;

Sundance Filmfesztivál;Csuja László;Nemes Anna;

- Autonóm miniuniverzum

A Sundance fesztivál történetében idén januárban először versenyzett egész estés magyar film. A Nemes Anna és Csuja László rendezte Szelíd a testépítők világába kalauzolja el a nézőt, csütörtöktől a magyar mozik is vetítik.

Speciálisan a Szelídre álltak össze, mint rendezőpáros. Hogyan dolgoztak együtt? László kitalálta a dramaturgiát, Anna pedig megkomponálta a beállításokat?

Nemes Anna: Nem, mindent együtt csináltunk.

Csuja László: Az, hogy hogyan éltük meg magunkat a forgatáson, az igazán érdekes kérdés. A stresszhelyzetben az ember komplexusai sokkal erősebbé és érzékenyebbé válnak.

Nemes Anna: A rivalizálás is felerősödött. Mindketten a bizonytalanságaink, félelmeink és frusztrációink miatt azt éreztük, hogy a másik felénk próbál kerekedni. Főleg, amikor egy adott helyzetre más-más megoldást javasoltunk.

Tényleg? Tudnának esetleg példát mondani?

Nemes Anna: Kitűnően jellemzi ezt az a jelenet, melyben az Ádám karaktere egy csokoládét ledob: annyira összevesztünk azon, hogyan helyezze el azt a csokit a konyhapulton, hogy fröcsögve ordítoztunk egymással, a stáb meg néma csöndben várta, mikor fejezzük végre be a műsort.

Csuja László: Abból is látszik, hogy ez ráadásul egy érdektelen hülyeség volt, hogy felvettünk több verziót, de végül egy köztes megoldás került be a filmbe, mely valahol az Anna és az én megoldásom esszenciája volt.

Nemes Anna: Se nem az, hogy leteszi finoman, sem az, hogy odavágja, csak kicsit erélyesebben teszi le.

Csuja László: Ez pedig a képkompozíció alján látszik csak az adott jelenetben, így a néző talán észre sem veszi. De minket nagyon izgatott ez a kérdés. Ám a legjobban a kettőnk viszonyrendszerét a forgatás alatt az jellemzi, amikor Annának migrénes fejfájása volt.

Nemes Anna: Nagyon súlyos migrénes vagyok, aki látott már ilyen állapotban, az tudja, ilyenkor az életemért küzdök. Már az ötödik napja tartott – volt olyan, hogy egy egész levél Algopyrint be kellett vennem és ilyenkor a viták sem estek jól – és már kontrollálhatatlanul rosszul voltam. Egy hányóvödörrel ültem a kezemben a rendezői székben, nem kaptam levegőt és arra koncentráltam, ne hányjak bele a jelenetbe, vagy ne ájuljak el és essek rá a hangmérnökre. S végén annyira rosszul voltam, hogy egy sufniban kellett a télikabátomon elfeküdnöm tíz fokban. Ennél szörnyűbb csak a bűntudat volt, hogy cserben hagytam mindenkit. Megpróbáltam visszakúszni, de nem ment. Aztán jöttek a frusztrációk: azt gondoltam, örülnek, hogy végre megszabadultak tőlem.

Csuja László: Pedig az igazság, hogy aznap nagyon hiányzott az Anna. Nagyon jellegzetes volt, hogy mikor volt köztünk konfliktus. Az egész forgatásnak volt egy személyes dinamikája, közösségi munka volt, melynek az eredménye a létrejött kompozíció. Nagy Zágon operatőrrel úgy éreztük magunkat, amikor Anna nem volt ott, mint egy háromlábú szék, melynek kitört az egyik lába. Ugyanakkor, a kérdésnek arra a részére visszakanyarodva, ki mit tett jobban hozzá a filmhez, nem lehet elválasztani. Csupán árnyalatokban lehet talán „lebontani”, hogy Anna a pszichológiában, én meg a dramaturgiában voltam kicsit erősebben domináns. De ezek nem elválaszthatók egymástól: dramaturgia nélkül nincs igazából erős kép, és természetesen ez fordítva is igaz.

