Nézzünk az időben előre - és ne hátra. Az épületek még állnak. Sőt több is van belőlük, mint az immáron „meghaladottként” emlegetett időszakban. Az új trendet követve egyre több a hagymakupolás, pagodamotívumos, de akad néhány új türbe is.
A Városligetben bővítették az Új Nemzeti Galéria épületét, van új templom, néhány étterem, és felhúztak egy kisebb csarnokot is a teqball játékosoknak. A Szépművészeti Múzeum egy különleges kiállítótermet alakított ki a Hősök tere lefedésével. A budai Várat sem hanyagolták el, Horthy emlékműve lenyűgöző a Dísz téren. Nem messze áll a Vezér életnagyságú – úgy háromméteres – szobrától, amelyen bölcsen mosolyog a népére, kezében demizson, ruháján lehullott szotyihéj, lábai előtt kecses szűz.
A lányka hosszú ruhájának csipkéje különleges vésőkezelést igényelt. Az alkotás olyannyira elbűvölte a közönséget, hogy a lábakat takaró szoknya lett ismét a divat. Nadrágos nőket alig látni, legfeljebb sportoláshoz öltöznek ilyen magamutogatón. Mióta a Vezér szellemi támogatásával a nők megtalálták a princípiumukat, és felhagytak az üvegplafon feszegetésével, sokkal több a gyerek, ízletesebbek a családi vacsorák. Az iskolai menzák is bezártak.
A városok sem lógnak ki a sorból. Mindenütt a Vezér által kijelölt polgármester hajtja végre a központ utasításait. A beteges nyugati vágyak ma már amúgy sem jellemzőek, hála annak, hogy fiataljainkat nem fertőzheti a métely az egymást érő külföldi utazásokon; a tévéből, rádióból sem ömlik rájuk a szenny. Ehhez nagy löketet adott a sorosista (ő a nemzetáruló baloldalt támogató milliárdos volt egykor) jogállamiság szabályait ránk erőltető Európai Unió elhagyása. Vezérünk útmutatása révén új szövetségeseket kerestünk, és immáron a nagy orosz népcsalád büszke tagja lehetünk.
Elismerem, hogy a fentiek alkalmasak a nyugalom megzavarására. (Ez volt a cél.) Az is igaz, hogy ez egyelőre csak egy sötét disztópia. (De a létező érzelmeket nem lehet ignorálni, mondotta Donáth Anna.) Az viszont tény, hogy Orbán Viktor vezette, végtelenül korrupt és cinikus rendszer zsinórban a negyedik választását nyerte. (Az okokat az elemzők azóta is kimerítően boncolgatják.) A hatalom újra az övé, és nem fog félni használni. A Bucsában letaglózottan járkáló ukrán elnököt az ellenfelének titulálta, az orosz cáratyuskával hosszan csevegett a hátrakötött kezű holtakról.
Üzent Brüsszelnek és Budapestnek is. A választás szerinte eldöntötte, hogy a Városliget úgy fog megvalósulni, ahogy eredetileg elgondolták. A városvezetés ellenállást ígért, miközben minden ízében a kormánytól függ. Ha nem jön az állami pénz, a béreket sem tudják fizetni, nem fog járni a busz, és bezárnak az idősotthonok. A kezét mindig a nép ütőerén tartó bölcs vezérünk ezt persze nem fogja hagyni, és beavatkozik. Jó kufárként magas árat szab. Budapest pedig elfogadja.
Nem tehet mást, hiszen az elmúlt évek elvonásai, megszorításai szűk csapdába terelték. Ahogy a Vezérre szavazó vidéket is. A behódolás útja a kényszerek és előnyök elfogadásával indul, és mindig egy irányba vezet.