Ahhoz, hogy sörsorozatom tárcáit önök a szombati Szép Szóban elolvashassák, nekem ezeket a szövegeket kedden délig le kell adnom, az én időszámításom szerint tehát most március 15-e van, vagyis „a kis pesti lárma” (©Kossuth Lajos) ünnepe. Ebből az alkalomból az Arcanum nevű csodálatos portálról kigyűjtöttem önöknek néhány 1848-as cikket, amelyekben szó esik sörről és sörházakról, s amelyek jelentősen árnyalják azon sematikus képet, amely 1848-49-ről mára kialakult. Jó „szórakozást”!
Budapesti Híradó, 1848. január 6. (Pozsonyból)
Az életben gyakran megtörténik, hogy egyik szélsőségből a másikba esik az ember, elmehetünk tehát mi is az újdonságok mezején a templomból a serházba, s ez alkalommal kérjük némely pesti tisztelt bajtársainkat: ha tudósításainkat lefordítják, ki ne fordítsák egyszersmind, mint ez az itteni serfőzővel, illetőleg annak készítményével történt, mert nekünk szereznek bajt. Mi azt írtuk, hogy az itteni polgárság az országgyűlés megnyílta előtt panaszt tett a hatóságnál a rossz és ártalmas vegyülékű ser ellen, amely megvizsgáltatván ilyennek találtatott, s azóta orvosi felügyelet alatt van. Ám az érdekelt serfőző úr megjelent nálunk hatósági bizonyítvánnyal, a készítménye mellett szólóval, és állításunk visszahívását kívánta, mi azonban ennek helyét nem látjuk. Hogy a serfőző úr hitelét ne rontsuk, csak annyit mondunk állításunk első részét illetőleg, hogy mi tisztább forrásból szoktuk adatainkat meríteni, mint az árpalékezelés, kár lenne tehát neki tovább bolygatni a dolgot; a második részre nézve, miszerint panaszokat hallottunk a ser ellen, a lefolyt egy hónap óta azon különbség állt be, hogy most dicsérni nem halljuk azt.
Budapesti Híradó, 1848. március 15.
Most bárhová forduljon az ember, minden lépten s nyomon az újabb hírek és váratlanabb tudósítások tárgyalását hallja különös megjegyzések kíséretében; mindenki politizál; minap két kocsis párbeszédét hallgattuk ki, hevesen vitatták a politikai eseményeket és okoskodtak a különbség és hasonlatosság felett, mely az ország gyeplője és az övék közt létezik; három targonczás pedig egy utczaszögleten pipaszó mellett váltott eszméket a franczia köztársaságról; ketten közülük azt bizonyítgatá, miszerint párisi collegáik a forradalomban legtöbbet működtek, de a harmadiknak semmikép sem verhették ezt fejébe, ő semmikép sem tudta megfogni, mi lehetett egy új kormányrendszer alapításakor targonczázni való; egy serházban is hallottunk két, valószínűleg idegen urat a németországi új dolgokról egész higgadtsággal politizálni. ,,Hm, hm!”, felszólalt egyik. „Ja! ja!”, válaszolt a másik, s erre hosszas hallgatás következett. De legérdekesebb volt két gyufaárus gyermek vitája, kik majd hajba kaptak afelett: mily jövendő vár Magyarországra! Mondja azután valaki, hogy nálunk nincs politikai érettség az alsóbb osztályoknál!
Pesti Hírlap, 1848. március 24. (Pozsonyból)
Ugyanez időben a pozsonyi lakosság egy része arra használta fel a szabadabb mozgalom, a megifjult közélet óráit, hogy a Lövölde termében gyűlést tartott, melyben következő pontok határoztattak:
1. A Neustadt nevű izraelita, a helybeli lap szerkesztője a szerkesztést azonnal tegye le. 2. A városi serházban levő izraelita munkafelügyelő hasonlóképp hagyja el hivatalát.
Tehát gondoskodtak az igen bölcs és igen liberális urak mind a szellemi, mind az anyagi világról, hogy az olyan emberek leheletével ne fertőztessék, kiknek fejére születésük után vizet nem öntöttek. Az említett egyének csakugyan el is távoztak ügyesen és becsületesen betöltött helyeikből.
Budapesti Híradó, 1848. május 14.
München. Május 4-én itt is polgárvér folyt. A ser ára 5 krajczárról 6-ra emeltetett. A serárusok ezen merénye méltó bosszúra gerjeszté az ezen italt annyira kedvelő s oly nehezen nélkülöző népet. A serházakban mindent összeromboltak, s a közbenjött katonaság bántalmakkal illettetett; csak miután többen megsebesedtek, lehetett a dühöngőket megnyugtatni.
Nemzeti Újság, 1848. július 1.
Újvidék városa utczáit magyar és német vér borítja. Mára lévén a követválasztás kitűzve, már reggel jókor nagyszámú vegyes népcsoport gyűlt össze a Zöldkoszorú vendégfogadó előtt. Az udvarban éppen indulófélben levő nemzetőrök kocsija mellé gyülekezve némely magyarok és ráczok egymással szóváltásba ereszkedtek. Jelesen a magyarok által szemökre hányatott az utóbbiaknak, miszerint fegyveres szerbeket rejtegetnek pincéikben. E lárma mind hangosabbá kezdett válni, s az ugyanazon vendéglőben szállást tartó állodalmi biztos két tanácsbelit magához hívatott. Alig múlt azonban egy félóra, midőn ismét iszonyú zaj támadt. Mint állíttatik: bizonyos Szabó János nevű magyar ember egy fegyveres szerbbel valami bolt előtt összeveszvén verekedni kezdett. Ezt a városháza és a vendéglő előtt álló népcsoport meglátván, odarohant, s iszonyú nagy rudakkal, kutakról leszaggatott stakétákkal a nevezett magyart űzőbe vették. Az a közeli serházba menekült, de berontván reá az ajtókat, azonnal agyonverték.
