Beköszöntött a jó idő, ezen a héten legalábbis már ingujjra vetkőzve vonatoztam ki a Keletiből Rákoscsabára, s most mindegy is, hogy mi dolgom volt arra, ennél sokkal fontosabb, hogy a természet éppen csak megindult rügyecskéi és levelecskéi láttán a vonaton nekem azonnal hiányérzetem támadt: nem volt nálam sör.
Holott a vasúti sör a maga nemében nemcsak fogalom, de életérzés, sőt – a nagy író híres mondatát parafrazeálva – vasúti sört inni világnézet. Ülünk a vonaton, és a kezünkben sör van, amely hamarosan a bensőnkbe kerül, s csodálatos változásokat idéz elő bennünk, a sörivó ember ugyanis a vasúti söre elfogyasztása közben együtt változik a mellette elsuhanó tájjal: egyre messzebb kerül valamitől, s egyre közelebb kerül valamihez, s ettől az átváltozástól mind a magunk mögött hagyott múlt, mind a reánk váró jövő ragyogni kezd, s ezt nem más okozza, mint a vasúti sör.
A típusa, márkája, íze, hőmérséklete mindegy is. A vasúti sör egyik legjellemzőbb tulajdonsága ugyanis az, hogy típus- és márkafüggetlen entitás, amelyet a vasúti kocsiban a sörivó ember melegen fogyaszt, tudniillik a hátizsákjába gondosan jó előre betárazott sörök az utazás folyamán előbb-utóbb megmelegszenek, de mit bánja ő! A sörivó ember a vasúti sört nem az ízéért issza, hanem az utazás, az eltávolodás, a transzcendencia hétköznapi mámorát dúsítja vele, akarom mondani a benne lévő alkohollal.
Vasúti sör gyanánt ugyanis alkoholmentes sör fogyasztása tilos.
Vasúti sört azért iszunk, hogy mámorosak legyünk, s ettől egyre szebbnek lássuk azt az állomást, amelyet elhagytunk, s egyre gyönyörűbbnek azt, ahová utazásunk végén majd megérkezünk.
A vasútisör-fogyasztásnak tehát voltaképpen két főbb szabálya van: alkoholt kell tartalmaznia, és öt-hat doboznál (üvegnél) kevesebbet nem szabad inni belőle.
Ismertem egy újságírót, pontosabban egy Újságírót, a mesterek Mesterét, aki Budapest-Debrecen viszonylatban képes volt tíz üveg sört is meginni, majd leszállás után a debreceni pályaudvaron az volt hozzám az első kérdése, hogy hol iszunk gyorsan egy sört, mert ami nála volt, az mind elfogyott. Kimentünk a pályaudvar mellett található, igen ócska kocsmába, és ott sört ittunk, méghozzá vasúti sört, a vasúti sör másik figyelemre méltó jellegzetessége ugyanis abban áll, hogy nemcsak a vonaton minősül vasúti sörnek, hanem a pályaudvaron is. Vagyis az utazás előtt, majd az utazás után elfogyasztott sörök is vasúti sörnek minősülnek, elvégre szoros, elválaszthatatlan kapcsolatban állnak a vonatozással, azaz magával az el- és továbbhaladással, már amennyiben a vonatozás során megtörténő lerészegedést, sőt, berúgást allegorikus értelemben továbbra is a hétköznapi valóságtól való eltávolodásnak, transzcendens, meditatív állapotnak tekintjük.
Márpedig annak tekintjük, s erre hozhatnék példákat.
De tudják, mit? Hozok is.
Képzeljék el, hogy egyszer egy szerelmemmel a Déli pályaudvarról elindultunk egy balatoni vonattal a Balaton felé, ennél alaposabban kidolgozott tervünk tulajdonképpen nem is volt, hiszen nyár volt, forróság és forró szerelem, mi pedig együtt akartunk lenni a forróságban és a forró szerelemben, kiegészülve persze néhány liter vasúti sörrel. A Déliben vásároltunk vasúti söröket, és még ki sem értünk a fővárosból, amikor két-három dobozt már ki is ürítettünk, jól jártunk, mert ezek még hidegek voltak, aztán következett a meleg maradék, de nem bántuk, mert már az utazás elején is nagyon szerelmesek voltunk egymásba, s utazás közben még szerelmesebbek lettünk, szerintem szépek voltunk kívülről nézve, mert idővel a vállamnak dőlt, a hosszú, egyenes szálú, sötétbarna haja lobogott a szélben, pontosabban a huzatban, milyen gyönyörű nő volt, majd a Balatont megpillantva újabb söröket pattintottunk, s arra már nem is nagyon emlékszem, hogy hol szálltunk le, de arra igen, hogy a megérkezésünk pillanataiban sokkal szerelmesebbek voltunk egymásba, mint az utazás elején. Igen, ez a vasúti sör csodája volt, egy a sok közül.
Ezzel a nővel később ültünk egy olyan vonaton is, amely átrobogott velünk a Hortobágyon, gyönyörű volt ez a nő ott is, mert neki nemcsak a Balaton állt jól, hanem a puszta is, igen, vannak nők, akik voltaképpen mindig a tájhoz öltöznek. Igen, szerelmesnek lenni a legjobb dolog az egész világon, szerelmesnek lenni még annál is jobb (pedig ez nagy szó), mint vonaton sört inni. Az a megfigyelésem, hogy az ember akkor igazán szerelmes, ha reggel, ébredés után az első gondolata nem ő maga, hanem a másik. Én legalábbis így vagyok ezzel. Ha reggel egy nő jut eszembe, s nem én magam, akkor tudom, hogy szerelmes vagyok, s azt is tudom, hogy nagy utazás vár rám, úgy értem, allegorikus értelemben, mert hát a szerelem is éppen olyasmit idéz elő bennünk, mint amit a vasúti sör: szépnek látjuk az indulási oldalt, s még szebbnek a megérkezés peronját, amelyen (feltéve, ha igazán szerelmesek vagyunk) támolygó léptekkel haladunk előre, egyik oldalunkon a világ legszebb nőjével, a másik oldalunkon pedig sörökkel teli szatyorral, ügyelve rá, hogy lehetőleg egyiket se veszítsük el.
