Z) betűt, amelyet az orosz tankokon láttunk először, a háború kezdetétől, és előszeleként is néha-néha. (A zárójel a megvetésemet jelzi.)
Elsődleges színe a három fekete és közte két sápadtnarancssárga csík.
Erről a csíkos (Z)-ről senki nem tudja pontosan, mit jelent. Hivatalos magyarázatot még senki nem közölt, de hivatalos lett. Csak feltételezik, hogy az orosz honvédelmi minisztériumból származik. Eleinte találgatták, hogy talán „csak” Zelenszkij megsemmisítését jelenti, egy Zelenszkij kommandót, egyszerű rövidítés.
Vagy lehet a (Z)apadnij, azaz „nyugati” rövidítése, nyugati hadtest, nyugati hadművelet, nyugati területek stb. rövidítése, szóval tágabban egy egész fogalomkörre utal.
De ha tovább bővítünk, akkor a za elöljárószócska ugrik be – valamiért (mint a for angolul és a für németül). Minden jelszó így kezdődik, hogy ’Za…’, a jó és az aljas jelszavak is, sajnos. Vagy nagyon sajnos, ahogy az unokám mondja. Előre ezért vagy azért, a hazáért, a jobb jövőért, az országért, a kolbászért, a szotyoláért! Bármiért folyhat a harc, már alakjával is egyfajta tolvajkulcs ez a (Z), bármelyik zárba és alkalomra illik, csak legyen harc, mert anélkül lelohadna az agresszivitás. És a (Z) szép lassan parttalan szimbólummá válik, olyan akasztó lesz belőle, amelyre bármilyen jelentés ráaggatható, veszélyes mítoszok gyártáshoz.
Tényleg, vajon miért nem cirill betűs zé-t írnak? Talán mert a Z két oldalt szembe fordított V-ből is összeáll, V mint Victory? Az М pedig, a Mir = béke szó elején, az két egymás melletti, felfordított V-ből? Mert így még tágabb a zavaros asszociációs lehetőség?
Egyre több orosz szóban cserélik le csak ezt az egyetlen betűt latin zé-re. Például nem átallják felírni, hogy „A gyerekekért” és „A békéért”, latin zé-vel, miközben vérfürdőt rendeznek a szülőotthonokban és bölcsődékben. A szavakat ellentétükbe fordítják. Vidéki hivatalok és szervezetek cserélik le megnevezésükben latin zé-re a cirill zé-t. Iskolai osztályokban varratják fel a gyerekek ruháira, és bevásárlóközpontokba terelik ki őket kórusban hazafias verset szavalni, az egyébként betiltott flashmob megcsúfolásaként. Menetoszlopokat és kocsisorokat állítanak felülről látható zé alakba, például a Krímben. Kocsijukra ragasztják a „specakció” hívei (háborúnak nevezni tilos arrafelé), vagy jelvényként viselik magukon.
Nekem a Blitzkrieg ugrott be, a villámháború, már a betű cikkcakkos formája miatt is. Ugyanúgy, alattomban rohanta le az orosz hadsereg Ukrajnát, 2022. február 24-én éjjel, keletről, ahogy a náci hitleri hadsereg rohanta le Ukrajnát 1941. június 22-én, éjjel, nyugatról. Ezzel Oroszországnak sikerült legalább nyolcvan évet visszalépnie a történelemben.
A szimbólumokkal visszaélés csak apró aljasságnak tűnik, pedig éppen ezekből áll a médiamanipuláció. Aminek nincsen egy megfejtése, az állandóan foglalkoztatja az agyunkat, ezért bevésődik. Mindössze arra kell jól ügyelnünk, hogy undor és megvetés kapcsolódjon ehhez az új horogkereszthez.
Van Budapesten egy eldugott szovjet katonai emlékmű, szovjet katonák kőbe domborított nevével, nem mondom meg, hol, nehogy eltűnjék. Bár lehet, hogy hamarosan újra védett lesz… nem könnyű követni az állandóan változó álláspontokat. Különösen akkor, amikor a Citadellának éppen azt a félkörívét fogják most lebontani, amelyen szintén szovjet katonák nevét lehetett olvasni. (1990-ben levakolták, nem úgy, mint az egész Reichstagban, ahol védik, lefedik, restaurálják.) Szóval ehhez az eldugott szovjet emlékműhöz valaki letett két virágcsokrot, nyilván április 4-én. Mintegy megkoszorúzta. De nem akárhogy. A csokrot a putyinista (Z) hadművelet szalagjával kötötte át.