Nagyon sok mindenről mesél a Szelíd: testépítő kultúra, emberi sorstragédiák és még a szerelmi csalódások. Mi volt a kiindulópont?

Nemes Anna: Pont az összetettsége a kulcsa a filmnek. Nem abból indultunk ki, hogy például a testépítés mellé nézzünk valami érzelmi sztorit, vagy fordítva, hogy a szerelmi háromszöghöz keressünk testépítőket. Vannak dolgok, melyek mindkettőnket nagyon erősen érdekelnek, ezek az alkatunkból és a korszellemből fakadnak. Például a testépítőkkel én csaknem tizenkét éve foglalkozom, de Laci nagyon ráérzett erre a világra. Ez afféle tyúk vagy a tojás esete: a Szelíd, mint autonóm mini univerzum belőlünk nőtt ki.

Csuja László: Ahogy Annát hallom beszélni, fogalmazódott meg bennem, hogy a közös munkánkat egyfajta hálózatként kell elképzelni. Miközben a testépítő valóságot próbáltuk megérteni, egyre több minden rakódott egymásra. Például felfigyeltünk a testfetisizmusra, vagy, hogy rájöttünk: a legtöbb testépítő nőnek a férje vagy a pasija edző, vagy szintén testépítő. Így építettük be a párkapcsolati dinamikát is a filmbe.

Nemes Anna: Ha egy testépítő nő egy helyben áll, már nagyon sok mindent jelent, fantasztikus és összetett jelenség. A saját belső motivációink és dinamikáink és egy hivatás teljesen elválaszthatatlanok egymástól.

A szereplők kiválasztásánál mik voltak a szempontok?


Csuja László: Az, hogy valaki filmben hiteles szereplő legyen, kell hozzá egy különleges személyiség, melyet fel tud tűrni a kamerának. Ez igaz a színészekre és az amatőrökre egyaránt. Ez egy képesség, mely velünk születik. A másik: képesnek kell lennie bele helyezkednie bizonyos szituációkba. Illetve a harmadik szempont a biológiai adottság. Ahogy Enyedi Ildikó megfogalmazta: mit sugároz a test?

Nemes Anna: Csonka Eszter tekintete egészen különleges ebből a szempontból. Baromi jó színész alapanyag. Egyébként gyerekkorában színésznő szeretett volna lenni, így érezte magában ezt a képességet. De Túrós György is őstehetség.

Ha Amerikában volnánk, akkor ő innentől fogva akciósztár lenne.

Csuja László: Igen, simán! Az Esztire írtuk a forgatókönyvet, ő az, aki. A felépített filmes világban belőle burjánzik ki nagyon sok minden. Gyuri sokkal inkább olyan, mint egy színész, akiből kinézem, hogy hat másik szerepet is el tud játszani.

Nemes Anna: Erre bizonyíték az is, hogy Gyuri esetében sokkal kevesebb volt a közös pont az általa játszott karakter és a saját személyisége között és nagyon sok olyan helyzetet kellett megoldania, melyekkel lelki közösséget valójában nem tudna vállalni és ezeket színészileg kellett megoldania.

Krisztik Csaba, aki hivatásos színész, szintén fizikálisan erős jelenléttel sugároz a vászonról – így volt ez a Valanban is már korábban.

Nemes Anna: Érdekes, amikor ismeretlen embereket bemutatnak nekem, már az első pillanatban látom, ki a színész. Van egyfajta karizmájuk. Krisztik Csaba is ilyen. Pusztán, ha csak néz egy irányba, ott van valami, nem kell megszólalnia, a testével megoldja.

Csuja László: Csaba fizikai színházzal foglalkozik, ahogy a testét használja, az Magyarországon kiemelkedő. Filmszínészként játszik. Szőcs Petra Csoszogj úgy című kisfilmjében figyeltünk fel rá, ahol el kell játszania, hogy átalakul egy idős emberré.

