A választási kampány során ismét nyilvánvalóvá vált a magyar politikai élet polarizációja, ami Oroszország Ukrajna elleni agressziója nyomán már nemcsak belpolitikai kérdésekben, hanem Magyarország külpolitikai orientációja és nemzetközi szerepfelfogása kapcsán is éles összeütközéshez vezetett a kormánypártok és az ellenzék között.
A polarizáció azonban nem csak a pártpolitika sajátja. A Külügyek Európai Tanácsának (European Council on Foreign Relations, ECFR) egy közelmúltban készült, a lakosság Európai Unióval kapcsolatos érzéseit, preferenciáit és az EU-t érintő kihívásokat vizsgáló reprezentatív közvéleménykutatása azt mutatja: a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért pártjainak egymásnak feszülése mögött mára egy világnézeti kérdésekben a pártpreferenciák mentén kettészakadt társadalom áll. A tizenkét uniós országban készült felmérés eredményei alapján a magyar társadalom polarizációjának mértéke egészen egyedi európai szinten.
Bár az Európai Unió támogatottsága a magyar társadalom körében tipikusan magas és a tagállamok között is általában az élmezőnyben van, a kormánypárti és az ellenzéki tábor között húzódó „szuverenista-européer” törésvonal árnyalja a képet. Az Orbán-kormány 12 éve tartó „Brüsszel” elleni szabadságharcának fényében nem lehet különösebben meglepő, hogy a kormánypártok szavazóinak körében messze alacsonyabb az Unió támogatottsága, mint az ellenzéki pártok szavazói között. Míg utóbbiak 90 százaléka pozitívan ítéli meg Magyarország uniós tagságát, előbbieknek csak a szűk többsége (53 százalék) vélekedik pozitívan erről. Szintén drasztikus a különbség az Unió működésének megítélésében, amit az ellenzékiek 75 százaléka jónak vagy inkább jónak tart, a kormánypártiak pedig ugyanilyen arányban rossznak. Fordított a helyzet a magyar politikai rendszer működésének értékelése kapcsán, amivel a kormánypártiak 87 százaléka elégedett és az ellenzékiek 90 százaléka elégedetlen. Mindezeknek megfelelően nem váratlan az sem, hogy a kormánypárti szavazók túlnyomó többségében (65 százalék) a nemzeti szuverenitás fogalma vált ki pozitív érzéseket, szemben az ellenzékiekkel, akik körében a többség (54 százalék) inkább az európai szuverenitáshoz társít pozitív képet.
Ez a megosztottság várhatóan fennmarad és akár tovább is mélyülhet, amennyiben a demokrácia helyzete miatt az Európai Bizottság – mint az a közeljövőben várható – aktiválja Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, és az uniós forrásokat érintő szankciókat vezet be. A két tábor ugyanis erőteljesen máshogy értékeli az Unió szerepét abban az esetben, ha egy tagállamban sérülnének a demokratikus értékek. Az ellenzékiek közel 90 százaléka támogatja, hogy az EU kritikát fogalmazhasson meg és akár az uniós forrásokat vagy a tagállam szavazati jogát is érintő szankciókat hozhasson, míg a kormánypártiak 71 százaléka ellenzi a források visszatartását és 65 százaléka a felfüggesztést. Utóbbiak körében tehát várhatóan erőteljes, az Unióval szembeni ellenérzést keltenének a jogállamisági mechanizmus keretében bevezetett szankciók – függetlenül attól, hogy azok mire válaszul születnek.
A fentiek fényében különösen érdekes, hogy a kormánypárti szavazók szűk többsége mégis támogatná az európai szuverenitás fejlesztését (54 százalék), sőt kétharmaduk (69 százalék) Európa katonai képességeinek megerősítését is – utóbbi tekintetében még meg is előzik az ellenzékiek körében mért 59 százalékos támogatást. A felmérés adatai azonban azt sugallják, hogy a katonai képességek megerősítésének igénye mögött különböző motivációk állhatnak a két tábor esetében, ugyanis az Európai Uniót érő fenyegetések megítélése tekintetében is nehezen lehetne különbözőbb a két szavazóbázis. Ez azért is fontos, mert más-más fenyegetésre más-más típusú képességfejlesztés lehet a válasz, vagyis mást és mást érthet a katonai képességek megerősítésén is a két csoport.
A felmérésben részt vevő 12 ország esetében egyedülálló módon a magyar válaszadók valamivel több mint 40 százaléka említette a migrációt első vagy második helyen mint az Európát érintő egyik legnagyobb fenyegetést – még a görögöknek is csak 38 százaléka, a franciák 32 százaléka és az olaszok 19 százaléka jelölte ezt meg. Ugyanakkor a magas arány mögött egyértelműen a kormánypárti szavazók állnak: 68 százalékuk a migrációt tartja a legnagyobb fenyegetésnek, míg az ellenzéki szavazók körében ez az arány csak 15 százalék. A kormánypártiaknál a második helyen a koronavírus (30 százalék) és harmadik helyen az iszlám radikalizmus (29 százalék) áll. Az ellenzékieknél a klímaváltozás (30 százalék), Oroszország (28 százalék) és az elöregedő társadalom (27 százalék) a sorrend.
A kormánypártok szavazóinak mindössze 4 százaléka tekintette Oroszországot az egyik legfőbb fenyegetésnek, ezzel is leképezve az Orbán-kormány nemzetbiztonsági környezetet érintő értékelését. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az adatfelvétel még a háború február 24-i kitörése előtt készült, így nyitott kérdés, hogy az orosz agresszió a szomszédos Ukrajna ellen mennyiben írja át a kormánypárti szavazók Oroszországgal kapcsolatos veszélyérzetét – főleg, hogy a kormánypártok egyensúlyozó külpolitikája igyekezett hárítani azt a benyomást, hogy Oroszország közvetlen fenyegetést jelenthetne.
Bár a háború a választási kampány fő témájává vált az elmúlt hetekben, ez is alapvetően megosztó módon, a beállt törésvonal mentén történt. Egyelőre nem látszik, hogy a háborúra adandó válasz a két tábort egymáshoz közelítő üggyé válhatna. Sőt, a válaszok is inkább aláhúzzák, semmint elfedik a már említett „szuverenista-européer” különbségeket, melyek így a választások eredményétől függetlenül a jövőben is várhatóan inkább mélyülni, semmint csökkenni fognak.
Az idézett közvéleménykutatás az Európai Unió tizenkét tagállamában – Dániában, Észtországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban az ECFR megbízásából január 21. és február 7. között készült. Magyarországon az adatfelvételt a Szondaphone végezte egy 1500 fős reprezentatív mintán.