Ez az úgynevezett György-szalag közel háromszáz éve hagyományos dísze a magas katonai kitüntetéseknek. A cári időktől a Szent vagy nem-szent György-kereszt és György-érdemrend szalagja volt, sőt zászlókat, tengerészsapkát, egyenruhát díszítettek vele. A narancsszín azért olyan tompa, mert eredetileg egy sajátos sárga volt, aranyszínt imitált, a kétfejű sas színét. Annak ellenére, hogy az 1918–1920-as polgárháborúban a fehér hadsereg és az orosz emigráció még tovább használta, a szovjet rezsim újra bevezette a második világháború idején. Talán a több köztársaságból és még több nemzetiségből álló Szovjetunióban értelemszerűen nemlétező nemzeti tudat megtámogatására. Egészen 1985-ig ráaggatták ilyen-olyan kitüntetésekre. És most újra erőre kapott. A csokrok tanúsága szerint műanyag kivitelben, hétköznapi használatra Magyarországra is importálható. Április 4-ről szólt az ének idén nekünk magyaroknak is, vastagon, ez volt „leszabadulásunk” ünnepe (© Spiró György).
Az emlékmű utunkba esett, ahogy hazafelé mentünk kolléganőmmel, aki Moszkvából menekült el Budapesten keresztül, igen, Moszkvából, ahonnan menekül most az értelmiség. Együtt próbáljuk megérteni a györgyszalagos csokor üzenetét. Szerinte itteni putyinisták hozták. A mostani rezsim kisajátítja a második világháború máig élő dicsfényét, a mindennapi emberek akkori hősiességét és szenvedését. Kolléganőm szüleinek nemzedéke egész életre szóló testi-lelki sérüléseket szerzett a háborúban, és még gyerekeik számára is egy valódi győzelem ünnepe volt május 9. És ez a nap közeleg. A katonai parádé jelentése a Vörös téren ütősebb lesz, mint valaha.
A második világháború hősei a saját országukat alakították maguk számára is börtönbirodalommá, mint írtam egyszer, vesztes győztesek és túlélő áldozatok lettek. Hogy más országokat szálltak meg eközben, nem okozott problémát utódaik egy részének még egészen az 1968-as csehszlovákiai bevonulásig, még többeknek a rendszerváltás szemléletváltásáig - illetve a túlnyomó többségnek mind a mai napig nem okoz. Úgy tűnik, a szovjet birodalom visszaépítésének és a határok átrajzolásának hagymázas terve újraéled. Mindezt a második világháború szovjet és orosz értékelése nélkül nem lehet megérteni. Márpedig ennek megértése szükséges ahhoz, hogy egyetlen eleme, egyetlen mozzanata se valósulhasson újra meg soha.
Létezik egy horror és katasztrófa film, a „World War Z”. Nincs rá adat vagy utalás, hogy erre játszana rá az új (Z), de amikor rábukkantam az esetleges kapcsolatra, megfagyott az ereimben a vér. A (Z) itt azt jelenti, hogy zombi. Itt a zombiság egy harapás útján terjedő vírus okozta járvány. A betegség éppen abban áll, hogy halálos harapásra késztet, vadállatokat csinál az emberekből. Az apokaliptikus film kritikája szerint: „a tesztvetítéseken a nézők irreálisnak találták, hogy a korábban csak átlagos családapaként bemutatott Brad Pitt egyfajta zombigyilkos Rambóként viselkedik a moszkvai háborúban, így inkább törölték” azt a jelenetet. (TóCsa, 2013. 06. 28., nlc.hu) Moszkvai háború? Önbeteljesítő popkultúra? Valakik sürgősen töröljék ezt, mielőbb, mert kiszabadult a vágószobából.
Ha valaki valóban erre a filmre is célzott a (Z)-vel, egy műveltségi játékban mégsem nyerne. Volt ugyanis egy másik film, az 1968-as nagy diáklázadások után egy híres politikai thriller: „Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája”. Megsúgom, hogy a filmben győzött az igazság. Ahogy a történelemben szokott, előbb vagy utóbb.
Az írás április 7-én született.