Sulyok Tamásnak még a múlt év őszén feltűnt, hogy egyre erősödnek azok az elképzelések, amelyek egy kormányváltás esetén az Alkotmánybíróság működésének megzavarására, ad absurdum a testületének feloszlatására irányulnak. Ezért a három egykori kollégistának írt levelében azt írta, hogy az ilyen megnyilvánulások a jogállamiság és a demokrácia elleni közvetlen és súlyos támadások, és mint ilyenek, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlanok. Kifejtette, hogy az alkotmánybíróságok a jogrendszer zavartalan működésének biztosítékaiként őrködnek afelett, hogy a hatalmi ágak aktusai megfeleljenek az alkotmányok előírásainak. Álláspontja szerint a magyar Alkotmánybíróság más európai alkotmánybíróságokhoz hasonlóan olyan testület, amely a jogállami és demokratikus működésnek az európai alkotmányos demokráciákban általánosan elfogadott garanciája. Az Alkotmánybíróság valamennyi hatalmi ág felett alkotmányos kontrollt gyakorol, de zavartalan működését a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak együttesen kötelesek biztosítani.
A baj csak az, hogy 2010 óta Magyarországon nincs jogállam, és ez vastagon köszönhető ennek az Alkotmánybíróságnak is. Amely nemhogy nem védi az alkotmányosságot, de kifejezetten szembemegy vele, sőt aktívan közreműködtek ennek felszámolásában.
Valójában semmiféle kontrollt nem gyakorolnak, de határozottan kiszolgálják a jelenlegi hatalom politikai érdekeit. Különösen az alaptörvény alkalmazásával, amely – azon túl, hogy az alkotmányos létezése megkérdőjelezhető – tartalmi tekintetben is olyan súlyos alkotmányellenes normatívákat tartalmaz, amelyek alapján eleve nem is működhetne, de nem is lenne alkalmazható. A Magyar Köztársaság Alkotmányával szemben, amely a társadalmat védi a mindenkori hatalom önkényétől, túlkapásaitól, egyeduralmától, az alaptörvény épp fordítva működik az Alkotmánybíróság kezében. A társadalommal szemben aktív segédkezet nyújtott a Fidesz-rendszer politikai érdekeinek megvédéséhez, a NER-rendszer kiteljesedését segítette elő, a társadalom jogfosztása és jogkorlátozása által.
Az Alkotmánybíróság által alkalmazott alaptörvény a diktatúra kiteljesedését szolgálja. Tehát az alaptörvény felülírása, semmissé tétele nem eredményez bizonytalan helyzetet, hanem éppen ellenkezőleg: helyreállítja az alkotmányos jogállamot.
Az Alkotmánybíróság aszerint forgatja az alkotmányosságot tagadó alaptörvényt, ahogy az a hatalom pillanatnyi érdekeinek megfelel. A legtöbb döntésük köszönőviszonyban sincs az alkotmányossággal. Nem egyszer önmaguknak is ellentmondtak, attól függően, mikor mi volt a hatalom aktuálpolitikai érdeke. Valójában halvány lila fogalmuk sincs az alkotmányjogról, annak alkalmazásáról, vagy éppen az értelmezéséről. Amit alkotmánybíráskodás címszó alatt műveltek, az az alkotmányjog szabályos elutasítása és megtagadása. Ezért a segélykiáltás 2011-ben lett volna jogos: az alaptörvénnyel szemben. Mert az valóban a magyar alkotmányos rend végét jelentette.
És a visszacsatolás is megérkezett azoktól, akik velük együtt szabályosan tagadják az alkotmányosságot. Egyikük sem állt ki az alkotmányos jogállam érdekében, amikor pl. a törvényalkotó megfosztotta az Alkotmánybíróságot a pénzügyi-gazdasági törvények alkotmányossági vizsgálatának jogától. De az sem zavarta őket, hogy azon alkotmánybírói talárba öltözött személyeket, akiknek leválthatatlanságát betonba öntötte Sulyok Tamás, úgy választották meg, hogy az még a Fidesz törvényeinek sem felelt meg. Vagyis egy jogállamban ők nem is lehetnének alkotmánybírók. Sulyok Tamás szerint az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs, a másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, amilyen nálunk soha nem fordult elő. Csak éppen az elmúlt tíz évben, folyton.
A CEU esetében több évig nem voltak képesek dönteni, megvárták, hogy az uniós bíróság hatására megváltozzon a jogi környezet, majd megszüntették az eljárást. A Roma Önkormányzat közgyűlésén hozott határozatok kapcsán viszont elég volt nekik öt nap. Alkotmányellenesnek tartották, hogy aznap volt a szavazás, amikor az SzMSz-t is módosították. Igaz, ez a módosítás nem volt kihatással a szavazás eredményére, de akkor is. Ráadásul elvonták a rendes bíróságok hatáskörét is, mivel az, hogy az SzMSz jogszerű-e, nem alkotmányossági kérdés.
