A bolondok iskolája
Mert úgy látom, a világ megbolondult,
a bolondságból iskolát nyitok.
Hogy általános, közép- vagy főiskola,
az egyelőre maradjon titok.
A hülyeség persze minden alapja,
a középszerűség tiszta ostobaság,
a fő üressége a lényeget megadja,
mert mindenhez a baromság dukál.
Hülye a főnök, és bolond, aki
ökörnek rendeli alá magát.
Bolondság, ökörség, ostobaság
irányítja a világ dolgait.
Az összefüggések szamárnyomok,
a társadalom birkanyáj,
ez nem is volna olyan nagy dolog,
a rossz döntés a fő szabály.
Mindenki őrült – már rég biztosan tudom,
ha másképp teszek, mint ők, engem néznek annak.
A kijózanítóban nagy a forgalom,
de dacból folyton részegek maradnak
a többiek, a többiek, a kispolgárok,
én akkor inkább fölcsapok lovagnak,
akit megkötnek úri rendszabályok,
és jó leszek, ha jónak lenni hagynak,
és rossz leszek, ha ostobák a jók.
Röhögjetek, én maradok szabadnak,
sarkából fordítom ki a valót,
angyalok táborában egy utolsó hadnagy,
elvezetem az önkénteseket,
kelekótyák, kótyagosok hadával
csatákat nyerni tiszta élvezet,
fönt acélszürke madár szárnyal,
fénypenge vágja ketté az eget.
A karneváli arc
Mindenkinek van másik énje,
amit, ha elővenni merne,
támaszkodva a végtelenre
vagy legalábbis a felére,
a lehetetlenig felérne,
de fönt egy bohócot találna,
és ráismerne önmagára,
önmagában akárki másra,
valakire, ki mégse látja,
hogy a jókedv mennyire drága.
Elsodorná a karnevál,
egy maszkot tenne álarcára,
ettől saját maga maradna.
De a maga mit is csinál?
Szétesik ezer kis darabra.
