Vajon mit csinálnak háború idején az írók? Internetes eredetű ismerősöm, egy fiatal ukrán író. Egy lengyel nyelven megjelent nyilatkozatát olvastam pár héttel az agresszió előtt. Andrij Ljubka interjút is adott nekem az ukránok, különösen kelet-ukrajnai orosz kultúrájú ukránokkal kapcsolatos benyomásairól.
Most interneten kérdeztem újra: hallgatnak-e a múzsák ebben a háborúban? Előzőleg láttam ugyanis egy videót, amelyen az odesszai opera zenekara és kórusa Verdi Nabuccójájából a zsidó rabszolgák dalát adja elő a tankakadályokkal körbevett téren, az operaház előtt. Andrij egy lengyel nyelvű szöveggel felelt a kérdéseimre. „Sok ukrán író, költő beállt a hadseregbe. Felsorolok néhány nevet Artem Cseh, Borisz Humenyuk, Szerhij Pantyuk, Bohdan Kolomijcsuk, a Kapranov-fivérek – ők most mind katonák. Mások – Szerhij Zadan, Jevhenija Zavalij, Katerina Kalitko önkéntes munkát végeznek: adományokat gyűjtenek a hadsereg és a menekültek számára. Van, aki a humanitárius segélytranszportok Kelet- és Dél-Ukrajnába irányításánál dolgozik. Azt gondolom, hogy az is a megtámadott országot segíti, hogy az ukrán írók egymás után írják a cikkeket a nyugati sajtónak, nyilatkoznak a tévékben, interjúkban magyarázzák a helyzetet. És egyetlen ukrán író sem akart kapitulációt, vagy bármilyen engedményt a békéért cserébe. Az oroszul írók közül sem. Ők ugyanolyan határozottan kiállnak Putyin bűnöző akciói ellen Ukrajnáért.”
Keresgéltem a neten. Megtaláltam Szerhij Pantyukot. Ő költő, fel is tett pár verset az elmúlt napokban az oldalára. Jó ötvenes, testes, szakállas férfi, rocker típus, hóna alatt Kalasnyikovval. Katerina Kalitko is költő, ő Vinnyicában él és megrendítő verseket ír ezekben a napokban, s ezeket az oldalán publikálja a személyes benyomásaival együtt. Arról is ír, hogy a Költészet Napjára is verset szánt – de ez nem jött össze. Van ilyen. Ukrajnában Tarasz Sevcsenko (1814. 03.9. – 1861. 03.10) születésnapja a költészet napja. Ljubka arról is beszámolt, hogy ezen a napon, az orosz háború harmadik hetében az egész ország: az államelnöktől az egyszerű polgárokig ukrán verseket olvasott. Nyilvánosan, vagy otthon, s úgy vették videóra és tették fel a világhálóra.
„Az egész nemzet megértette, hogy a szó erős motiváló fegyver, miközben békeidőben az ilyen kijelentéseket patetikus banalitásként fogjuk fel.”
Az irodalom sok mindenre alkalmas – állítja a nekem küldött szövegben Andrij Ljubka – akár dühöt és gyűlöletet is szíthat, (mint az orosz náci Zahar Prilepin könyvei). De arra is képes a művészi írás, hogy a háború tragédiájának elmúltával elemzésre, megértésre vezesse az embert. „Amikor hullanak a bombák az ember menekül, a hozzá közelállókat mentené, bújtatná. Ha bátor szembe száll a támadóval. Ilyenkor nem jut eszünkbe, hogy könyvért nyúljunk. Bombazajban nehéz elmélyülni az olvasásban”. Ugyanakkor – osztotta meg velem tapasztalatát – szinte minden menekülő kis cókmókjában van egy-egy könyv, gyakran verseskötet. Ez erős kötelék az otthonnal – állítja.
Andrij azt is fontosnak tartja, hogy a könyv nem tűnt el az ukránok zaklatott mindennapjaiból. Alig két héttel a háború kezdete után Lembergben újra kinyitott több könyvesbolt, miközben már a nyugat-ukrajnai városokra is rakéták hullottak. Először az Öreg Oroszlán Kiadó nyitotta meg könyvesbolt-kávézóját, utána az országos hálózatú Je. Ezek a boltok a háborúra való tekintettel az e-bookokat ingyenesen hozzáférhetővé tették.
A kiadók nehéz helyzetben vannak, a fő feladatuk most, hogy megőrizzék önmagukat, a munkatársaikat a béke idejére.
Egy másik feladat – olvasnivalóhoz kell juttatni a külföldre menekült ukránokat. A kiadói egyesülés ezért felkérte a hatóságokat, vásároljanak könyveket és szállítsák ezeket külföldre, azokba a központokba, ahol a legtöbb menekült van. A háború napjaiban világszerte hatalmasat nőtt az ukrán irodalom iránti érdeklődés. Ebben a helyzetben az ukrán Pen Club hatalmas munkát végez – számol be az ungvári író. Ljubka szerint a Pen Club megpróbálja mozgósítani a világ irodalmi nagyságait is Ukrajna ügyében, s tájékoztat az orosz agresszió állásáról, segít abban, hogy a legjobb ukrán szerzők eljussanak a demokratikus világ olvasóihoz.
Végül egy történet, amelyet Andrij Ljubka költő és kritikus társa, kijevi Jevhenij Szteszevics oldalán olvasott, s megosztott velem is. A kijevi irodalmár felkereste a nyolcvan éves Natalija Jakivenko történészt. Az idős hölgyet munka közben találta, Titusz Líviuszt fordította latinról ukránra. Akkor éppen a 29. könyvnél tartott, Hannibál hadjáratainál. "A kutatás megkövetelné, hogy levéltárakban üljek, de az egészségem már nem az igazi. Eszembe jutott, hogy tudok latinul. A történelem nem Plutarkhosszal kezdődik. Azok inkább mesék. Az igazi történelem Líviusznál van"’- állította az ukrán történetírás nagysága. – vajon ennek a háborúnak lesz-e Titusz Líviusza?
Andrij Ljubka
A harmincöt éves költő és prózaíró a lettországi Rigában született, Nagyszőlősön nevelkedett. Munkácson katonai iskolába járt, majd elvégezte az ungvári egyetemet. A varsói egyetemen balkanisztikát tanult ösztöndíjasként. Több ukrán irodalmi díj tulajdonosa, irodalmi fesztiválok gyakori vendége volt. Tucatnyi nyelvre fordították le. Legnagyobb elismerést Karbid című regénye kapta és novelláskötete a Nyugalom búbánat után. Publicista, az ukrajnai helyzet gyakori elemzője a lengyel lapokban.
