Herreweghe 1986-os revelatív erejű Máté-passió felvételének ismertetőfüzetében olvasható, hogy évtizedekkel korábban elkezdődött szokás eredményeképp, az 1720-as években alakult ki az a húsvéti rend Lipcsében, hogy nagypénteken olyan bonyolult zenei szerkezetű, nagyszabású zenés passióelőadásokra is sor került a templomokban, mint Bach János-, vagy Máté-passiója. Az aznapi liturgiai menetrend szerint reggel 7-től 11 óráig tartott egy hosszabb istentisztelet, majd délután kettő előtt kezdődött a zenei előadás két részletben, közöttük prédikációval. Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű lipcsei polgár nagypénteken 7-8 órát is azzal a csüggesztő gondolattal foglalkozott, hogy nagyjából 1700 évvel azelőtt azon a napon Jézus meghalt. Persze mindezt annak tudatában tette, hogy él a remény, hiszen néhány nap múlva – bizonyítva Isten mindenhatóságát és kegyelmét – a megváltást hirdetve megdicsőülve feltámad. Ezért a legnagyobb keresztény ünnep húsvét, és nyilván ezért írta és tekintette Bach is legnagyobb művének a Máté-passiót.
Sok-sok rétege van, amelyet különböző metszetekben lehet vizsgálni, de ez a gondolati kettősség mindvégig tetten érhető. Zeneileg minden korabeli módszert bevetett Bach az 1720-as évek közepe táján komponálni kezdett művében, hogy a hallgatóságot a Bibliában foglaltakról meggyőzze: az archaikus német népi énekektől – koráloktól – kezdve az akkori legmodernebb olasz operai eszközökig, azaz a recitativókig és a három részes, a kezdő zenei anyagot megismétlő (da capo) áriákig. Ezért is lehet, hogy egy korabeli újság szerint, az egyik első előadáson egy nemes özvegye így szólt: „Ments Isten, kedveseim! Olyan ez, mintha az operában volna az ember.” „Mi lesz még ebből?” – kérdezték a többiek. Tehát az egyik fő vonulat itt a dráma, az Ember halála.
A mostani előadás kísérőfüzete idézi Herreweghét, aki évek múltán – lényegében arra hivatkozva, hogy érettebbé vált, jobban megértette, hogy miről szól a zene – újra lemezre vette a Máté-passiót. Mára már nyilván teljesen kialakult a véleménye: mint a Zeneakadémián most hallhattuk, mindenképpen a színház, az események minél kifejezőbb – a jelmezek, díszletek hiánya ellenére – szinte operai módon való megjelenítése az elsődleges. A kiváló evangelista, Reinoud van Mechelen, ha a szituáció megkívánta, szinte a kiabálásig fokozta énekét, énekbeszédét. A talán legjobb eddig halott Jézus volt Florian Boesch, aki magasabb, bariton hangjával sokkal inkább a halálfélelemmel teli embert jelenítette meg, mint az általában ezt a szerepet éneklő mélyebb hangú basszisták, akik inkább a végső célt ismerő Megváltó sztoikus nyugalmát hangsúlyozzák. A mű statikusabb, az eseményekre reflektáló, szemlélődő rétegét képviselik más elemek – például a korálok – mellett az áriák is. A leghíresebb, az a hegedűszólós alt ária, amely Péter árulása után hangzik el. Nem maga Péter énekli – az ő biblia szavait az Evangelista adja elő –, egy valójában allegorikus szemlélő reagálása az emberi gyengeségre. Ezt a szintén egészen kiváló, a kontratenoros hangképzési modorosságoknak híján lévő Tim Mead énekelte. A Herreweghe által általában is vett gyorsabb, sokszor még a korábbiaknál is gyorsabb tempóknak megfelelően hangzott el ez is, mintha egy valódi operai szereplő lépne színre, tette következményei miatt nyugtalankodva. A Herreweghe-féle, a drámai elemekre koncentráló felfogásnak nem csak az élénkebb tempók, hanem az is feltűnő eleme volt, hogy a különféle tételek gyakorlatilag a legkisebb szünet nélkül (atacca) követték egymást, egyfajta hajszoltság érzetét keltve, másodrendűvé lefokozva így a szemlélődő, az eseményekre reagáló vonulatot, aminek annak idején még prédikáció is része volt.
Keletkezett így bizony hiányérzetem. Bár nem gondolom különösebben célravezetőnek hangversenyek lemezfelvételekhez való hasonlítását, most mégis megtettem, mert emlékeim szerint ez a ‘86-os felvételen még nem így volt. Az a brügge-i St. Gilles-templomban készült, aminek visszhangos terében Herreweghe rendre megvárta a lecsengést a tételek között, sőt akár még tételen belüli szünntek esetén is, amelyek így hosszabbak is lehettek az előírtnál. Most, a modern hangversenyteremben már ezekre a kis megnyugvásokra sincs szükség?. „Csak” egy előadási darabról volna szó, amin jobb minél hamarabb túl lenni? Ennél azért rituális közegén kívül is többet üzen nekünk Bach.
Infó:
Bach Máté-passió
Evangélista: Reinoud Van Mechelen,
Jézus: Florian Boesch,
továbbá: Dorothee Mields, Grace Davidson, Tim Mead, James Hall, Samuel Boden, Guy Cutting, Peter Kooij, Tobias Berndt ének.
Collegium Vocale Gent,
karmester: Philippe Herreweghe
2022. április 8., Zeneakadémia, Nagyterem