A bírósági eljárásban a kérelmező azonban a belső eljárásrend által előírt szavazás titkosságának, valamint a döntés befolyásmentességének sérelmére vonatkozó állítását bizonyítékkal nem támasztotta alá, így azokat - bizonyítottság hiányában - a bíróság a jogsértést esetlegesen megalapozó tényállításként figyelembe venni nem tudta. Mindez az alkotmányossági vizsgálatban már nem volt szempont. De ha az Alkotmánybíróság szerint az SzMSz módosítása és az ez alapján történt aznapi szavazás sérti a jogbiztonság követelményét, akkor nemcsak a szavazást kellett volna megsemmisítenie, hanem az egész SzMSz-t is.
Azon jogalkotási gyakorlat ellen sem volt egy szavuk sem, amikor az Országgyűlés egy törvényjavaslatról beterjesztésének napján már szavazott is, másnap kihirdették, harmadnap már hatályba is lépett. Hogy ilyen esetekben nem volt kellő felkészülési idő a norma címzettjei számára, az a legkevésbé sem zavarta őket. De abba sem kötöttek bele, hogy a kormányzati népszavazás kapcsán utólag, a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközően hozták meg azt a törvényt, amely alapján egy napon lesz a szavazás és a választás.
De a tüntetések kapcsán is a hatalom mellé állt az Alkotmánybíróság: nem az alkotmányos jogot védték, hanem a társadalom vagy egyes csoportjaival szemben léptek fel jogkorlátozó és jogfosztó módon. Abszurd az érvelésük, mert csak egy szempontot lehetett volna vizsgálni: sérült-e a véleménynyilvánítás gyakorlásához fűződő jog, vagy sem. Ez az alkotmányossági kérdés, nem annak módja, mégis ezzel foglalkoztak. Ez törvényalkotási és rendes bírósági kérdés, vagyis elvonták két másik hatalmi ág jogosultságait. Ráadásul önkényesen kiterjesztették az írott jogot. Annak idején nyilatkoztak is róla, hogy szakítanak a sólyomi jogfelfogással, amikor is az Alkotmány szellemisége is szempont volt - ők ragaszkodnak az írott betűhöz. Viszont az írott változatban nincs ilyen kitétel, tehát saját nézeteikkel is szembementek.
Az Alkotmánybíróság a fiktív lakcímek legalizálása kapcsán kifejtette: a visszaélések elkerülése végett az nem változott, hogy a lakcímbejelentéshez – jogszabályban meghatározott kivétellel – a szállásadó hozzájárulása szükséges. Tehát a jogalkotó a lakcímnyilvántartás mint közhiteles nyilvántartás lakcímbejelentéseket érintő garanciális szabályain lényegében nem változtatott, a törvény továbbra sem teszi lehetővé a fiktív lakcímbejelentéseket. Pedig dehogynem! A törvényben benne van, amit az Alkotmánybíróság egyszerűen átugrott: jogszabály adott esetben lehetővé teheti a lakcímbejelentést a szállásadó hozzájárulása nélkül. És azt is konkrét, megtörtént példák sokasága igazolja, hogy pénzért megszerezhető a szállásadó hozzájárulása.
Az Alkotmánybíróság szerint az, hogy az állandó lakóhely fogalmának megváltozott definíciója miatt a választásokon vagy a helyi népszavazáson a politikai közösség részét nem képező állampolgárok is beleszólhatnak a politikai közösség ügyeibe, olyan tényekkel nem igazolt joggal való visszaélést feltételez, amely nem alkotmányossági kérdés. Tessék mondani: amikor jogi szabályozás által biztosítanak választójogot olyanoknak, akiket az nem illet meg, az miért nem alkotmányossági kérdés? És amikor a tüntetések kapcsán ők maguk foglalkoztak nem alkotmányossági kérdéssel, akkor azt mindezek tükrében hova kell helyezni?
És még Sulyok Tamás aggódik a jogállamiságért, miközben ők maguk mennek szembe vele szinte minden egyes döntésükben. Amit kollektíven műveltek az elmúlt tíz évben, az az alkotmányjog szabályos megcsúfolása. Szégyen a jogra, a jogi szakmára és magára a jogrendszerre. Magáról az alkotmányjogról pedig ne is beszéljünk, hiszen az már nyomokban sem jelenik meg az ő ítélkezési gyakorlatukban.