Nemes Anna: Az érzékenységünk a testi jelenlét kapcsán onnan jön, hogy a Foxcatchert néztük, Channing Tatum zseniális. Ő korábban táncos volt és ez érződik a játékán, például egy vállrándítással is rengeteget ad. Pici, finom, számunkra megvalósíthatatlan dolgokból tud megalkotni egy karaktert a történetével és a múltjával, hogy az zseniális. Nem kell hozzáírni öt magyarázó mondatot. Krisztik Csaba is ilyen színész.

Darren Aronofsky hatása is tetten érhető a Szelíden. 

Csuja László: Vállaljuk. Már egészen az elején referenciaként tekintettünk A pankrátorra. De vizuálisan teljesen más a Szelíd.

Nemes Anna: Azok a kritikák, melyekben rámutattak a Szelíd és A pankrátor közötti párhuzamra, ezt negatívumként könyvelték el, amit nem értek. Én kifejezetten örülni szoktam annak, ha felfedezem egy régi műalkotás lenyomatát valami újban.

A Sundance-en volt a világpremier: ez volt az első egész estés magyar produkció versenyben a fesztivál történetében. Koncepció volt, hogy nem Európában indulnak el?

Nemes Anna: Próbálkoztunk európai fesztiválokkal is.

Csuja László: Tavaly beneveztük Cannes-ba, ahova majdnem sikerült bejutni, már személyes leveleket kaptunk a válogatóktól, de végül lecsúsztunk róla. Elképesztően nehéz bejutni a Sundance-re, sokan próbálkoztak korábban. A Szelíd olyan témákkal foglalkozik, melyek Amerikában fontosak: a legjobbnak lenni, áldozatot hozni, a másság és a testépítő kultúra is sokkal népszerűbb.

Gondolom, eléggé tragikus volt, amikor bő héttel a fesztivál előtt a Sundance-t is lefújták, mint fizikai fesztivált és csak online rendezték meg.

Nemes Anna: Lacit megviselte a helyzet, ám én egy depressziós ember vagyok. Tulajdonképpen megkönnyebbültem, mert én mindig az utolsó pillanatig szorongok. Pedig, mint jó pesszimista, még négyszer beoltattam magam, hogy ezzel ne legyen probléma.

Csuja László: Engem három napra kiiktatott ez a hír, ki sem mentem a lakásból. Az online fesztivál élvezeti értéke nulla, a szakmai kapcsolatok sem olyanok, mintha ott lettünk volna. Vártam, hogy véget érjen az egész.

Nemes Anna: Mi egy olyan filmet készítettünk, mely nagyvásznon működik igazán, erre voltak, akik a telefonjukon nézték meg. Nem ugyanaz.

De azért megkeresték önöket amerikai filmesek?

Nemes Anna: Igen, voltak produkciós cégek, akik beszállnának, ha lenne esetleg új filmtervünk.

Csuja László: Indie producerek vették fel velünk a kapcsolatot, akik nem amerikai rendezőket keresnek. Nem voltak üres ígérgetők, kevesekkel találkoztunk, de akik jelentkeztek, nagyon komolyak. Olyan potens cég is köztük van, aki például Denis Villeneuve Érkezését gyártotta le. Keresem a helyemet és a lehetséges jövőmet ebben a helyzetben. Valós lehetőségek előtt állunk, de ezek igen lassú folyamatok.

NévjegyNemes Anna 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2016 óta a Várfok Galéria állandó művészkörének tagja, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktorandusza. Szép szörny című esszé-dokumentumfilmjét számos nemzetközi workshopon díjazták.  Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, első mozifilmje, az Inkubátor Programban készült Virágvölgy világszerte nagy siker volt a filmfesztiválokon, Karlovy Vary-ban elnyerte a zsűri különdíját, Palicson és Pozsonyban is díjazták.

Reneszánszát éli az irodalomterápia Magyarországon, stresszre, szorongásra, avagy számos pszichés problémára nyújthat megoldást. A Magyar Irodalomterápiás Társaság márciusban induló sorozata ingyenes foglalkozásokain az orosz-ukrán háború kiváltotta érzelmek feldolgozásában segítenek.