;

sportújságírás;NB 1;

Irigyelt szakma volt a sportújságíróké. Amíg volt futball. De ma nincs

- A föld árnyékos oldalán

Kutya nehéz ma labdarúgó-szakírónak vagy futballt közvetítő sportriporternek lenni. Mert amikor az FTC–Mezőkövesd a forduló leglátogatottabb mérkőzése, ugyan mit mondhat szegény?

Hogy végre itt van, amit vártunk, Besirovic, Bilali, Jurina megérkezett a nagy találkozóra összecsapni Civiccsel, Kovaceviccsel, Wingóval? Aki ezt komolyan gondolja, azt nyomban hülyének nézik, igaz, akkor sincs másként, ha csak falból nyomja a magasztos szöveget.

A tollas (számítógépes)-mikrofonos toborzás reménytelennek tetszik, hiszen valójában ki kíváncsi a ZTE–Felcsútra, a Gyirmót–Fehérvárra, az MTK–Kisvárdára, a Paks–Debrecenre? Magam egészen biztos vagyok abban, hogy ha efféle cikóriameccseken nőttem volna fel, soha nem leszek sportújságíró. Az NB I-ben vasárnap volt Újpest–Honvéd is. E párharc örök nézőcsúcsa 90 000; na, persze Bozsikkal, Kotásszal, Kocsis Sándorral, Machossal, Puskással, Cziborral, illetve Várhidi Pállal, Aspiránnyal, Szuszával, Tóth Mihállyal, valamint a szakvezetői poszton Kalmár Jenővel és Bukovi Mártonnal. Most 5425-en verődtek össze a Megyeri úton. S ez még meglepően jó adat, hiszen napjaink „megyei” bajnokságában a Honvéd a nyolcadik, az Újpest kilencedik. Az MTK meg tizenkettedik, azaz utolsó, ebből a szempontból tényleg nem oda Pest. A színvonalban legalább akkora a differencia, mint a látogatottságban. Érthető, hogy az én generációmban még mindenki Szepesi György akart lenni gyerekkorában. Irigyelt szakma ez, ha van futball.

Ám ha nincs? Akkor maradnak az élet árnyékos oldalán járók, akiknek az jut, hogy Felcsútról, Gyirmótról, Kisvárdáról pötyögtetnek. Teljes együttérzésem. Azok pedig, akik a külföldi labdarúgásról, pontosabban az állítólag hanyatló Nyugat futballjáról beszélnek a tévében, többségükben egy itthoni kalickából közvetítenek monitorról. Kevesen jutnak el Európa- és világbajnokságra, BL-mérkőzésekre, s közülük is sokan nagy árat fizetnek azért, hogy az igazi játékból is megtapasztalhatnak valamit, mert átlagban nagyjából száz Felcsút, Gyirmót kombóra jut egy vb-meccs.

Rossz üzlet.

Élesen emlékszem, 2010 februárjában hivatott Vörös T. Károly főszerkesztő a hat és fél évvel később amilyen brutálisan, olyan aljas körülmények között beszántott Népszabadságnál. Amikor bementem hozzá, a szobájában ott ült két helyettese, Horváth Gábor és Krajczár Gyula is. Hárman együtt azt közölték velem: az NB I tavaszi nyitányától kezdve egyetlen meccsről sem lesz tudósítás. Eredmény, nézőszám, összeállítások, gólszerzők, slussz. Tiltakoztam, de arra a felvetésre, hogy „mondj egyetlen érvet a lap hagyományain kívül!”, nem tudtam mit felhozni. Az első forduló nézőátlaga aztán 2375 volt, az MTK–Pápán (0-0) 380, a Vasas–Nyíregyházán (2-3) 770 szurkoló gyűlt egybe. Ez megfelel a mai érdeklődésnek – a középérték 2599 –, de tíz évvel elöljáróim verdiktje előtt, a 2000-es kikeleti kezdéskor még 7982-re rúgott az átlag.

Nemrégiben beszéltem egy szakemberrel, és megkérdeztem tőle: hány tehetséges gyerek van a manapság futballista-palántának jelentkezők közül? Kategorikusan azt mondta: egy sincs. Nem akartam elhinni. Mire hideg fejjel bizonygatta, hogy tapasztalatai szerint kizárólag olyanok szállingóznak a pályákra – mert a magyar futball már régóta nem vonzó, ellenkezőleg, taszító a szülők és a gyermekek számára –, akik fizikailag és technikailag egyaránt alkalmatlanok. A testi erő még korrigálható, de az, aki nem tud futballozni, nem is tud majd soha.

Ezek szerint be kell rendezkedni a Felcsút, Gyirmót nívóra. Meg arra, hogy labdarúgással foglalkozó kolléga is az szeretne lenni, akinek a béka bizonyos testrésze tetszik. Azaz legalább olyan kérdéses az utánpótlás szakíróból, szpíkerből, mint futballistából. Igaz, immár oly hosszú ideje hiányoznak a klasszisok a pályákról, hogy a mindinkább leépülő körben „legendáknak” nevezik a rontópálokat is, akik a maguk idejében szakítottak a ragyogó tradíciókkal, és vérhólyagot rúgtak a labdába.

Úgy nézem, ahogyan egyhamar nem lesz 90 ezer néző az Újpest–Honvédon, úgy SZÚR-t sem tartanak 80 ezer néző előtt, ahogyan rendeztek 1963-tól legalább húsz éven át. A színészeket – persze őket sem úgy, mint hajdanán Bodrogi Gyulát, Bujtor Istvánt, Eperjes Károlyt, Fülöp Zsigmondot, Major Tamást, Rudolf Pétert, Szirtes Ádámot vagy Zenthe Ferencet – még csak-csak megismernék.

De az újságírókat?     

A Ferrari ráadásul dupla sikerrel indította az esztendőt, mögötte csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba másodikként.